7. fejezet

 Kábító hatások

 A mai napot ruhatár felújítással szántam. Bedobtam a táskámba a pénztárcám, a telefonom és elindultam. Az első megálló egy ruhabolt volt. Így nyár felé haladva, az egész hely virágokban úszott. Virágos ruhák, kék ingek, szoknyák.. Nos, ami azt illeti, új külsőn vagyok. Eddig az a tipikus farmeros csaj voltam egyszerű pólóval. És mivel az élet tele van választásokkal, itt is felvetődött a kérdés: szelíd legyek vagy kemény? Inkább a kemény felé hajlok.. És ilyen is akartam lenni. Fekete farmer rövidgatyát, fekete koponyás és keresztes pólót vettem, valamint megengedtem magamnak egy bordó fekete virágos, bohókás ruhát. Illett a hajamhoz. Aztán cipőbolt. Egy bakancsom van otthon, ezért vettem egy fekete tornacipőt, és egy fekete, emelt talpú cipőt.

Teljesen kifáradtam, ugyanis amiket megvettem, és ezeken kívül is rengeteg mindent felpróbáltam. De aztán az egyik sarkon megláttam egy különleges üzletet.. Ragyogó szemekkel rohantam oda és benyitottam. Szinte éreztem az együttesek jelenlétét. Egy rock bolt.

-Hello!- köszön az eladó.

-Szia.- vetettem oda, de igazából ő érdekelt a legkevésbé.

Úgy éreztem magam mint egy óvodás kislány a babamúzeumban. Azonnal eltűntem két polcsor között és már válogattam is. Nirvana. Kurt drágám feje megmosolyogtatott. Őrült pasi volt, és bár nekem esélyem sem volt a koncertjeiken tombolni, minden tiszteletem az övéké!

Ilyen pólóm már van. Haladtam tovább. Metallica. Hát… Őket nem annyira szeretem. De aztán jött a következő polc, amikről ezek landoltak a kosaramba: Rolling Stones, Suicide Silent, Bring Me The Horizon, Papa Roach és Black Veil Brides.

Nagyon bele lendültem. Aztán megláttam egy bögrét.. My Chemical Romance. Életem megmentői voltak, és eszembe jutottak a fesztiválok. Mennyit tomboltam rájuk még gimisként a haverokkal.. De sajnos már ők is feloszlottak. Nem baj. Számomra ők örökre együtt vannak. Még ezt is a kosaramba raktam, de végül rászóltam magamra, mert mire megfordultam, egy Escape the Fate pulcsi szemezett velem. Nagy akaraterő kellett hogy a pénztárhoz menjek. Az eladó srác vagy nagyon álmos, vagy alapjáraton ilyen, de szörnyen lassú volt. Én meg kezdtem megőrülni, azt hittem sosem végez.. Szerintem már kidagadtak az erek a homlokomon.

-Tessék. Adja a kezembe a szatyrot miután fizettem (nem keveset).

-Kösz. Viszlát!- rohanok ki a kocsihoz.

El sem hiszem hogy ennyi új dologgal gazdagodtam ma.

Annyira benne vagyok ma a divat világában, hogy otthon sem bírtam magammal. Becses helyre raktam az új dolgaim, a legfelső polcra, és kiszedtem a régi rossz farmerjaim. Volt vagy 3 ilyen. Kezembe vettem egy ollót és neki estem. Percek alatt nagyon fasza rövidnadrág lett belőle. Találtam egy szürke nyári ruhát is, amit kicsit átalakítottam, és újat varázsoltam belőle. E közben persze bömbölt a zene, nem bírtam ki hogy ne hallgassam meg azokat az együtteseket, amiket a rock boltban is láttam a polcokon. Brandon miatt ezer éve hallgattam zenét.. De most kezdem csak felfogni és megérezni milyen is a szabadság és az, amikor úgy alakítom az életem ahogy én akarom.

*                          *                           *

Korházi nap. Ismét. A fekete rövidgatyám vettem fel, fekete atlétával és a derekamra kötöttem egy hosszú ujjú fekete-piros kockás inget. Meg a tornacipő. Elégedetten fordultam meg a tükör előtt.

-Doktor úr, én a maga helyében vigyáznék!- nevetek és kacsintok a képmásamnak.

Nem tudom miért tettem. Nyilván Thomas az utolsó ember akit érdekelni tudnék..

Leparkoltam az épület mellett, és lifttel mentem fel a másodikra. Megálltam a folyosó közepén a nővérpultnál és épp szólni akartam egy nőnek, amikor megláttam a korterem számot. 315. ugyanolyan volt benézni mint tegnap előtt. Azzal a különbséggel, hogy a srác ébren volt és egy magazint lapozgatott. Oda mentem az ablakhoz. Egyből kiszúrt és kíváncsian nézett rám. Mélykék szemei voltak, kócos haja és elképesztően csibész mosolya. Felvonta a szemöldökét. Gondolom hogy szokatlan volt neki hogy egy idegen csaj csak úgy bámulja. De nem tudtam levenni róla szemem.

-Ismeri?- hallom meg magam mögött Dr. Dontsont.

-Nem.

-Pedig már azt hittem. Harmadik napja van itt, de senki sem jelentkezett hozzá. Pedig értesítettük a családját.- áll oda mellém és már ketten nézzük a bent olvasó személyt.

Hirtelen eldobta a könyvet a kezéből és eltakarta az arcát. Vállai rázkódni kezdtek és lábaival rugdosni kezdett. Tom azonnal berohant és kihallottam ahogy kiabál a srác:

Elszörnyedtem és összeszorult a torkom. Az orvos intett hogy menjek a vizsgálóba. Besiettem, és vártam. Bő 10 perc után jöhetett csak az én vizsgálatom.

-Mi történt vele?

-Sajnálom, orvosi titoktartás kötelez.- von vállat fél mosollyal.

Ránéztem. Legszívesebben összecsíptem volna az arcát ettől a mosolytól.

-Értem. Ez esetben, nem szeretnék több időt pazarolni, ma még sok dolgom van. Kérem, kösse át a kezem. Gyorsan, ha lehet.- megyünk a vizsgálóba.

-Ezek szerint ma hamar itt hagy?- keseredik el.

-Úgy néz ki.- ugrok fel a vizsgálóágyra.

-Akkor is ha elmondom?

-Akkor talán nem.- vigyorgok.

Sóhajtva kezdi leszedni a gézt a kezemről. Sehol sem volt nyoma a gennynek, viszont a varrás elég taszítóan nézett ki. Nem gondoltam volna hogy egyszer úgy fogok kinézni mint egy szektában megkínzott horrorfilm szereplő..

-Rendben. De ígérje meg hogy kettőnk közt marad!

-Ígérem!

-Motorbalesete volt.

Meglepődtem:

-Csak ennyi?

-Igen. Több bordája is eltört. De nekem az ilyeneket sem lenne szabad elárulnom. Magának.- törölgeti fertőtlenítővel a sebem.

-Minden ami itt történik, az itt is marad.

Erre a mondatra édesen összeráncolta a homlokát és felnevetett.

-Minden?

A padlót bámulva ültem, és a megfelelő válaszon gondolkoztam, amikor kopogtak az ajtón. Egy szőke hajú nővér dugta be a fejét az ajtón. Ahogy elnéztem nem az eszével szerezte meg a diplomáját, hanem inkább a testével. Igazgató úr biztos nagyon döngette az irodai asztalon.. Ha jól olvastam a névtábláját, akkor Kellynek hívják. Thomas rá se nézett, úgy tett mintha a sebem olyan nagy figyelmet igényelne.

-Dr. Dontson! Az intenzíven keresik.

-Nem érek rá. Vannak más betegeim is. Keresse meg Swautert.

-De..

-Nincs de.

A lány eltűnt, ismét ketten maradtunk. Jobb volt így hogy valaki belesétált a kínos pillanatba. Felnézett rám, jelezve hogy kész vagyok.

-Az én sebem nem igényel akkora figyelmet hogy emiatt ne menjen az intenzívre..- jegyzem meg miközben nézem ahogy az íróasztalához megy.

-Nincs semmi súlyos dolog az intenzíven, csak Mrs. Mitchell unatkozik, és mint frissen műtött nyugdíjas, úgy gondolja hogy egész nap csak neki fogunk ugrálni.

Elnyeltem a nevetésem, hisz érzékelhető hogy ez dühíti egy kicsit.

-Mikor jöjjek vissza?

Nem válaszolt, gondolkozott.

-Mondjuk holnap. 9-től vagyok bent délután négyig.

-Rendben.- ugrok le az ágyról és elindulok az ajtó felé.

Amióta az asztalnál van, most nézett rám először. Hosszú ideig néztünk egymás szemébe, végül elmosolyodtam és kimentem a vizsgálóból. Jó kedvem van. Tőle mindig az lesz. Attól a barátságos tekintetétől..

Annyira elvoltam foglalva a gondolataimmal, hogy észre se vettem a falat szemben és akkora lendülettel fordultam meg hogy sikeresen lefejeltem.

-Ó, baszki!- fogom a homlokom.

Nevetést hallok magam mögött, mire azonnal oda fordulok.

Tom nevetett, majd megpróbált komoly hangon beszélni:

-Alig egy perce engedtem el és máris megsérül.. Magára a nap 24 órájában vigyázni kell.

Most már én is nevettem a saját szerencsétlenségemen. Kicsit kínos volt hogy látta ahogy puszit adok annak a ronda fehér falnak, de kárpótolt a mosolya. De azért igyekeztem eltűni a szeme elől és bemenekültem a liftbe.