2015. október 30., péntek

30.fejezet


Paranoia


Reggel úgy éreztem magam mint akit fejbe vertek egy téglával.. Hasra fordultam az ágyon és a fiú mellkasára tettem a fejem. Pár percre lehunytam még a szemeim, hogy pihenjek, de hamar rájöttem hogy már képtelen leszek visszaaludni. Felpillantottam Tomra. Ma reggelre még szexibb lett a borostától és még a kócos haja is tett rá egy lapáttal.
-Thomas..
-Hmm?- mormog és résnyire nyitja a szemeit.
-Rosszul vagyok..
Válaszra sem méltatott, csak a hajamba puszilt. Feljebb húzta rajtunk a takarót és szorosabban összebújtunk.

Már épp álmodni képes alvási zónába kerültünk volna, amikor kopogtak az ajtón. Egyszerre kaptuk fel a fejünk és végig futott rajtunk a józanság. Körbe pillantottunk a szobán és azt hiszem még jobban felébredtünk. A tiszta és rendezett hely most úgy nézett ki mint egy csatatér. Az inge az ajtó mellett, a nadrágja a dzsekimen a szőnyeg közepén, a tegnapi ruhám pedig a túlsó sarokba hajítva. Ekkor vettem észre milyen kevés ruha is van rajtam. Közben pedig hevesebben kopogtak. Kiugrottam az ágyból és az ajtóhoz rohantam. Gyorsan magamra kaptam az ingét, pár gombot összenyomtam és kinyitottam résnyire az ajtót, hogy nem sok mindent lehessen látni bentről. Igazából azt reméltem hogy senkit nem kell beengednem, de a recepcióssal találtam magam szembe, aki egy kis gurulós asztallal maga előtt. Be engedtem, mert a reggelink illata csapta meg az orrom.
-Jó reggelt Mrs. Dontson!
-Jó reggelt.- felelek furcsán és talán az arcomra van írva egy kérdőjel.
-A reggeli.- árulja el az asztal tartalmának a nevét.
A kis szállító az első egy méterben elakadt a dzsekimben. Arrébb rúgtam, amin alapból mosolygott. Aztán észrevette a félmeztelen fiút az ágyban ülni. Eltudtam volna süllyedni szégyenemben.
-Jó étvágyat!- kuncog és hátat fordítva kisiet.
Szaggatott sóhajjal vágódtam hanyatt én is az ágyra.
-Ez nagyon gáz volt.- bámulom a plafont.
Megdörzsölte a szemeit és most sikerült tudatosan körbe néznie.
-Mi a..?
Álmosan nézte meg a telefonján az időt, amikor csodálkozva közölte hogy
-Jött egy SmS egy ismeretlentől.
-Mi a száma?
-Nincs.
-Mit írt?
-„Remélem jól szórakoztok, mert itthon már kevésbé lesz olyan jó sorsotok a továbbiakban. Zero”
-Zero?!- kapom ki a kezéből a telefont hogy a látvánnyal győződjek meg a szó létezéséről az üzenetben.
-Ismered?
-Ez.. Ez Brandon alvilági neve.
Zavartan nézett rám.
-Biztos?
-Milliószor hallottam már hogy így hívják a narkósok. Szerinted? Mégis miért viccelnék ilyennel?!- pattanok fel és fel alá mászkálok.
-Tamara, ne kezdj kombinálni. Ez nem jelent még semmit.
Hitetlenül néztem rá.
-Ez egy fenyegetés volt. Haza kell mennünk! Rosszat sejtek..- gondolkozok.
-Ha rosszat is jelent.. Itt jó helyen vagyunk. Pont hogy itt nem találnak ránk.
-És mi van ha.. És ha Tylert is bántották? Azt nem tudnám elviselni..
A név hallatán ideges lett és magára kapott egy pólót.
-Ja, tényleg. Már megszokhattam volna hogy neked ő a fontosabb.- bámul el, majd a földre lemondó arckifejezéssel.
 -Thomas.. Meg kell értened hogy… Ő is fontos. Nem hagyhatom magára.. Nehéz időszakon van túl és senkije sincs..
-Megértem.- villan rám a tekintete dühösen.- Én minden megértek.
Borzasztó érzés futott végig a hátamon és libabőrös lettem. Fel kell hívnom. De ezen Tom még jobban megsértődne. Oda léptem hozzá és a kezeim közé fogtam az arcát:
-Semmi sem fontosabb nálad jobban számomra. Remélem tudod..- nyomok egy puszit az arcára, és a telefonommal kivonulok az erkélyre, majd behúzom magam után az üvegajtót.
Megkerestem a számot, és indítottam a hívást. Sokáig kicsengett, és kis híján már a hangposta jelentkezett, amikor végre felvette.
-Tyler, végre..- sóhajtok fel.
-Szia Tami.- köszön és a hangjából egyből tudtam hogy valami nem stimmel.
-Jól vagy? Valami történt?
-Nem, semmi..
-Ty, nekem nem tudsz hazudni.
-Tényleg minden oké. Miért hívtál? Nálad minden oké?
-Igen, ma megyünk haza. Csak szerettem volna tudni hogy jól vagy e.
-Jó, akkor máshogy fogalmazok. Mondd el mi történt!
-Kaptunk egy fenyegető üzenetet. Brandontól.
-Brantől?!- döbben le.
-Ő volt Zero, nem?
-De igen. A maffiás nevén üzent?
-Igen.
-Akkor ez egyet jelenthet. Visszaszállt közéjük.
-Jézusom..- szörnyedek el.- Tyler, mi ez az őrület?!- fakadok sírva.
-Úgy néz ki visszatért az emlékezete. És ez annyit jelent.. Hogy vissza akar téged szerezni.
-Nálad fognak először keresni. Te sem vagy biztonságban.
-Én tudok magamra vigyázni. De te nem. Veszélyben vagy.
-Thomas vigyáz rám!
-Ő nem tudna téged megvédeni! És ha tényleg szereted.. ebbe se kéne belesodorni.
-Igazad van.
-Haza kell jönnöd!
-Kettőkor indul a gépünk.
-Rendben. Addig ha bármi történik.. hívj!
-Oké. Szia.- bontom a vonalat és megtörlöm az arcom.
Ennek nem szabad kiderülni az orvos számára.. Kezdetét vette a legrosszabb rémálmom.

Elköszöntünk a recepcióstól, aki utoljára hívott Mrs. Dontsonnak, és egy taxival célba vettük a repteret. Ahol persze egy centit se mozdultam a fiú mellől, és igyekeztünk észrevétlenek maradni. Mindenki olyan gyanúsnak tűnt.. Mintha minden ember ellenünk lett volna. Vagy csak kicsit sok Paranoid Illusions (horror sorozat) részt néztem.
A gépen viszonylag megnyugodtam, bár még mindig fenn állt a lehetősége annak, hogy a gépet eltérítik, és lezuhanunk. De ezt nem tartottam valószínűleg.
-Tamara, kérlek nyugodj meg. Túl feszült vagy reggel óta.- puszil Tom a hajamba és átkarolja a vállam.
Szó nélkül a mellkasára raktam a fejem. Nem. Nem szólhatom el magam előtte. Azt akarom hogy semmi baja se essen, szóval nem tudhatják meg Brandonék hogy nekünk közünk van egymáshoz. Bár egy csettintés alatt kiderítik. Ezért lehet jobb lenne ha kerülném most egy ideig. Úristen, miken gondolkozok én?! Hisz képtelen lennék rá.. Szeretem!
-Bármit megtennék érted, ugye tudod? Az életem árán is megvédenélek.- puszil a hajamba.- Szeretlek!
Az utolsó szó sebes nyílvesszőként hatolt a szívembe, mely rögtön vérezni kezdett. Eltört a mécses. Túl sok teher ez már nekem. Eltakartam az egyik kezemmel az arcom, és némán felzokogtam.

A hazai reptéren még inkább beparáztam. A szemem elé raktam a napszemüvegem és a földet bámulva sétáltam mindenhol végig. Ismét taxiba ültünk, és végre haza érkeztünk. A kapunk belül elcipeltük a bőröndünk az ajtóig, ám amikor kulcsot akartam helyezni a zárba, az ajtó kinyílt. Összenéztünk. Mindketten tudtuk hogy bezártuk mielőtt elmentünk.
-Maradj itt.- suttog és halkan belép az épületbe.
Természetesen pár lépés után én is bementem. Már azt vártam mikor tűnik fel valaki késsel vagy pisztollyal, amikor egy fiatal nő került a látókörünkbe a nappaliban.
-Anya?!- döbben le és megkönnyebbül.
-Tommy!- csattan fel örömmel a nő, és ölelés közben össze-vissza puszilgatja a fiát.
Nyugodt mosollyal figyeltem őket. Egészen addig amíg észre nem vett. Alaposan végig mért.
-Ő ki?- kérdezi a srácot joggal.
-Anyu, bemutatom neked a..- kezd bele és hogy időt nyerjen a gondolkozásra; megfogta a kezem és oda húzott magához.- ..barátnőm.
Nem számítottam erre a befejezésre. De elvigyorodtam és megszorítottam feltűnés nélkül a kezét.
-Szia, kedvesem.- fog velem kezet.
-Üdvözletem. Tamara vagyok.
-Szólíts csak Valerinek.
-Hogy hogy itt vagy?- tereli el rólam a szót.
-Régen láttalak. A nagyságos úr már haza se néz.- hányja a szemére.
-Tudod jól hogy dolgozom. Most az egyszer mehettem el három napra. De még most is volt munkám.
-Jól van fiam, megértem. Örülök neki hogy boldog vagy. De már értem az okát.- pillant rám mosolyogva.
Kicsit frusztrált a nő jelenléte. Elvégre mégis csak az egyik szülője. Mi van ha.. neki nem felelek meg? Mi van ha jobbat szánt a gyerekének? Mi van ha én nem vagyok szimpatikus?
-Elnézést, de én ledőlök egy kicsit. Nem érzem jól magam.- válok el a fiútól.
-Fáj valamid? Kérsz gyógyszert?- aggódik rögtön.
-Nem, minden oké.- húzom magamhoz egy pusziért, és a szoba felé indulok.
-Úgy érzem van miről mesélned.- hallom még Vali hangját, aztán elnyelt a szobánk csendje.
Nem elég hogy itt van ez a Brandonos ügy, most még azon is aggódhatok hogy Dontson mit mesélt a kedves édesanyjának rólam, és hogy azok alapján mi lesz a véleménye.. Remek.

2015. október 18., vasárnap

29.fejezet



Az ember részegen a legőszintébb

Minden olyan hirtelen történt! Nagyjából 2 ezredmilliméter választotta el az ajkaink egymástól, amikor egy hangos és éles fék, majd erős reflektorfények ugrasztottak szét minket. Az erős lámpafénytől egyáltalán nem láttam hol vagyunk, és hogy milyen messze van egyáltalán tőlünk a jármű, ezért nagyon megijedtem. Tom hátrált vissza a járdára, és épségben megúsztuk. Lerakott a földre.
-Jól vagy?- fogja a kezei közé az arcom.
-Thomas, ott voltam a karjaidban! Semmi bajom sincs.
-Jó, de lehet hogy..
-Ne is kezdj nekem valami különleges orvosi esetekről magyarázni!- szakítom félbe.- Inkább menjünk! Most van kedvem bulizni.
Nem kellett még egyszer szólnom neki, kézen ragadott, és pár utcát átszelve, nem sokára ráakadtunk két szórakozóhelyre is. Egymással szembe voltak, amit eléggé furcsálltam. És arra következtettem, hogy elég nagy feszültség van köztük. Már csak az utcán álló kötekedő embereket is elnézve. Látva hogy be vannak lőve, és milyen erőszakosak, eléggé berezeltem.
-Biztos hogy ide akarunk jönni? Nem kereshetnénk mást?- fékezek le.
-6 km-es körzetben csak ez a kettő van. Szóval ha bulizni akarunk, csak itt tudunk.
-De.. én… kicsit félek..
Visszalépett hozzám és magához ölelt.
-Tudod jól hogy mindig vigyázok rád! Itt sem eshet bajod. Azt pedig hogy régen mi volt, és hogy milyen élményeid voltak ilyen helyen, ilyen típusú emberekkel; el kell felejtened. Most már minden más lett. Meg kell értened.
Bólintottam. Elváltam a karjaiból, és összefont ujjakkal a jobb oldali épület felé haladtunk. A nagykapun belül egy hatalmas bárba csöppentünk. Óriási volt a táncparkett, de szinte teli volt emberrel. Néhány rúd is fel volt szerelve, amin hiányos öltözékű nők vonaglottak, egy DJ-nek mondható férfi állt a nagy keverőpult mögött, és körbe az emeleten székek és asztalok mögül más, szolidabb vendégek nézték a lentieket. Villódzó fények vakítottak minket. Piros, kék, sárga, zöld, lila és még sorolhatnám. Átverekedtük magunk egy ugráló tánccsoporton, és a bárpulthoz mentünk.
-Két poharat és egy vodkát kérünk.- közli a nyegle sráccal.
Azonnal kicsapta elénk a poharat, melyben már ott volt a folyadék.
-Azt mondtam két poharat, és egy üveg vodkát kérünk.- ismétli meg.
A gyerek megforgatta a szemeit, és végre azt adta amit tényleg kértünk. Félre vonultunk egy asztalhoz.
-Csak tőlem fogadhatsz el italt!- feleli szigorúan.
Felnéztem rá. Tekintete szavakban akarta hallani a válaszom.
-Rendben.
Miután erről meggyőződött, öntött a poharakba a vodkából, és egy koccintás után lehúztuk őket. Megborzongtam az érzéstől.
-Na még egyet!- önt a pohárkámba, és megismételjük az előző mozdulatot.
-Ez még nem az a mennyiség amitől én táncolni kezdek.- figyelmeztetem.
-Akkor hozok ütősebbet.- vigyorog és visszamegy a pulthoz.
Én addig leültem egy székre és onnét néztem. Amíg várt a pincérre, hátra nézett rám. Hunyorgott a fények miatt, kicsit zavarban volt még, ezért a hajába túrt és a ritmustalan zenére mozgatta a fejét.
Elnevettem magam, és szinte ezzel egy időben már vissza is ért hozzám egy fekete papíros üveggel.
-Jól néz ki.
-Ez ki fog ütni.
-Le akarsz itatni?- vonom fel a szemöldököm.
-Nem. Csak azt szeretném hogy legalább ma estére felejtsük el a gondjaink és bulizzunk egy jót!
Nem tudtam rá mit mondani, csak felemeltük a poharakat, és egy biccentés után egyszerre gurítottuk le. Összeugrott a gyomrom. Nagyon jó pia volt, csak az ájulás szélére kerültem hirtelen.
-Na gyere, menjünk táncolni!- húz be az emberek közé.
Eléggé bénán kezdtünk. Kismilliószor tapostuk meg egymás lábát, és mozogni se nagyon mertünk. De percek elteltével ez az utolsó kör ital kezdett nagyon a fejünkbe szállni, és minden gátlást eldobtunk. Átkarolta a derekam, én pedig a nyakát, és szinte már teljesen egymásba gabalyodtunk, így megpróbálva kivédeni hogy mások elszakítsanak minket egymástól. Dübörgött a zene, szűk farmerekbe gyömöszölt papír kurvák nyalták a fiúk arcát és rázták a picsájukat, a levegőt alkohol és izzadság szag töltötte be, mi pedig félrészegen próbálunk valami táncot létrehozni.
-Na te táncparkett ördöge! Hadd lássam mit tudsz!- lököm el magamtól Dontsont.
-Ezt nézd!- vigyorog, és egy Jackson féle moonwalk-ot lenyomott.
Tátva maradt a szám, pláne amikor azt a fantasztikus csípőmozgást is bemutatta. Közelebb riszált hozzám, és oda rántott magához olyan szorosan, hogy az arcunkon kívül minden pont a testünkön összeért. Beletúrtam a hajába. Itt lelassult, egyik kezét a csípőmre rakta, majd lassan lejjebb csúsztatta, és hirtelen a fenekembe markolt.
-Thomas!- röhögök szédülve, és leszedem a kezeit.
-Naaa, ne már!- harap bele a fülcimpámba, majd lendületesen megforgat, és elvisz megint piálni.
Két poharat öntöttünk magunkba, és bár még észnél voltam és viszonylag józanul gondolkoztam, a fejem már kezdett egy kicsit zavaros lenni, és néha elhomályosult a külvilág. Változott a koreográfiánk, valamiért egymás végig tapizása mellett döntöttünk.
-Annyira dögös vagy!- zilál a fülembe, már a sok ugrálástól és pörgéstől teljesen kifáradtunk.
Ezen csak elmosolyodtam. Nem igazán ment a felfogás.


Órákkal később a távozás mellett döntöttünk. Hajnali fél 3. Egymásba karolva sétálgattunk, dülöngéltünk, még a sima betonon is megbotlottunk, és egyfolytában röhögtünk. Váratlanul megállt, és maga felé fordított.
-Tamara, kellesz nekem!
Értetlenül néztem rá, és lábaim kezdtek megrogyni, ezért megmarkoltam a pólóját.
-Akarlak.. De nagyon…- von a karjai közé és semmi lassúság vagy érzékiség, az ajkaimhoz hajol, hogy megcsókoljon.
Nagyon közel járt hozzá, amikor kicsit hátrébb húztam a fejem.
 
-Ne, ezt nem kéne..- motyogom és hátrálok is.
Na most ezt józanul biztos nem tettem volna, és azonnal bele mentem volna. Nem is értem mi akadályozott most meg. Az alkohol. A fene essen belé…

Nagy nehezen elbicegtünk a szállodáig.
-Szedjük össze magunk.- igazítja meg az ingét, és áthúzza párszor az ujjait a hajamba.
Mégis csak neve van itt, és még így segg részegen is tudjuk hogy ez komoly dolog. Úgy ahogy elmentünk, most is átkarolta a vállam és oda mentünk a recepciós pulthoz.
-Mr. és Mrs. Dontson.- vigyorog ránk a srác.- Hogy telt az estéjük?- kérdezi miközben a kulcsokat keresi.
-Nagyon jól.- felelem, és igyekszem úgy, hogy a számból ne áramoljon ki a szesz szaga.
-Elhiszem, jó kis helyek vannak itt a közelben.
-Igen, bár mi az estét inkább kettesben folytatnánk..- feleli a doki, amin meglepődöm.
-Ó, értem én.- vigyorog sokatmondóan a pultos és átadja a zárba helyezendő réztárgyat.
Beálltunk a liftbe, és felmentünk.
-Miért mondtad ezt neki? Most azt hiszi hogy szexelni fogunk!- háborodok fel már a folyosón.
-Mégis mit mondtam volna? Úgyis azt hiszi hogy a feleségem vagy.- von vállat.
-Istenem Thomas!- fogom a fejem és bemegyünk a szobába.
-Nyugodtan megbüntethetsz ha szeretnél!- pimaszkodik az ágy előtt.
Hirtelen ötletből oda lépek hozzá és hanyatt lököm rá. Ő is meglepődött, de ennek tetejébe még rá is másztam és a csípőjére ültem. Egyszerűen képtelen voltam irányítani a testem. Ugyanakkor pedig nem akartam ezeket megtenni. Szóval észnél vagyok. Nagyjából.
-Hűha, terveid vannak?- nevet alattam és keze kicsit becsúszik a szoknyám alá.
Elkezdtem kigombolni az ingét fentről, és lassan láthatóvá vált az izmos teste. Végighúztam az ujjaim a kockáin, majd az arcára néztem, reakciót várva. Kezdett türelmetlen lenni, és eléggé sok vágy kezdett a felszínre törni. Lehajoltam hozzá az arcához, ezért kapva kapott az alkalmon, és megint megmarkolta a fenekemet. A fülcimpájába haraptam, majd a füleibe suttogtam:
-Azt kérted büntesselek. Hát akkor szenvedj, ugyanis melltartóban és bugyiban fogok melletted feküdni, és hozzám sem érhetsz..
Váratlanul felnyögött.
-Nem teheted ezt velem!
-De édesem, figyeld csak meg.- kapom le magamról hirtelen a ruhát.
Amíg van esélye, gyorsan végig mért, aztán összeharapta az ajkait. A fehérnemű még kevesebbet takart egy kicsivel mint a bikini. Teljesen kikészült az első két percben. Kigomboltam a nadrágját, leszedtem róla, aztán ott hagytam az ágy végében és bebújtam a takaró alá. Nem sokára összeszedte magát, és elment lekapcsolni a villanyt. Aztán a sötétben csak annyit éreztem hogy mögöttem kicsit lesüpped az ágy, és egy test simul az enyémhez. Naná hogy megpróbált kicsit tapizni, de rácsaptam a kezére.
-Alvás!
Pár puszit még lehelt a nyakamra, aztán nagyjából lenyugodott, és az álom hamar elért bennünket. Kezdődik a józanodás folyamata…

2015. október 13., kedd

28.fejezet



Most már mindig együtt

Ma este kerül sor a harmadik vacsoránkra egy étteremben. Mondhatom azt, hogy harmadik randi? Vagy szó sincs ilyenről? Mert ami azt illeti, nem igazán tudok kiigazodni Tom dolgain. De lehet hogy mindent félre értek. Fogalmam sincs. Mindegy, nem szólok egy szót se, nehogy rosszul jöjjek ki a helyzetből.
-Itt van.- ad a szobánkba egy dobozt a kezembe.
-Ez a ruha?
-Ez. Remélem tetszeni fog.
Egy mosollyal vonultam be a fürdőszobába. Izgatottan nyitottam fel a dobozt, kiemeltem belőle a fekete anyagot, és jól szemügyre vettem. Piros virágmintás volt, vastag pánttal, és közepesen dekoltált. Hosszúságra majdnem leért a térdemig. Derékban kicsit meghúzták, így onnéttól lefelé lenge volt, és ha forogtam benne, tökéletesen pörgött. Volt hozzá egy vékony piros öv is, és egy fekete műbőr dzseki. Elmosolyodtam. Annyira ismer! Pontosan tudja milyen az ízlésem, és meg sem próbálta a határaimat feszegetni. Gyorsan felöltöztem, alap sminket raktam fel, vörös rúzs kíséretében, és még a hajamat is gyorsan megigazítottam. Halkan résnyire nyitottam az ajtót, amikor meghallottam a hangját.
-„Köszönöm Danielle! Biztosan tetszik neki. Már alig várom hogy lássam! Nagyon izgulok. Igen, az az ing van rajtam. Tudom, megjegyeztem. De most le kell tennem. Bármelyik pillanatban végezhet. Szia, szeretlek!”
Meglepő beszélgetést kaptam el. Ki az a Danielle? Lehetséges hogy.. a barátnője? Nem, nem szabad rögtön erre gondolni. De akkor is! Az ember nem sok mindenkinek mondja azt hogy szeretlek! Várjunk… Akkor ezt nem is randiként kellene felfognom. Lehet hogy csak egy szimpla vacsora. Nem értem. De inkább kiléptem a fürdőből, mielőtt kombinálni kezdek. Dontson azonnal megfordult, és végig mért.
-Hű…- maradt tátva szó szerint a szája.- Fantasztikusan áll rajtad! Gyönyörű vagy!
-Köszönöm.- mosolygok, bár vannak dolgok amik nem hagynak nyugodni.- Nagyon, nagyon, nagyon tetszik!
-Örülök neki. Megküzdöttem érte.
-Ajjajj! Pedig nem tudom elképzelni ahogy egy ruhaüzletben verekedsz egy szoknyáért.
-Jó, igaz, nem így volt. A nővérem vette neked. Vagyis ő segített kiválasztani.
-A nővéred?- döbbenek le.- Ő ilyen jól ismer?
-Danielle több mesét hallott rólad mint a nővérek.- nevet.
A nővére. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem a barátnője.
-Hát akkor köszönöm neki is.
Átkarolta a vállam, és kimentünk a szobából. Bezártuk, beálltunk a liftbe, és egy puszit nyomott a hajamba. A karja lecsúszott a vállamról, és leengedte maga mellé, majd összefonta az ujjaink. Felnéztem rá, és egy mosoly után kinyílt a lift ajtaja. Elhaladtunk a recepciónál, beadtuk megőrzésre a kulcsokat, és mentünk tovább.
-Jó szórakozást, Mr. és Mrs. Dontson!- kiált utánunk a pultos srác.
Ettől a Mrs. Dontsontól mindig kiráz a hideg, és bizsergés járja át a szívem. Olyan fura.. De mégis jó.

A taxi egy fénysorral kivilágított étterem előtt tett ki minket. Meglepő módon, nem voltak tömve az asztalok. Egy pincér oda kísért minket a foglalt helyre, és elrohant az étlapokért. Thomas kihúzta nekem a széket, segített leülni, majd szembe ő is lehuppant. Körbe néztünk. Csodálatos étterem! Mintha valami elvarázsolt hely lenne. Nyugalom kerített a hatalmába.
Az étlapokkal már maga a főpincér jött vissza.
-Üdvözletem Mr. és Mrs. Dontson! Nagy megtiszteltetés számomra hogy ma este én lehetek az önök felszolgálója. Mindig itt leszek a közelbe, ha jeleznek, azonnal jövök. Itt vannak az étlapok. Nyugodtan nézzék át, pár perc múlva vissza jövök.- rakja le elénk, és eltűnt a névtábla szerint Josh.
-Thomas, ezt igazán nem kellett volna!- nézek rá komolyan.
-Tami, kérlek ne ezzel foglalkozz most.- fogja meg a kezem az asztalon.
-De biztos egy vagyon az egész!
-Na jó, nem akartam elmondani, de hogy megnyugodj, megteszem: ezt nem én fizetem. Ez a szállással jár. Az itteniek azt hiszik hogy valami nagy sebész vagyok, ezért van ez a nagy tisztelet.
-Tom, te tényleg egy nagyon jó sebész és orvos vagy! Nem tévednek.
-Nem, nincs ebben semmi extra.- böngészi a menüt.
Én is keresgélni kezdtem, miközben néha felpillantottam rá. Tudja magáról hogy tehetséges, csak nem akarja elhinni.

Nehéz percek múlva megszületett a döntés, és sikerült választanunk. Valami franciás neve van, de képtelen vagyok megjegyezni az ilyeneket. Mindegy. Az étel mellett beszélgettünk is.
-Gondolkodtál az egyetemen?- kérdezi egy pillanatra rám nézve.
-A pszichológián? Igen. De nem megyek el a felvételire.
-Miért? Hisz annyira érdekel! Tudom hogy megcsinálnád a diplomát.
-Igen, de.. Már nincs hozzá annyi türelmem mint évekkel ezelőtt. Meg így is olyan ritkán vagyunk együtt, mert te dolgozol napközben. Nem hiányozna hogy a maradék időnket is elvegyem azzal, hogy magolok.
Bele ivott a borba.
-Ne miattam ne csináld meg! Én nem akarlak visszatartani!
-Tudom. Én nem akarom megcsinálni.
Megrázta a fejét.
-Pedig megtudnád..
-Thomas, kérlek, zárjuk ezt le. Nem akarom.
-Jó rendben.
-Inkább mesélj valamit. Mi történt mostanában a kórházban?
-Nem sok minden. Haza engedtük Sterint, a motorbalesetes fiút.. Lettek újabb betegek. Mint általában a kórházakban az lenni szokott. De muszáj még itt a munkáról beszélnünk? Kikapcsolódni jöttünk.
-Bocsi..- motyogom.
-Olyan jó itt lenni, kettesben. Figyeljünk inkább csak erre.- javasolja.
Felnéztem rá, hogy hogyan gondolja, és huncut vigyorát meglátva rájöttem: általános és perverz értelemben is. Már épp válaszoltam volna, amikor megjelent a pincér egy új üveg pezsgővel.
-Elnézést hogy megzavarom a vacsorát, de ezt a főszakácsunk küldi, csakis önöknek. A legfinomabb, és legértékesebb pezsgő az ajándék. Tölthetek?
-Igen, köszönjük szépen.- válaszol, és felvont szemöldökkel néz rám, azt üzenve hogy „na látod milyen jó helyre hoztalak!”
Mosolyogva megráztam a fejem, majd koccintottunk. Tényleg isteni volt. Pedig a pezsgőt nem is szeretem annyira.
-Arra gondoltam.. Hogy a vacsora után ha van kedved, elnézhetnénk valami buliba. Vagy csak sétálnánk.
-Nahát, Dr. Thomas Dontsonnal bulizhatok valami csikorgó lemezre! Ki nem hagynám!- nevetek.
-Lehet nem úgy nézek ki mint aki minden hétvégén ezt csinálja, de alapjában véve én is szoktam bulizni.
-Idős nénikkel az intenzíven.- csipkelődök.
-Hééé!- háborodik fel.- Majd meglátod. Én vagyok a táncparkett ördöge!
Ettől még jobban nevettem, pláne amikor még el is képzeltem.. Valahogy nem állt össze a kép.

Miután távoztunk az étteremből, sétálni indultunk egy kicsit. Ez a pezsgő adott egy kezdő löketet ahhoz, hogy átvirrasszuk az éjszakát. Bár nem sokat, de azért hatott.
-Köszönöm hogy eljöttél velem.- húz közelebb magához menet közben.
-Ne hülyéskedj! Én tartozom hálával amiért elhoztál.
-Jobb lesz ha mostantól megtanulod: én mindenhová magammal foglak vinni!
-Mindenhová? És ha én arra szeretnék menni?- indulok el egy másik utcán.
Utánam rohant és a karjaiba kapva forgott velem egyet, mire hangosan felnevettem.
-Akkor én is megyek veled. Nem tudsz megszabadulni tőlem.
-Nem is akarok!- karolom át a nyakát, és miután megállt, mélyen egymás szemébe néztünk.- Szükségem van rád!
Halvány mosoly futott át az arcán, és a homlokomnak döntötte az övét. Éreztem a forró leheletét az arcomon, és az ajkai közelségét.. És aztán…

2015. október 3., szombat

27.fejezet



Még mindig meg tudsz lepni

A szabadságérzetünk a hotel szobájában egészen eltűnt. Thomas átöltözött, beparfümözte magát és megforgott előttem.
-Na?- kérdezi.
Felálltam az ágyról és oda lépve hozzá megigazítottam a félre sikerült nyakkendőjét.
-Úgy nézel ki mint egy ügyvéd.
-Ez volt a cél.- vigyorog és közelebb húz magához.
A mellkasának támasztottam a kezeim, és percekig némán bámultam az ingét, majd végül felnéztem a szemeibe.
-Büszke vagyok rád. Örülök hogy idáig eljutottál.
-Ugyan, ez csak egy értekezlet..
-De a sok orvos közül mégis téged küldtek! Azért hogy képviseld őket. Ez elég nagy dolog.
Megforgatta a szemeit, majd az órájára pillantott.
-Na most mennem kell. A taxi már biztos itt van.
-Rendben. Ügyesen, minden rendben lesz.- nyomok egy puszit az arcára.
-Ígérem sietek. Szia!- puszil a hajamba és kirohan.
Mosolyogva bámultam utána. Olyan hihetetlen hogy most tényleg itt vagyunk. Hogy a reggel tényleg megtörtént.. Hogy úgy nézett.. Úgy ért hozzám.. Ilyen mocskos tekintettel még sosem láttam!


Teen Wolf maraton. Vagy 7 részt is megnéztem, az idő pedig csak úgy repült. De ezen nincs mit csodálkozni, hisz Stiles Stilinski, azaz Dylan O’Brien maga az isten. De meg kell hogy valljam, nagyon hasonlítanak Tommal. Kinézetileg is, de néhány tulajdonságuk is. A nevetésük meg egy az egyben ugyanaz. De Dontson még mindig jobban néz ki, mert van benne egy kis Paul Wesley beütés is. Szóval kész főnyeremény lesz annak a lánynak, aki majd megkapja a szívét.. Aki valószínűleg nem én leszek..
Ez eléggé fáj. Azt hiszem az elmúlt másfél hónapban beleszerettem. Nem tehetek róla. Az egész ami már köztünk megy, valahogy kicsit több mint szimpla barátság. Az én részemről. Néha képtelen vagyok visszafogni magam és kicsit félreérthető mondataim vannak. De mindig bele megy a játékba. Szerencsére nem veszi komolyan őket. Az elég ciki lenne.
Fordult a kulcs a zárban, nyílt az ajtó és feltűnt mögüle az orvos. Eléggé meggyötört volt az arca, ledobta a zakót és rádőlt az ágyra. Azonnal oda másztam mellé és megsimogattam a haját. Némasága rosszkedvre utalt, ezért egy puszit leheltem az arcára. Megfogta a kezem.
 -Minden rendben volt?- kérdezem kicsit aggódva.
-Persze. Csak fáradt vagyok.- motyogja.
-Akkor pihenj nyugodtan.- puszilom meg újra.
-Nem. Átöltözök és elmehetünk körülnézni a városban.
-Thomas, nem! Majd holnap. Most pihenj nyugodtan.
Nem hallgatott rám, feltápászkodott és a bőröndhöz indult. Annyira már ismerem hogy tudjam, tényleg nem fog aludni. Hullafáradtan is azt tenné ami nekem jó lenne. Mindig az én érdekeim nézi.


A városban nem igen nézelődtünk, a víz jobban vonzott minket. Ott ahol reggel is voltunk, már elég sokan voltak. De nem igazán érdekelt minket, letelepedtünk a törölközőkre. Zavartalanul dobta le a pólóját, én pedig csak néztem rá.
-Na mi lesz?- vigyorog.- Így maradsz?
Nem válaszoltam, csak eléggé kínosan levettem a pólóm. Így most látott először. Az egy dolog hogy pólóban hogy nézek ki, és mondjuk egy bikini felsőben.. Vigyora még szélesebb lett.
-Hmm..
Elnevettem magam és a hasába bokszoltam. Gyorsan lerúgtam magamról a rövidnadrágom is és mint a villám a vízbe futottam. Mire észbe kapott én már csak térdtől felfelé látszódtam. Utánam sietett és mellém érve hanyatt lökött, majd még beljebb rohant. Eltelt pár percbe amíg a felkapálóztam, és megláttam hol van. Minden félelem nélkül utána indultam. Csak nem fulladok meg.. Pár méteren belül oda értem elé, és a nyakába ugrottam. Röhögve kapott fel, majd felugrott, és egyszerre süllyedtünk el. Amikor felszínre értünk, még mindig a karjaiban voltam és úgy nézett le rám. Bele túrtam a vizes hajába, és vártam mit fog tenni. Semmit. Mélyen a szemembe nézett, és hosszú percekig csak mozdulatlanul állt velem. Feje picit megbillent előre, és az orrunk hegye is összeért..
Aztán hirtelen… Eldobott. Még fel sem fogtam a levegőben mi lett volna és hogy mi van most, csak becsapódtam a tengerbe. Hihetetlen egy pasi. De annyira szeretem. Túl jól ismer, tudja hogyan tud átvágni..

Másfél óra szórakozás után kimásztam a partra. Teljesen elfáradtam. Ő még úszott egy rövid kis távot, levezetve a maradék energiáját, majd kijött hozzám. Leült mellém a plédre és együtt néztük a vizet.
-Ez jól esett.- túr bele a hajába.
-Ezer éve mozdultam ki pár napra otthonról.
-Hát most megtetted. És a java még csak most jön majd.- vigyorog rám.- Haza se akarsz majd menni.
-Miért, mit tervezel még?
-Majd meglátod.
-Ne már! Mondd csak el..- húzom közelebb magamhoz, próbálva alkalmazni azt a cselt, amit nem rég ő tett velem.
Úgy néz ki sikerül is, mert közelebb mászott hozzám, szinte már fölém, és az arcunk is elég közel volt már, amikor az ajkaimra suttogta:
-Meglepetés.
Nevetve löktem le magamról.
 Én sose tudom átverni. Ez így nem igazságos.

Visszafelé a hotelbe, kicsit jobban körbe néztünk a környéken. Vettünk fagyit, és úgy sétáltunk át egy parkon. Kutyákkal játszottak, gyerekek homokoztak, idősebb emberek ücsörögtek a padokon, a nap ragyogott, a fagyi pedig olvadt.
-Na jó, én szerintem kidobom.- határozom el.
-Ne merd! Fagyit sosem dobunk ki!- világosít fel.
-De már inni lehet a tölcsérből.
-Ez mondjuk igaz.- méri fel a kezében lévő teljesen átázott ostyát, melynek az alja már ki is lyukadt, és a vanília fagyi a fehér pólójára csöppent.
-Basszus. Dobjuk ki.- egyezik bele.
Pár lépés után elértünk egy kukát, és oda landolt a hideg, vagyis már langyos desszert. Előszedtem egy zsebkendőt és letöröltem a foltot a felsőjéről.
-Nem is te lennél..- motyogom.
-Most miért mondod? Én mindig kulturáltan eszek.- védekezik komolyan.
Mondhatni az arcába röhögtem.
-Igen. Láttam a múltkor az étterembe is. Nagyon ügyesen ejtetted a nadrágodra a villa tartalmát.
-De ha vissza emlékezel az azért volt mert megrúgtál az asztal alatt.- száll harcba.
-Megrúgtalak? Én ilyenre nem emlékszem..- felelem.- Vagy várjunk! Tudom miért volt. Azért mert a kezed, valami oknál fogva a combomra tévedt.
-Az nem az én hibám! Kikérem magamnak. Te kezdted, amikor felvetted azt a dögös piros ruhát..
-Már az is baj hogy szeretnék..
-Tetszeni nekem?- húz a karjaiba.
-Pfff..- vigyorgok.- Erről senki sem beszélt.
-Rendben. De csak úgy megsúgom: ma este befogom bizonyítani hogy milyen kulturáltan tudok enni. Elviszlek vacsorázni. És meg se próbálj kifogásokat keresni. Főleg nem ruha terén. Meglepetés. Már megvettem neked.
Szóhoz se jutottam. Hogy mit csinált?!