22.fejezet

Újra minden rendben van

Mivel Dontsonnak bőven akad papírmunkája a ma estére, ezért főztem vacsorát. Bevásároltam, aztán nekiálltam. Viszonylag későn értem haza, ezért nem volt sok időm. De pont végeztem mire a fiú beért a nappaliba.

-Megjöttem!- kiabál.

-A konyhában vagyok!- keverem még meg a szószt.

-Szia kicsi lány!- ölel át hátulról.- Mi jót csinálsz?

-Ne kérdezd a nevét. Valami olasz kaja. Krumpli, hús, saláta, és ez a szósz.- fújom meg a kanálon levő „löttyöt”, és a szájához tartom, hogy kóstolja meg.

-Ez nagyon finom!- mosolyog.- Már úgyis farkaséhes vagyok!

-Akkor ülj le az asztalhoz.- fordulok meg a karjai közt.

-Konyhatündér!- vigyorog és vesz elő tányérokat.

Evés után, amíg én elpakoltam a koszos tányérokat, addig ő kiment a munkájáért. Mire elmosogattam ismét az asztalnál ült, három ceruza társaságában. Egy a kezében, egy az asztalon, egy pedig a szájában. Átfutotta a sorokat a lapon, és akármennyire is koncentrált, felhúzta a szemöldökeit egy olyan „mi a fasz van?!” tekintettel.

Elnevettem magam és mögé lépve én is átolvastam a szöveget. Felét nem értettem, mert gyógyszer nevek voltak írva, meg hogy egy nap mennyit adott ki egy bizonyos gyógyszerből.. Tök hülyeség az egész.

-Sok sikert!- kuncogok és a hajába nyomok egy puszit.

Sóhajtva vette ki a szájából a ceruzát és elkezdte. Én kimentem a nappaliba, levettem a polcról a könyvet, és bevonultam a szobámba. Neki kezdtem ugyan, de pár oldal után már azt se értettem mit olvasok. Így hát félre raktam és bealudtam egy filmen.

Fél kettő felé ébredtem fel, és kimentem a konyhába inni. Meglepetésemre Tom az asztalra borulva aludt. Gyorsan ittam, aztán oda álltam mellé. Még egy kevés táblázat maradt a lapon üresen, de a nagyját megcsinálta.

-Thomas!- simogatom meg a buksiját.- Gyere, megyünk aludni!

Lassan felemelte a fejét és feltápászkodott. Teljesen bekómált, szerintem azt sem tudta hogy fiú-e vagy lány. Besegítettem a szobájába és levettem róla pulcsiját. Bedőlt az ágyba, és azt hittem már alszik is. De amikor az ajtó felé indultam, megszólalt:

-Ne szökjön el a kispárnám! Így nem lesz kivel aludnom..

Elmosolyodtam. Késő van ahhoz hogy csipkelődni kezdjek és az orrára kössem hogy aludjon csak a papírjaival, ezért szó nélkül odabújtam hozzá. Reméltem hogy így fogunk kikötni.

*                                     *                                      *

Végre péntek. Az utolsó nap a héten amikor a fiú dolgozni megy. És még mindig szerencse hogy délutános. Így egész sokáig aludhattunk. Jó, fogjuk rá. Ugyanis ő ébresztett fel azzal, amikor apró puszikkal hintette el a nyakam. Én nagyon csikis vagyok, és van egy olyan érzésem, hogy erre már ő is rájött.. A kis mocsadék!

-Ébresztőőőőő, kispárnaaaaa!- vigyorog amikor szembe fordulok vele.

-Nem akarok felébredni..- motyogom és visszacsukom a szemeim.

-Nyaaa, kééérlek! Két óra múlva megyek el..- biggyeszti le az ajkait.

-Akkor egy óra múlva felkelek.- hagyom rá.

-Ne legyél már lusta!- csikiz meg.

-Neee, Thomas!- nevetek és azonnal forgolódni kezdek hogy ne tudjon olyan könnyen megfogni.

Sajnos az egyik karján feküdtem, amit felemelt és átölelt, így máris elzárta a menekülő utat. Míg a másik kezével csikizett, addig megakarta harapni a fülem, de elfordítottam a fejem, amiből az lett hogy a nyakam harapta meg.

Én meg csak visítottam mint egy kismalac.

-Thomaaaaaaaas, elééég! Ne már, hallod?!

Látva hogy a röhögéstől már folynak a könnyeim, abbahagyta.

-Felébredtél már?- kuncog.

-Utállak!- karolom át a nyakát.

-Köszönöm.- pimaszkodik, és fölém akar emelkedni, de ahogy megfordult, leesett az ágyról.

Nem volt több hely. Ezen megint nevettem, amin „megsértődött” és megrántotta a takarót. Amibe bele voltam csavarodva a sok ficánkolástól. Így lerántott a matracról és az ölében kötöttem ki.

-Nyaaa!- nézek rá mérgesen.

-Megmondtam: nélküled sehova!- néz a szemeimbe.

Kiszabadítottam a kezeim a takaróból és levéve az éjjeliszekrényről a szemüvegét, az orrára helyeztem.

-Akkor vigyél ki a konyhába!

-Igenis, hölgyem!- tápászkodik fel és a karjaiban cipel át a nappalin (menet közben elhagytuk a takarót), aztán a konyhába leültetett egy székre.

-Kávét óhajt?

-Igen.- bólintok.- De a teraszon szeretném őket meginni.

-Értettem.

Gyorsan megcsinálta a reggelinket így dél környékén, a kezeimbe adta a két bögrét, és újra a kezeibe véve, kivitt a kertbe. Leültünk a kerti kanapéra és ott szürcsöltük el a kávénk. Egy szál pólóban ültem mellette, ő pedig póló nélkül, és bámultuk a szomszéd macskáját, ahogy fenn üldögélt a fán. Teljesen normálisak vagyunk.

Megbeszéltük hogy délután bemegyek érte, de hogy ne unatkozzak egész nap, úgy döntöttem elmegyek vásárolni. Bele mentem hogy szoknyát veszek fel, de nem akarom azt amiben a múltkor is voltam. Meglepetést szeretnék neki. Mondanom sem kell hogy kismillió boltot bejártam, de nem találtam az ízlésemnek megfelelőt. Végül arra jutottam, hogy bevállalok valami újat. Valami olyat, amivel döbbenetet tudok kicsalni a fiúból..

2 óra múlva kezdtem feladni, és már a lábam is fájt, amikor rábukkantam a tökéletes ruhára. Fekete volt, szűk (nem méretre, hanem csak teljesen a viselőjére simult) és a derekamon egy vastag, öv szerű csíkban, az anyag helyett gyönyörű fekete csipke volt körbe. És szív alakú volt a mell része, de hogy legyen valami féle pántja, ezért csipke borította a vállamat is. Nagyon tetszett, amit nem is gondoltam volna magamról. És amikor felpróbáltam.. Leesett az állam. Mese szép volt! Nem én, hanem a ruha. Ezt tisztázzuk.

Fél négy volt amikor a második emeletre értem. A nővérpultnál Tom egy másik orvossal beszélgetett, és mint mindig, a három pletykás nővér is ott állt. Ők szúrtak ki elsőnek. Aztán persze Dontson is, aki magasról tett a munkatársára, alig várta hogy oda érjek hozzá.

-Szia!- mosolyog és egy puszit nyom az arcomra.

-Szia.- ölelem meg.

Csak miután elengedett, akkor látta meg nálam a papír szatyrot, amit egy bizonyos Amelia nevű ruházati boltban kaptam.

-Vettél ruhát?- vigyorog.

-Az estére.- bólintok.

-Hadd nézzem meg!- les bele, de a hátam mögé teszem.

-Nem! Meglepetés!

-Nyaaa!- próbálja elvenni.

-Thomas, nem!- nevetek.

-Akkor csak a színét!

-Fekete.

Cinikusan a homlokára csapott:

-Miért is kérdeztem rá? Hisz más színt nem is hordasz..

-Jobban örültél volna ha azt mondom hogy szexi tűz pirosat?

-Ühüm.- húz közelebb magához.

-Hát olyanom már van.- vonok vállat.

-És én miért nem találkoztam még vele?- pimaszkodik.

-Mert sose fogom felvenni. Rövid és ocsmány.

-Ami az én nyelvemen azt jelenti hogy szexi és gyönyörű vagy benne.

Ezzel meglepett. Néha olyan mondatok hagyják el a száját, amitől én csak nagyokat pislogok, és a legtöbb esetben elvörösödöm. Mint most is. A homlokomra puszilt, és tett egy lépést a pult felé, ahol a lányok vigyorogva hallgatták végig az egészet.

-Amy, kérlek akkor beadnád a főnöknek a papírjaim?- kéri az egyiktől.

-Persze.- bólint mosolyogva.

Tom megint felém fordult.

-Várj meg itt, hozom a cuccaim.- néz rám, majd elindult a vizsgálók felé.

Ott maradtam egyedül 3 kíváncsi nő társaságában.

-Tamara, igaz?- kérdezi Holly, a névtáblája szerint.

-Igen.- mosolyodok el.

-Dr. Dontson már sokat mesélt rólad.- kuncognak.- Engem egyszer véletlenül a te neveden szólított.

-Mesélt rólam?- döbbenek le.

-Általában igen, rólad beszél, csakhogy megússza a papírmunkát.

Elnevettem magam. Igazán huncut.

-És mit mondott?- könyökölök a pultra.

-Ohh, már felére nem emlékszem. Mindig mond valamit.

-Tegnap mesélt arról amikor elvitt vacsorázni.- jut Amy eszébe.

-Ja igen.- helyeselnek a többiek.- Nagyon boldog az elmúlt másfél hónapban.. Szóval veled…

-Miért, amíg nem ismert meg.. addig milyen volt?- érdeklődöm.

Összenéztek, és a háromból kettőnek a padlóra esett a tekintete.

-Hát…- motyogja Holly.- Már lassan két éve itt van. Eleinte teljesen vidám volt mert nagyon nagyon szerelmes volt, de nem volt társasági ember. Aztán egy éve.. A kezei alatt halt meg a barátnője a műtőben..

-Hogy mi?!

-Holly!- szól rá erélyesen mögülem egy hang.

Ő állt ott. A nővérek elrohantak tőlünk, mintha ők semmit se csináltak volna. Összeharaptam az ajkaim és felé fordultam. Nem nézett a szemeimbe, pedig vártam a szemkontaktust.

-Szóval ez az a heged ami nem látható..- gondolkozok.

-Ezek csak ostoba nővérek, semmit sem tudnak.- feleli zavartan.

-De igen Thomas, pontosan tudják. Csak te nem akartad elmondani.

-Azért nem akartam mert semmi értelme se lett volna. Túl léptem azon ami volt.

-Nem, azon nem lehet ilyen hamar túl lépni ha valaki meghal! Főleg nem ha az a barátnőd volt!

-De igen! Túl lehet, ha nem szeretted igazán..

Most már minden szavam elakadt. Nem tudtam mihez kezdjek az hírrel. Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezeim.

-Tamara, figyelj.. Eva fontos volt nekem. De fele annyira se mint te! Most gyászolhatnék még hat évig, de minek? Naponta veszítünk el betegeket valami ok miatt a műtőben.

-De mégis csak a barátnőd volt!- nézek a szemeibe.

-Volt. Két hónapig. Futó kaland. Az ilyeneket hamar túllép az ember. Hisz nézd meg magad! Biztos vagyok benne hogy már jó ideje eszedbe se jut Brandon.

-Hát nem..

-Na látod! Mind a ketten tovább léptünk.

-Egymás felé.- vigyorodok el, kicsit enyhítve a komor hangulatot.

Elnevette magát és szorosan megölelt.

-Egymás felé..- ismétli a hajamba suttogva.

Hat óra felé kezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, és mint mindig, most sem bajlódtam a hajammal, csak kivasaltam. Sminket se nagyon raktam fel, viszont a fekete ruhával szemeztem a vállfán. Imádom. De aztán eszembe jutottak a fiú szavai a vörös ruháról. Oda léptem a szekrényhez és egy fém vállfát emeltem ki. Ott lógott az a ruha. Gondoltam azzal nem veszítek semmit ha felpróbálom.. Hát amikor megláttam magam… Elszörnyedtem. Rosszabb mint emlékeztem. Ugyan kényelmes volt, de mélyen dekoltált és rövid. Nem látszott ki belőle semmim, csak szokatlan volt. Poénból raktam fel vérvörös rúzst is, és fekete magas sarkúval és fekete táskával hátráltam két lépést. A dolog jó oldala, hogy ebben még viszonylag tetszik is az alakom.

-Tami, elkésünk!- kopognak az ajtómon.

Még egyszer a tükörbe néztem. Hirtelen ötletből kinyitottam az ajtót, mire Tom végig mért. Ajkai elváltak egymástól, és tátva maradt a szája.

-Tamara.. te.. hihetetlenül szexi vagy!- nyög ki valamit végre.

Zavartan csavargattam a hajam, mint mindig ha dicsérnek. Újabb rossz szokás.

-Én.. Én nem is találok szavakat…

-Nem kell! Ne is dicsérj! Tudod hogy utálom.- lépek ki a szobából.

Némán követett, bezártuk a lakást és beültünk az autóba. Sikerült nagyon meglepnem. Ez volt a célom. És bevallom, jó érzés volt hogy a szó legszorosabb pozitív értelmében sokkoltam.