23.fejezet

Idegenek körében

Egy számomra teljesen ismeretlen étterembe mentünk, melynek neve mellett 4 csillag díszelgett.

-Te fogsz beszélni.- közlöm a parkolóban.

-Ne csináld már! Jó fejek! A srácok legalábbis.

Átkarolta a derekam és bementünk. Fogalmam sem volt hogy kiket kell keresni, ő viszont rögtön meglátta a társaságot, és oda vitt.

-Sziasztok!- mosolyog rájuk.

-Sziasztok!- néznek végig rajtunk.

Kezet fogott a két fiúval, és leültünk.

-Azt hiszem kéne egy kis bemutatkozást tartanunk.- szólal meg a fekete hajú fiú, ragyogó zöld szemekkel.- Will Spencer vagyok, és ő itt a barátnőm, Elena Rosewood.

-Én pedig David Hopkins vagyok, és ő a barátnőm, Rose Smith.

-Én pedig Thomas Dontson, és ő pedig..- néz rám, és gondolkozik.- Még nem a barátnőm, de dolgozok az ügyön.. Tamara Morgan.- vigyorodik el.

Ezen felnevettek, bár nekem kicsit furcsa érzésem támadt.

-Örülök hogy végre megismerhettelek titeket!- mosolyog kedvesen Lena.

-Pontosan!- emeli fel a poharát William és egy puszit nyom a lány arcára.

Kicsit feszengeni kezdtem, rosszul éreztem magam amiért én egyáltalán nem ismerek senkit. Tök fölöslegesen vagyok itt. Evés közben tök jól elbeszélgettek, hogy ki hol dolgozik (Spencer  ügyvéd, Rosewood fodrász, Hopkins környezet védelmis, Smith pedig modell.) Én meg csak hallgattam, és böködtem a húst a villámmal.

-És te Tami? Mi a munkád?

Nem igazán tudtam mit is mondhatnék, de Tom kimentett a helyzetből.

-Tami 5 nyelvet beszél tökéletesen, de most nagyon gondolkozik rajta, hogy egyetemre menjen, mert nagyon érdekli a pszichológia.

-Akkor mindig van közös témátok.- bólint Rosie.

-Vicces, de az orvostudományról sose beszélgetünk.

-Akkor hogy ismerkedtetek meg?

-A kórházban. Ő sérült volt, én pedig az orvosa.

-De kicsit bővebben!- kérlelik a lányok, teljesen kiéhezve valami nyálas love storyra.

-Thomastól ne várjátok hogy kifejti a dolgokat.- nevet Dave.

-Bezzeg még a zenekarban..- emlékszik vissza Will.

-Zenekar?- szólalok meg most először.

-Aha. Volt valami zenekarunk.. Valami Deathly Remains.. Még az egyetem pincéjében kezdtük.

-Ja, tényleg. Te voltál a basszus, én a szóló, még Peter volt a dob, Thomas pedig az énekes.

-Hogy mi van?! Te énekeltél egy rock bandában és nem szóltál róla?- nézek hüledezve a mellettem ülő fiúra.

-Sosem kérdezted.- vigyorog és a hajamba puszil.- És különben sem voltam énekes. Az nem éneklés volt amit én lerendeztem..

-Jó, akkor hörgés.- forgatja a szemeit Spencer.

-Morgás.- helyesel Hopkins.

-Erről én sem tudtam.- eszmél fel Elena.

Ahha. Szóval a szexi orvos régen feketében hörgött, az elegáns ügyvéd tépte a basszus húrjait, a nyugodt természetvédő huncut szólókat nyomott le és a…

-És a dobos?- kérdezem.

-Peter? Ő az utolsó évben kiszállt. Teljesen kifordult magából.- agyal David.

-Ő ma egy áruházban eladó.- jut Tom eszébe.

-Diplomával?- döbben le Rose.- Hát az igen.

-Még mindig nem fogtam fel hogy erről nem beszéltél!

-Azért mert lényegtelen.- karolja át a vállam és közelebb húz magához.

-Nem az!- nézek fel a szemeibe, és orrunk hegye pár centi híján összeért.

-De az, hidd el!- vigyorog és az orromra nyom egy puszit.

Újra a többiek felé fordultunk, és csak most vettük észre hogy néma csend van és minket néznek.

-Még hogy nem vagytok együtt..- jegyzi meg Smith.

Ettől kezdtem megint kényelmetlenül érezni magam. Ezt persze észrevették, pedig igazán nem akartam.

-Hagyd már őket!- szól rá halkan Dave.

Elmosolyodtam. A velünk szemben ülő két pár teljes ellentéte egymásnak. Míg az ügyvéd-fodrász kombináció csendes és el sem engedik egymást, addig a környezet védelmis-modell páros hangos és veszekedősebb. De van közös is: nagyon szeretik és tisztelik a párjukat. Aranyosak. Csak hogy én utálom nézni ahogy mások megcsókolják egymást. Már pedig ez az este folyamán milliószor előfordult, többnyire pár másodpercre. De én ez alatt a rövid kis idő alatt is tudtam feszengeni. Úgy éreztem tévedés volt ide jönni, tévedés volt ebbe a ruhába eljönni, és tévedés volt azt hinni hogy jól fogom érezni magam.

-Bocsássatok meg egy pillanatra, ki kell mennem a mosdóba.- állok fel és a táskámmal együtt elindulok az asztalok között. Minden második vendég megbámult, és úgy éreztem mintha valami nem lenne rendben a ruhámmal. De amikor leellenőriztem a mosdó tükrében, minden úgy nézett ki hogy rendben van. Nem értem.

Megmostam az arcom és próbáltam kicsit összekaparni magam. Utálom a ma estét. Semmi értelme. Ők szerelmes párok! Mi meg csak két barát. Vannak dolgok amikkel ha ők lefoglalják magukat, mi nem tudjuk. Legalább a ma estére raknák félre a hormonkitörést..

Visszasiettem az asztalhoz, ám meglepetésemre Dontson már felállt a székéről.

-Köszönjük a vacsorát, de nekünk most mennünk kell. Van még egy-két dolgunk amit el kell intézni.

-Maradjatok még!- néz ránk Will.

-Nem, most nem lehet. Majd még rendezünk ilyen találkozót.

-Rendben. Sziasztok!

-Sziasztok, további jó szórakozást!- mosolygunk és ott hagyva őket kimegyünk a parkolóba.

Nem szóltam semmit. Felesleges. Mindketten tudjuk.

-Te nem tudsz hazudni.- állapítom meg a kocsi mellett.

-Miért?- nevet.

-Éjjel fél 11. Mégis milyen dolgunk lehetne amit elintézhetnénk ilyenkor?

-Akármi. Mehetnénk koncertre, a vidámparkba, esetleg haza mert dolgunk van.

-Ebben a ruhában valahogy csak az utolsó tartom lehetségesnek.

Végig mért a félhomályba, majd oda vont a karjaiba.

-Elmondhatok egy titkot?- simogatja meg az arcom.

-Persze.

Lesütötte a szemeit, aztán oldalra nézett.

-A világ leggyönyörűbb nőjének fogom most a kezeit.- néz egy pillanatra a szemembe, majd a kezeinkre.

Mosoly futott át az arcomon, mert soha, senki sem mondott még nekem ilyen őszintén semmit! Megráztam a fejem, szavakat sem találva.

-De igen. Ha hiszed, ha nem.

Szorosan megöleltem. Most.. Most csak egyszerűen szükségem volt rá. Egész este levegőnek éreztem magam, jól esik hogy most csak rám figyel. És ez a figyelem elég furcsa dolgokat váltott ki belőlem. Olyanokat, amit eddig még sosem éreztem. Feltűnt, hogy remegnek a lábaim, hogy izzad a tenyerem, és a szívem olyan hevesen kalapált hogy féltem, lehet ő is érezte ölelés közben..

Amikor haza értünk azonnal lerúgtam a magas sarkút. Már nagyon fájt benne a lábam.

-Ne haragudj hogy bele rángattalak a ma estébe.- veszi le a nyakkendőjét.

Jobban mondva csak próbálkozik, de a csomó lazítása nehezen ment neki. Közelebb léptem és segítettem.

-Ugyan, semmi baj.- veszem le a nyakáról és felnézek a szemeibe.

-Láttam rajtad hogy nem élvezted.

-Csak fáradt vagyok.- találok ki valamit.

Nem akarok csalódást okozni neki vagy megbántani..

-Akkor gyere, aludjunk.- húz a szobájába.

Kérdéses volt a pizsama dolog. A pólóm ugyan ott hevert az ágyon, de már a fiú is.

-Kérlek, lehúznád a cipzárt?

Ez már nem ért le egészen a csípőmig, így nem volt akkora esélye hogy az anyag egyből lecsúszik rólam. Miután megtette amit kértem a kezembe kaptam a pólót és bevonultam a fürdőbe. Amilyen gyorsan csak tudtam megváltam a ruháimtól (kivéve a fehérnemű) és felvettem az Avenged Sevenfoldos felsőt, majd rohantam vissza a fiúhoz. Oda feküdtem mellé és ránéztem. Megfogta az egyik kezem és összefonta az ujjaink.

-Mit szeretnél holnap csinálni?

-Nem tudom. De a holnapi napot teljes mértékben kettesben szeretném veled tölteni. Mást nem is akarok látni!

Először elmosolyodott, de aztán arca kicsit komor lett.

-Valami baj van?- kérdezem aggódva.

Percek teltek el mire válaszolt.

-Soha se találkoztam még ilyen lánnyal mint te.- gondolkozik.

Meglepődtem. Ugyanezt én is elmondhatnám róla. Még soha egy fiú sem bánt velem ilyen kedvesen és szeretetteljesen, mint Ő. Közelebb feküdtem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Lekapcsolta az olvasó lámpát és végre aludhattunk..