26.fejezet

Együtt a legjobb

Repülőre szálltunk, és este fél 8 körül értünk a szállodába, melynek neve mellett 4 csillag díszelgett. A taxiból egyből futárok szedték ki a cuccaink, mi pedig bemehettünk az előtérbe. Megálltunk a recepciós pult előtt.

-Jó estét!- mosolyog ránk a nő.- Mr. és Mrs. Dontson?

Felnéztem a fiúra, de ő büszkén csak annyit mondott:

-Igen.

Ez több volt mint fura. Hisz nem vagyunk együtt.

-A második emeleten van a foglalt szobájuk, a 261-es. Menjenek fel nyugodtan, a csomagot fel fogják vinni.

Kicsit megfeszültem. 261, mint az a bizonyos kórterem.. Tom csak megsimogatta a kézfejem az összekulcsolt ujjainkon keresztül, majd átvette a kulcsokat. Beálltunk a liftbe, megnyomta a gombot, és hosszú puszit nyomott a hajamba. Nem szóltunk semmit.

Nem sokára egy pittyenés jelezte hogy fenn vagyunk, nyílt az ajtó, és elindultunk a folyosón. Megálltunk a megfelelő szoba előtt és kinyitotta. Ahogy beléptünk, rózsa illat csapta meg az orrom, és leesett az állam. Krémszínű falak, gyönyörű rózsás ágynemű a hatalmas franciaágyon, bordó csempéjű fürdőszoba, tökéletes parketta, kifogástalan csipkefüggöny, és meseszép csillár.

-Thomas, ez elképesztő!- forgok körbe a szoba közepén.

-Annyira imádoooom!- vigyorodik el és hirtelen nekem rohan, ellökve az ágyig, majd fölém mászik.

Nevetve karoltam át a nyakát miközben lerúgtuk a cipőnk. Felnyúltam egy párnáért, és miután erősen megfogtam, lelöktem magamról, felálltam az ágyra és fejbe vágtam vele. Azonnal elkapott egy másik párnát, de mivel feküdt, ezért csak a lábam tudta megütni vele. Én viszont tökéletesen eltaláltam a derekát.

-Még megkeserülöd!- fogja meg a bokáim és kirántja alólam a lábaim.

A puha matracra estem, mire azonnal fölöttem termett és a fejem fölé fogta le a kezeim. A hirtelen ugrálástól kicsit gyorsabban vettük a levegőt, és elég közel voltunk egymáshoz, mivel óvatosan rám feküdt. Egy idő után eltűnt a mosoly az arcunkról, mert teljesen elvesztünk egymás szemeiben, és maradt a némaság. Aztán feje kicsit megbillent előre, és ajkaink abba hagyták a zihálást, most már csupán egymást akarták. Őrjítő volt milyen lassan közeledett, de nem tudtam tenni semmit, mert minden mozdulási pontom lefogta.

Kínzó apró kis milliméterek választottak már csak el tőle, amikor hirtelen kopogtak és rögtön nyílt is az ajtó.

-Itt vannak a csomagok!- jön be egy alkalmazott, és mivel nekünk háttal volt, nem vette észre mit zavart meg.

De esélye se volt megtudni, mert Tom egyből lemászott rólam hogy egy kis pénzt adjon a fiú fáradozásáért.

-Nem fogadhatom el.- ellenkezik.

- Ugyan már!- nyomja a markába a zöld hasút.

-Uram, itt minden el van intézve, nem kell..

-Tartsd csak meg. Senki sem fogja megtudni.- nyugtatja.

-Köszönöm.- motyogja zavartan és kimegy a szobából.

-Na kicsi lány, mit szeretnél az első este csinálni?- fordul ismét felém vigyorogva.

-Hmm, még nem is tudom..- ülök fel törökülésbe.

-Én azt ajánlom.. Hogy ma maradjunk itt fenn. Már késő van. Holnap reggel elmegyek a megbeszélésre, kettő felé végzek, és utána elmegyünk körbe nézni a városban, este elmegyünk valami jó étterembe vacsorázni, aztán majd még eldöntjük.- javasolja.

-Reggel keljünk fel kicsit korábban. Kicsit menjünk le a partra, nézzük meg!- kérlelem.

-De még van pár dolog amit át kell néznem a szakkönyvből..- gondolkozik.

-Tudsz mindent, felesleges!

-Tami..

-Naaa!- fogom meg a kezeit és oda húzom magam elé.

-Jó, lemegyünk!- szánja rá magát.

*                                 *                                   *

Mivel a fiúnak fél 9-kor már el kell mennie, ezért 7 órakor gondoltam ideálisnak az ébredést. Csak arra nem számítottam hogy Thomas képtelen felébredni.

-Kelj már feeel!- löködöm nevetve.

-Mmmm..- mormog vigyorogva, pontosan tudja hogy már a parton akarok lenni.

-Thomas, kééérleeek!

-Jó, jó. Indulhatunk. Mindjárt.- ül fel és a bőröndhöz cammog.

Előszed egy kemény aktatáskát, felnyitja, és egy gyönyörűen vasalt fehér ing villan meg belőle. Valamint fekete öltönynadrág, nyakkendő és egy zakó.

-Így akarsz jönni a strandra?

-Onnét egyenesen megyek a konferenciára.

-Tom ne csináld már! Visszajövünk!

-De akkor nem sokat időzünk.

-Nem baj! Csak nézzük meg!

Bólintott és lazább öltözéket választott. Még csak az hiányozna nekem hogy élére vasalt öltönyben mászkáljon ebben a rohadt melegben a parton..

Az ügyvédi ruháról le tudtam beszélni, de arról nem, hogy könyvet hozzon magával. Állítása szerint van amit elfelejtett az egyetem óta, és nem akar beégni. Így ahogy leértünk a strandra, napszemüvegben ült le egy homokos dombra és olvasni kezdett. Ott hagytam a papucsom mellette, és mezítláb indultam le a vízhez. A homok egyre inkább volt nedvesebb és kicsit hidegebb is, majd a tenger vize kijjebb mászott a partra. Bokáig ért, és megborzongtam attól a frissítő érzéstől, amit a sós levegő hozott magával valahonnan a vad óceánról, egy kis szellő kíséretében.

Megfordultam és a fiút néztem. Csak bújta azt a könyvet, úgy láttam meggyűlt a baja az elfelejtett dolgokkal. De feleslegesen olvassa, úgyse jegyzi meg most fél óra alatt. Meg amúgy is, olyan okos! Kizárt hogy „leégjen”. Kirohantam hozzá, fel a kis dombra, kikaptam a kezéből a könyvet és hanyatt döntöttem a homokba.

 Meglepődve mosolygott rám, de hamar fordított a helyzetünkön és maga alá fordított. Átkaroltam a nyakát és megsimogattam az arcát.

-Siess vissza a megbeszélésről!- nézek a szemeibe.

-Sietek.- bólint és kisimítja a homlokomból a hajam.- Mit fogsz csinálni addig?

-Még nem tudom. Nélküled semmihez sincs kedvem.

-Csak egyet kérek. Ne a szobában gubbassz. Fedezd fel a várost!

-De azt veled szeretném!

-Tamara..- kezdene bele valami győzködésbe, de befogom az ajkait.

-Nem fogok bele halni 3 órába amit filmezéssel töltök. Az elmúlt egy évem sokkal nagyobb eséllyel ölt volna meg.

Látva hogy nem akar semmit se hozzáfűzni, elengedtem a száját. Lemászott rólam, ledobta a pólóját, mellé a szemüvegét is, és berohant a vízbe. Mire feltápászkodtam már bokáig állt benne.

-Na gyerünk! Te akartál lejönni!- tárja ki a karjait.

Futni kezdtem felé, majd a nyakába vetettem magam. Kicsit felemelt, és szorosan ölelt magához.

A lendülettől forgott velem kettőt, aztán berohant velem a vízbe, és amikor már térdig is ért, egyszerűen eldőlt, rántva magával. Csak a víz alatt engedett el, és már külön kapálóztunk a felszínre. Igyekeztem leszedni az arcomról az oda tapadt hajam, de amikor már teljes mértékben láttam, feltűnt hogy bámul már pár perce. Peckemre fehér felső volt rajtam, ami szintén rám tapadt, és még a fekete melltartóm is átlátszott. Vigyorogva nyugtázta hogy milyen látványt varázsolt magának.

-Thomas!- szólok rá, és lökök egyet rajta, mire eltűnt a vízbe.

Elnevettem magam, és pont levegőt vettem, amikor kirántotta alólam a lábaim, és én is elsüllyedtem tengerbe. A víz alatt oda húzott magához és úgy állt fel, hogy a karjaiban voltam. Természetesen nem sok időt töltöttem a levegőn, hamar eldobott, majd utánam vetette magát. A helyzet az hogy hirtelen eltűnt alólam a talaj és csak a mélység volt. Megijedtem. A pániktól hamar elfogyott az oxigénem és nem jutottam ki felszínre. De két erős kar ragadott meg és egy derékra tudtam fonni a lábaim, miközben törtünk fel a magasba, és egyszer csak levegő jutott a tüdőmbe.

-Tamara, jól vagy?- mér végig aggódva Dontson és megfogja az egyik kezem, miközben egy puszit lehet a homlokomra.

-P..Persze.- motyogom.- Csak nem tudok úszni.

-És még csak most szólsz?! Meg is fulladhattál volna!

-De szerencsére itt van nekem egy orvos.- vigyorgok rá.

-Te bolond vagy!- állapítja meg, hogy még ilyen helyzetekben is viccelődök.

A kezei közt vitt ki a partra, és a papucsom mellett rakott csak le. Megcsípte a hasamra tapadt pólót, hogy ne ragadjon rám annyira.

-Ez kifejezetten jó ötlet volt.- bólint, a felsőtestem bámulva.

-Lehetséges hogy nem nézel ilyen perverzül?- röhögöm ki.

-Most miért?- nevet.- Akkor kezdj magaddal valamit!

-Vegyem le?- pillantok fel rá.

-Akár.- megy bele a játékba.- Most már úgyis mindegy. Látok mindent.

-Csak szeretnéd!- nyomom a kezébe a pólóját.- Inkább te tüntesd el innét ezt a 4.. kockát.- bökök a hasára.

-Zavar?

-Egy egészen kicsit..- pimaszkodok.

-Akkor jó. Nem veszem fel.

Kikaptam a kezéből, megkerestem a fej részét és a nyakába húztam. Nem vártam meg hogy mit csinál, elindultam vissza az emberek közé.

25.fejezet

Bizonytalan jelen

 

-Szükségem van rád!- próbál szemkontaktust teremteni.

Felpillantottam.

-Sokkal, de sokkal többet jelentesz számomra mint ő!

Megráztam a fejem. Pont hogy ennek az ellentettjét látom.

-Én pótolható vagyok. Vele ellentétben.

-Istenem.. Fogd már be!- simogatja meg az arcom és a hajamra puszil.

 -Nem érdekel hogy mit mondasz, mekkora hülyeséget. De ott belül, te is pontosan tudod hogy mellettem a helyed. Én is akarom. És te is. Csak néha.. Néha megijedsz attól hogy boldog vagy, és keresni kezdesz valami apró dolgot, hogy visszatérj a fájdalomhoz, amit eddig éltél. De fogd fel: ennyi volt! Mostantól nem fogom engedni hogy bármi olyat is érezz mint mielőtt megismertél.

Mélyen gesztenyebarna szemeibe néztem és levegőt véve szóra nyitottam a szám. De végül nem szóltam semmit.

-Én is így gondoltam.- bólint nevetve.

A hasába bokszoltam és visszamentem a konyhába.

-Mi lett a lánnyal?- kérdezem, egy kicsit elterelve a témát.

-Súlyos belső vérzése volt egy hasi késszúrás miatt. Majdnem elveszítettük. És összevagdosták az arcát is. Valamint feltehetően megerőszakolták.

-Ez szörnyű! És mindezt itt a ház előtt?

-Nagy rá az esély, ugyanis ilyen alhasi sebbel eléggé lehetetlen még sétálni vagy futni hosszabb távon..

-De hát akkor a tettes még itt van a közelben!

-Azt kell hogy mondjam: igen. Sőt.. Bárki lehet az.

-Őszintén szólva ezzel eléggé megijesztettél.

-A helyzet az hogy kicsit én is félek..

-Tudsz valami konkrétat?

-Nem, dehogy. Csak néhány rossz gondolat szöget ütött a fejembe.

-Például?- fordulok felé.

-Nem lényeges. Nem akarlak megijeszteni. Csak hülye megérzések.

-Azt gondolod.. hogy Tyler?

-Nem, ne is beszéljünk erről!

-Szerinted valaki engem akar bántani?

-Fogalmam sincs. De hidd el, itt biztonságban vagy!

Igyekszem elhinni. Csak sajnos ismerem a maffiát. Vagy hát ezeket a narkósokat ahol Sterin is csapattag volt. Bármire képesek.

Este zuhanyzás után az Avenged Sevenfoldos pólóban tartottam a nappaliba, amikor erős fény világított be az egyik ablakon, és furcsa zajok jöttek kintről. Az első dolgot cselekedtem ami eszembe jutott. Visítottam:

-THOMAAAAS!

A fürdőből vízcsobbanás, egy csúszás hang, és másodpercek alatt megjelent a fiú egy törölközőben, amit a derekára csavart. Folyt róla a víz mindenhonnan.

-Mi történt?- mér végig.

-Valaki van a kertben! Bevilágítottak a házba és kopogtak!

Az ablakhoz ment és kinézett. Átment egy másikhoz, és ott is.

-Csak a szomszéd ment el kocsival.- közli nyugtató hangnemben.

-Vagy valaki megfigyel minket..

-Tamara, ne gyárts ilyen elméleteket! Már sajnálom hogy elmondtam. Csak hülye feltételezés volt. Biztos nem így van.

-De van rá esély hogy mégis!

Erre nem válaszolt. Visszasétált hozzám és a homlokomra nyomott egy puszit.

-Én most befejezem a fürdést, te pedig addig bemész a szobámba, leülsz az ágyra, bekapcsolod a tévét és keresel valami filmet így estére.

Nem válaszolhattam, eltűnt az ajtó mögött. Szegényt jól kiugrasztottam a kádból.. Komolyan megijedtem. Igen, van egy kis üldözési kényszerképzetem, de még sosem volt ilyen magas fokon. Olyan jó lenne elfelejteni mindent ami az elmúlt évben történt..

Az ágy közepén gubbasztottam és a távirányítót nyomkodtam, amikor 5 perc után egy térdnadrágban megjelent. Aggódva mérte fel a helyzetem, majd leült mellém.

-Annyira feszült vagy!- húz közelebb magához és átölel.

-Félek. Nem akarlak elveszíteni!

-De nem is fogsz, ígérem!- suttog.

Lehunytam a szemeim a vállán, és mélyet szippantottam a tusfürdője illatából. Hagytuk a francba a filmet, kikapcsoltuk a tévét és összebújva elaludtunk.

*                             *                             *

Amiért olyan könnyen álom ült a szememre, az a biztonságot nyújtó karok miatt volt. De ez a biztonság reggelre eltűnt, mert egyedül ébredtem. Kellett pár perc hogy leküzdjem az előtörő pánikot, és vettem egy mély levegőt. Legurultam az ágyról és neki vágtam a konyhába vezető útnak. Az ajtón túl aztán meghallottam Dontson hangját, amitől ellazultak megfeszült izmaim. A konyhában találtam. Telefonált.

-Igen, elvinném őt is, ha lehetséges. Tudod jól hogy én sosem kérek semmit. De ez most fontos lenne. Pontosan tudod milyen ez! Minden percben szükségem van rá..- halkul el.

Még nem vett észre, háttal volt nekem az ablak felé fordulva. Leültem az asztalhoz.

-Megoldható? Remek, köszönöm szépen. Akkor mától? Ma este. Rendben, igyekszünk. Köszi, szia!- teszi le a készüléket és megfordul.- Már ébren vagy? Jó reggelt!- mosolyog és szinte ragyogott az arca.

-Na mi ez a nagy boldogság?

-Képzeld, ma hívtak hogy lesz egy ilyen konferencia szerű valami Floridában, ahol én képviselem a kórházat. Ez csak pár óra lesz, de 3 napra szól a szállás és a teljes ellátás. És most beszéltem meg a főnökömmel, hogy téged is elvihetlek.

-Ez azt jelenti..

-Ez azt jelenti hogy itt hagyjuk 4 napra ezt a helyet és kicsit elfelejthetjük a problémáink.

-Úristen, ez fantasztikus lesz!- vidámodok meg.

-Már indulhatunk is!- kap fel a karjaiba hirtelen, mire felnevetek.

Átkarolom a nyakát és egy puszit nyomok az arcára.

-Gyerünk, csomagoljunk!

Berohantunk a szobába, előrángatta a nagy bőröndöt, és elkezdtünk pakolni. Végre tengerpart! Végre pihenés! Végre nyugalom..

24.fejezet

Eva kísértése

Nem tudom hány óra lehetett, de még elég sötét volt, amikor a szobába sikítás jutott be. Kipattantak a szemeim és szívem máris hevesebben kezdett verni. Igyekeztem egy rossz álomnak betudni az egészet, de az utcáról még több hang szűrődött be. Kisebb sikolyok, megdöbbenő férfi hangok. Dontson felé fordultam. Békésen aludt.

-Thomas..- suttogok, de nem is reagál.- THOMAS!- löködöm meg.

-Mi az?- motyogja álmosan.

-Valami van kint az utcán!

-Jó, nem baj, aludj..

-Nem! Thomas valami történt odakint!- ülök fel.

A válaszát elnyomta az értetlenség, mert a szobát immáron kék és piros villózó fények töltötték be. Mindketten kiugrottunk az ágyból és egy pulcsiban rohantunk az ajtóhoz. Amikor kiléptünk a csípős levegő megcsapta a lábaim, hisz nadrág nem volt rajtam. A póló viszont nem ért le teljesen a térdemig.

A kapun kívül megpillantottuk a mentőautót és a tömeget, amely a szomszédokból állt, és félkörívben álltak körbe valamit. Oda siettünk. Én még fel sem fogtam mi a franc történik, Tom már ott is volt a földön fekvő lány mellett és vizsgálni kezdte. A kollégái egy hordágyat vittek oda és ráfektették. Felismerték Dr. Dontsont. Pulzust mértek rajta, ami azt bizonyította hogy még él. Azonban nagyon lassan vette a levegőt, amiért nagy valószínűséggel külső seb a felelős. Sajnos a félhomályban nem sokat láttak, de amikor a fiú felhúzta a lány pólóját, a csípője fölött egy elég mély és vérző vágás nyom lett látható. Többen elszörnyedtek körülöttünk. Az orvos azonnal elszorította amennyire csak tudta, hogy csillapodjon a vérzés. Berakták a mentőautóba, aztán oda rohant hozzám:

-Tamara, be kell mennem velük.

-Mi?! Ne, Thomas kérlek ne!- fogom meg a kezeit és potyogni kezdenek a félelemtől a könnyeim.- Ne hagyj egyedül! Csak most ne..

-Tami, muszáj! Ez a munkám! Szörnyű állapotban van!

Már épp további tiltakozást akartam neki szánni, amikor elhúzta a kezeit és berohant a kocsiba. Simán itt hagyott..

Körülöttem az emberek zaklatottan vonultak vissza a házakba, ezért én is bementem, már csak a rettegés miatt is. Kétszer fordítottam el a kulcsot a zárban, majd körbe rohanva a lakáson minden ablakot becsuktam. Fél 3. Célba vettem a fiú szobáját és úgy ugrottam be az ágyba miután lekapcsoltam a villanyt. Magamhoz szorítottam a párnáját és amilyen mélyen csak tudtam, beszívtam az illatát. Még meleg az ágy ahol feküdt. Átgurultam arra az oldalra és igyekeztem nem a kint látottakon agyalni. De nem igazán sikerült. Megkéselték. Valaki megkéselte a lányt. Aki nagyjából annyi idős mint én. Itt a házunk előtt. De tettes nem volt. Bárhol lehet most! Bármelyik bokorban, kertben. Vagy akár házban, amíg mi kint voltunk..

A nyakamig felhúztam a takarót és összegömbölyödtem. Szakadt rólam a víz, nagyon melegem volt, de semmi áron se takaróztam volna ki.

Reggel nyugodtan keltem. Kisétáltam a nappaliba, és a zárt ablakok jutatták eszembe a hajnali eseményeket. Azonnal átfutott rajtam a gondolat hogy felkapok egy kést és magamnál fogom tartani, de végül elvetettem az ötletet. Itt biztos nincs. A gondolat viszont ott van a fejemben. És ismerem magam, meseszerűen tudok kombinálni, szóval valahogy le kéne kötni az elmém. Gondoltam olvasok, de ez köztudott hogy ilyen idegállapotban lehetetlen. A polc előtt állva néztem a könyveket, majd egy családi fotót. Ekkor jött az az ötlet hogy megkeresek pár fotót Dontson családjáról.

Bementem a szobába és kinyitottam az egyik szekrényajtót. Sejtettem hogy itt lesz, mert láttam az aljában korábban pár dobozt. Kiszedtem, leültem a szőnyegre és levettem a tetejét. Az elsőn az anyukájával volt. Gyönyörű nő. Valahol kirándultak. Egy másik szintén azon a helyen készült, csak egyedül volt rajta. Párat néztem még meg, amikor a kezembe akadt egy férfi képe. Régebben ketté lehetett tépve, de most meg volt ragasztva. Megfordítottam. A hátuljára a következő volt írva: Apa, 1990.

Szóval apa nélkül nőhetett fel. Itt ő még csak 1 éves volt. Biztos nem volt egyszerű.. Aztán egy sokkal jobb minőségű fotó tárult a szemem elé. Egy gyönyörű, szőkésbarna hajú, karcsú, telt, magas, szép bőrű, ápolt nő nézett rám. A kerti hintában ült. Abban, ami ott van most is a kerítés mellett. Eva Rodden. A lány aki meghalt a műtőben. A következőn szintén ő volt, de itt már Tommal. Valahol egy tengerparton volt összekapaszkodva. Tökéletesen nézett ki bikiniben is. Mint egy modell. A fiú arca ragyogott mindegyiken mellette. Mert mondanom sem kell, a doboz alja tele volt közös fényképekkel. Amúgy is kicsit zaklatott vagyok a hajnali dolog miatt, de még ezt is látni.. Fájt. Megmondom őszintén: FÁJT! Mert mellettem fele ennyire se boldog. Én nem tudok semmi olyat megadni neki amint ez a lány tudott. Ezért nem közeledik felém soha. Rám nem bír úgy tekinteni, mint barátnőre. Én csak egy lány vagyok, akit magához költöztetett, és most eljátssza a törődőt, pedig legszívesebben már megszabadulna tőlem..

Már a sírás fojtogatott, ezért kimentem a fürdőbe megmosni az arcom. A tükörbe nézve már hullottak a könnyeim, és miközben letöröltem őket, egyetlen kérdés villogott az agyamba:

  Miért nem tudok olyan szép lenni mint ő?! Nos, a kérdés, amelyre sosem kapok válasz.

-Tamara?- hallom meg a hangot, mire összerezzentem.

Kiléptem a fürdő ajtajába és ekkor láttam meg hogy Thomas a szoba küszöbén ácsorog. Kettőnk közt volt elterülve a sok fotó, az emlékei, az élete. Nézte őket pár percig, majd rám pillantott.

Nem tudtunk mit mondani. Az egész abszurd volt. Még egyszer megtöröltem az arcom, aztán szó nélkül elhaladtam mellette, és a nappalin át az előszobába mentem. Már nyúltam a pulcsiért a fogasra, amikor megfogta az egyik karom. Gyengéd volt de mégis erős. Hagytam a francba a pulcsit és felé fordultam.

-Ne haragudj hogy hajnalban csak úgy itt hagytalak..

Megráztam a fejem. Minden közül ez érdekelt a legkevésbé. Amit észre is vett és sóhajtva húzott oda magához a karjaiba.

-Eva zaklatott fel ennyire?

-Annyira gyönyörű volt!- zokogok fel, és már nem értem a saját reakcióim.

Éreztem ahogy kicsit szorít az ölelésén. Mintha.. Elérzékenyült volna.

-Ne mond hogy futókaland volt! Látom mennyire szeretted!- nézek fel rá.

Elrejtette az érzéseit, nem volt könnyes a szeme, csak megfeszült állkapoccsal nézett a szemembe. Megsimogatta az arcom.

-Szerettem.- bólint.- Az életet jelentette számomra. Aztán a karjaim alatt halt meg. Lassan leállt a szíve, én pedig nem tudtam belenyugodni. Negyedórán át próbáltam újraéleszteni, a nővérek és Swauter azonban már nem voltak a műtőben. Egyedül hagytak. Aztán be kellett látnom hogy elvesztettem..- csuklik el a hangja, de még mindig nem mutat egyéb érzelmet.- Azt hittem belehalok a fájdalomba. Meg voltam róla győződve, hogy többé nem leszek igazán szerelmes.. Hogy más biztos nem jelenthet nekem majd annyit mint Ő. De tévedtem..- törli le a könnyeim.- Tévedtem, mert aztán jöttél te, és bár felfordítottad az életem, egyszerűen képtelen vagyok nélküled élni..

Az első díjam

Sziasztok!

Lenne itt egy kis apróság. Kaptam egy díjat. A legnagyobb meglepetésként ért, és nem is igazán tudok mit kezdeni vele. Minden esetre nagyon szépen köszönöm a Still Into You blognak, nagyon megtisztelő! :)

Még Thomas is agyal, hogy akkor ez most igaz e.

Szóval. Az első szabály hogy mondjak köszönetet. Ezt már megtettem. Viszont a második szabállyal már kicsit probléma van, ugyanis az író már két évadod megírt a blogján, amit el kéne olvasnom. Ezzel kicsit vetekszem, és most megmondom, nem fogom végig olvasni. VISZONT! Pár részt elolvastam, mert ennyit azért bevállaltam. A 12 pontos dolog nem igazán fog összejönni. Tudom, szar alak vagyok, és most látjátok hogy nem vagyok jó ehhez a díjhoz, ezért nem is értem.

12 dolgot viszont tudok írni a saját blogomról.

1. Az egész blogot egy kép indított be, ami a 8. fejezetben található, ahol a srác ebédel. Gondoltam, tisztára mint egy orvos ebéd szüneten. Szóval random sztori.

2. Sosem gondolkozok előre. Mindig azt írom, ami éppen akkor az eszembe jut. Szintén random.

3. Féltem nyilvánosságra hozni, mert olyan érzésem volt, hogy nem lesz nézettsége, és nem fogja senkit se érdekelni. (De nagyon köszönöm a rendszeres olvasóimnak a visszajelzéseket! ♥)

4. A design nem a legjobb, borzalmas vagyok az ilyen dolgokban, de panasz még nem volt rá.

5. Thomas, a doki, már annyira az életem részévé vált, hogy folyton rajta kattogok nap mint nap, és alig várom már hogy a suliból haza érve végre belebújhassak Tamara bőrébe, és azzal a tökéletes pasival lehessek a történetben. ♥ Én ide menekülök.

6. Büszke vagyok erre a blogra, már csak azért is, mert arról vagyok híres, hogy elkapkodom a sztorikat. Olyan értelemben, hogy általában már tudom mi a történet vége, és hogy hol lesznek izgalmas részek, és nem dolgozom ki a "töltelék" részeket. De mint már mondtam, most fogalmam sincs mi lesz jelenleg a következő szavam is, szóval ne is kérdezzetek arról hogy Thomas és Tami között mikor lesz már valami konkrét.

7. A blogot egyedül írom, és nem is óhajtok társulni senkivel sem. Nem szeretem ha beleszólnak, de ettől függetlenül kritikát mindig örömmel fogadok, legyen az hideg vagy meleg.

8. Sokan jobban imádják Tylert a dokinál, amit nem igazán értek, mert őt olyan karakternek szántam, akit nem igazán szeretnek. Bár a legtöbben a kép, illetve a srác miatt szimpatizálnak vele, akivel ábrázoltam. (Evan Peters)

9. Nem sokára, jobban mondva holnap jön ki az új rész.

10. Nagyon kritika éhes vagyok, szóval ne kíméljetek, szórjátok a véleményt, legyen az bármilyen is.

11. Mindig igyekszem a választékos szavakra, az értelmes mondatokra, és arra, hogy a történet sose laposodjon el.

12. Nagyon szeretném ha Dr. Thomas Dontson életre kelne egy személyben. Persze nem Dylan O'Brien alakjában. Vagyis de, lehet. Csak akkor lakjon velem, és éljünk úgy mint a történetemben:DD

Most kellene 12 kérdést is feltennem, de nem igazán óhajtok. Minden kérdésemre választ kapok az olvasóimtól. Nekem ennyi elég.
-Bár, azt megköszönném, ha leírnátok hogy ki a kedvenc szereplőd)szereplőid és hogy miért szereted őt/őket. (bárkit választhatsz, akár még a pincér kölyköt is:) Egyesek Facebook-on is megtalálnak, de ide, a bejegyzés alá s mehet a komi.
És az utolsó pont a szabály szerint: írnom kéne 12 blogot, amit olvasok és díjat ítélek neki. Na most megint genya leszek, ugyanis... Nem szoktam blogokat olvasni. Sajnálom, de képtelen vagyok rá. Nem szeretem ha mások adják a szavakat a számba, (kivéve a könyveknél) és amit még jobban utálok, hogy ha olvasok egy történetet, amit nem én írok, egy cselekmény után biztos belekötnék hogy miért így történt ahogy utána folytatta. Ekkor szokott eljönni az a pont, hogy fogom magam, és továbbírom magamnak a sztorit úgy, ahogy én elképzeltem. Szóval csak a baj van velem.

Nos, hát nagyjából ennyi lett volna. Így, hogy leírtam az egész "blogéletrajzot", kezdem felfogni hogy tényleg díjat kaptam. Tényleg nagyon nagyon nagyon hálás vagyok érte! ♥ És annyira jól esik hogy ennyien olvassátok. Nem vagyok ilyen nyálas, ezt egy-egy sötét és depis részben gondolom észre vettétek, de ez tényleg meghatott. Köszke mindenkinek:D

 † † † PEACE! † † †

Ne felejtsétek: holnap új rész!

23.fejezet

Idegenek körében

Egy számomra teljesen ismeretlen étterembe mentünk, melynek neve mellett 4 csillag díszelgett.

-Te fogsz beszélni.- közlöm a parkolóban.

-Ne csináld már! Jó fejek! A srácok legalábbis.

Átkarolta a derekam és bementünk. Fogalmam sem volt hogy kiket kell keresni, ő viszont rögtön meglátta a társaságot, és oda vitt.

-Sziasztok!- mosolyog rájuk.

-Sziasztok!- néznek végig rajtunk.

Kezet fogott a két fiúval, és leültünk.

-Azt hiszem kéne egy kis bemutatkozást tartanunk.- szólal meg a fekete hajú fiú, ragyogó zöld szemekkel.- Will Spencer vagyok, és ő itt a barátnőm, Elena Rosewood.

-Én pedig David Hopkins vagyok, és ő a barátnőm, Rose Smith.

-Én pedig Thomas Dontson, és ő pedig..- néz rám, és gondolkozik.- Még nem a barátnőm, de dolgozok az ügyön.. Tamara Morgan.- vigyorodik el.

Ezen felnevettek, bár nekem kicsit furcsa érzésem támadt.

-Örülök hogy végre megismerhettelek titeket!- mosolyog kedvesen Lena.

-Pontosan!- emeli fel a poharát William és egy puszit nyom a lány arcára.

Kicsit feszengeni kezdtem, rosszul éreztem magam amiért én egyáltalán nem ismerek senkit. Tök fölöslegesen vagyok itt. Evés közben tök jól elbeszélgettek, hogy ki hol dolgozik (Spencer  ügyvéd, Rosewood fodrász, Hopkins környezet védelmis, Smith pedig modell.) Én meg csak hallgattam, és böködtem a húst a villámmal.

-És te Tami? Mi a munkád?

Nem igazán tudtam mit is mondhatnék, de Tom kimentett a helyzetből.

-Tami 5 nyelvet beszél tökéletesen, de most nagyon gondolkozik rajta, hogy egyetemre menjen, mert nagyon érdekli a pszichológia.

-Akkor mindig van közös témátok.- bólint Rosie.

-Vicces, de az orvostudományról sose beszélgetünk.

-Akkor hogy ismerkedtetek meg?

-A kórházban. Ő sérült volt, én pedig az orvosa.

-De kicsit bővebben!- kérlelik a lányok, teljesen kiéhezve valami nyálas love storyra.

-Thomastól ne várjátok hogy kifejti a dolgokat.- nevet Dave.

-Bezzeg még a zenekarban..- emlékszik vissza Will.

-Zenekar?- szólalok meg most először.

-Aha. Volt valami zenekarunk.. Valami Deathly Remains.. Még az egyetem pincéjében kezdtük.

-Ja, tényleg. Te voltál a basszus, én a szóló, még Peter volt a dob, Thomas pedig az énekes.

-Hogy mi van?! Te énekeltél egy rock bandában és nem szóltál róla?- nézek hüledezve a mellettem ülő fiúra.

-Sosem kérdezted.- vigyorog és a hajamba puszil.- És különben sem voltam énekes. Az nem éneklés volt amit én lerendeztem..

-Jó, akkor hörgés.- forgatja a szemeit Spencer.

-Morgás.- helyesel Hopkins.

-Erről én sem tudtam.- eszmél fel Elena.

Ahha. Szóval a szexi orvos régen feketében hörgött, az elegáns ügyvéd tépte a basszus húrjait, a nyugodt természetvédő huncut szólókat nyomott le és a…

-És a dobos?- kérdezem.

-Peter? Ő az utolsó évben kiszállt. Teljesen kifordult magából.- agyal David.

-Ő ma egy áruházban eladó.- jut Tom eszébe.

-Diplomával?- döbben le Rose.- Hát az igen.

-Még mindig nem fogtam fel hogy erről nem beszéltél!

-Azért mert lényegtelen.- karolja át a vállam és közelebb húz magához.

-Nem az!- nézek fel a szemeibe, és orrunk hegye pár centi híján összeért.

-De az, hidd el!- vigyorog és az orromra nyom egy puszit.

Újra a többiek felé fordultunk, és csak most vettük észre hogy néma csend van és minket néznek.

-Még hogy nem vagytok együtt..- jegyzi meg Smith.

Ettől kezdtem megint kényelmetlenül érezni magam. Ezt persze észrevették, pedig igazán nem akartam.

-Hagyd már őket!- szól rá halkan Dave.

Elmosolyodtam. A velünk szemben ülő két pár teljes ellentéte egymásnak. Míg az ügyvéd-fodrász kombináció csendes és el sem engedik egymást, addig a környezet védelmis-modell páros hangos és veszekedősebb. De van közös is: nagyon szeretik és tisztelik a párjukat. Aranyosak. Csak hogy én utálom nézni ahogy mások megcsókolják egymást. Már pedig ez az este folyamán milliószor előfordult, többnyire pár másodpercre. De én ez alatt a rövid kis idő alatt is tudtam feszengeni. Úgy éreztem tévedés volt ide jönni, tévedés volt ebbe a ruhába eljönni, és tévedés volt azt hinni hogy jól fogom érezni magam.

-Bocsássatok meg egy pillanatra, ki kell mennem a mosdóba.- állok fel és a táskámmal együtt elindulok az asztalok között. Minden második vendég megbámult, és úgy éreztem mintha valami nem lenne rendben a ruhámmal. De amikor leellenőriztem a mosdó tükrében, minden úgy nézett ki hogy rendben van. Nem értem.

Megmostam az arcom és próbáltam kicsit összekaparni magam. Utálom a ma estét. Semmi értelme. Ők szerelmes párok! Mi meg csak két barát. Vannak dolgok amikkel ha ők lefoglalják magukat, mi nem tudjuk. Legalább a ma estére raknák félre a hormonkitörést..

Visszasiettem az asztalhoz, ám meglepetésemre Dontson már felállt a székéről.

-Köszönjük a vacsorát, de nekünk most mennünk kell. Van még egy-két dolgunk amit el kell intézni.

-Maradjatok még!- néz ránk Will.

-Nem, most nem lehet. Majd még rendezünk ilyen találkozót.

-Rendben. Sziasztok!

-Sziasztok, további jó szórakozást!- mosolygunk és ott hagyva őket kimegyünk a parkolóba.

Nem szóltam semmit. Felesleges. Mindketten tudjuk.

-Te nem tudsz hazudni.- állapítom meg a kocsi mellett.

-Miért?- nevet.

-Éjjel fél 11. Mégis milyen dolgunk lehetne amit elintézhetnénk ilyenkor?

-Akármi. Mehetnénk koncertre, a vidámparkba, esetleg haza mert dolgunk van.

-Ebben a ruhában valahogy csak az utolsó tartom lehetségesnek.

Végig mért a félhomályba, majd oda vont a karjaiba.

-Elmondhatok egy titkot?- simogatja meg az arcom.

-Persze.

Lesütötte a szemeit, aztán oldalra nézett.

-A világ leggyönyörűbb nőjének fogom most a kezeit.- néz egy pillanatra a szemembe, majd a kezeinkre.

Mosoly futott át az arcomon, mert soha, senki sem mondott még nekem ilyen őszintén semmit! Megráztam a fejem, szavakat sem találva.

-De igen. Ha hiszed, ha nem.

Szorosan megöleltem. Most.. Most csak egyszerűen szükségem volt rá. Egész este levegőnek éreztem magam, jól esik hogy most csak rám figyel. És ez a figyelem elég furcsa dolgokat váltott ki belőlem. Olyanokat, amit eddig még sosem éreztem. Feltűnt, hogy remegnek a lábaim, hogy izzad a tenyerem, és a szívem olyan hevesen kalapált hogy féltem, lehet ő is érezte ölelés közben..

Amikor haza értünk azonnal lerúgtam a magas sarkút. Már nagyon fájt benne a lábam.

-Ne haragudj hogy bele rángattalak a ma estébe.- veszi le a nyakkendőjét.

Jobban mondva csak próbálkozik, de a csomó lazítása nehezen ment neki. Közelebb léptem és segítettem.

-Ugyan, semmi baj.- veszem le a nyakáról és felnézek a szemeibe.

-Láttam rajtad hogy nem élvezted.

-Csak fáradt vagyok.- találok ki valamit.

Nem akarok csalódást okozni neki vagy megbántani..

-Akkor gyere, aludjunk.- húz a szobájába.

Kérdéses volt a pizsama dolog. A pólóm ugyan ott hevert az ágyon, de már a fiú is.

-Kérlek, lehúznád a cipzárt?

Ez már nem ért le egészen a csípőmig, így nem volt akkora esélye hogy az anyag egyből lecsúszik rólam. Miután megtette amit kértem a kezembe kaptam a pólót és bevonultam a fürdőbe. Amilyen gyorsan csak tudtam megváltam a ruháimtól (kivéve a fehérnemű) és felvettem az Avenged Sevenfoldos felsőt, majd rohantam vissza a fiúhoz. Oda feküdtem mellé és ránéztem. Megfogta az egyik kezem és összefonta az ujjaink.

-Mit szeretnél holnap csinálni?

-Nem tudom. De a holnapi napot teljes mértékben kettesben szeretném veled tölteni. Mást nem is akarok látni!

Először elmosolyodott, de aztán arca kicsit komor lett.

-Valami baj van?- kérdezem aggódva.

Percek teltek el mire válaszolt.

-Soha se találkoztam még ilyen lánnyal mint te.- gondolkozik.

Meglepődtem. Ugyanezt én is elmondhatnám róla. Még soha egy fiú sem bánt velem ilyen kedvesen és szeretetteljesen, mint Ő. Közelebb feküdtem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Lekapcsolta az olvasó lámpát és végre aludhattunk..