28.fejezet

Most már mindig együtt

Ma este kerül sor a harmadik vacsoránkra egy étteremben. Mondhatom azt, hogy harmadik randi? Vagy szó sincs ilyenről? Mert ami azt illeti, nem igazán tudok kiigazodni Tom dolgain. De lehet hogy mindent félre értek. Fogalmam sincs. Mindegy, nem szólok egy szót se, nehogy rosszul jöjjek ki a helyzetből.

-Itt van.- ad a szobánkba egy dobozt a kezembe.

-Ez a ruha?

-Ez. Remélem tetszeni fog.

Egy mosollyal vonultam be a fürdőszobába. Izgatottan nyitottam fel a dobozt, kiemeltem belőle a fekete anyagot, és jól szemügyre vettem. Piros virágmintás volt, vastag pánttal, és közepesen dekoltált. Hosszúságra majdnem leért a térdemig. Derékban kicsit meghúzták, így onnéttól lefelé lenge volt, és ha forogtam benne, tökéletesen pörgött. Volt hozzá egy vékony piros öv is, és egy fekete műbőr dzseki. Elmosolyodtam. Annyira ismer! Pontosan tudja milyen az ízlésem, és meg sem próbálta a határaimat feszegetni. Gyorsan felöltöztem, alap sminket raktam fel, vörös rúzs kíséretében, és még a hajamat is gyorsan megigazítottam. Halkan résnyire nyitottam az ajtót, amikor meghallottam a hangját.

-„Köszönöm Danielle! Biztosan tetszik neki. Már alig várom hogy lássam! Nagyon izgulok. Igen, az az ing van rajtam. Tudom, megjegyeztem. De most le kell tennem. Bármelyik pillanatban végezhet. Szia, szeretlek!”

Meglepő beszélgetést kaptam el. Ki az a Danielle? Lehetséges hogy.. a barátnője? Nem, nem szabad rögtön erre gondolni. De akkor is! Az ember nem sok mindenkinek mondja azt hogy szeretlek! Várjunk… Akkor ezt nem is randiként kellene felfognom. Lehet hogy csak egy szimpla vacsora. Nem értem. De inkább kiléptem a fürdőből, mielőtt kombinálni kezdek. Dontson azonnal megfordult, és végig mért.

-Hű…- maradt tátva szó szerint a szája.- Fantasztikusan áll rajtad! Gyönyörű vagy!

-Köszönöm.- mosolygok, bár vannak dolgok amik nem hagynak nyugodni.- Nagyon, nagyon, nagyon tetszik!

-Örülök neki. Megküzdöttem érte.

-Ajjajj! Pedig nem tudom elképzelni ahogy egy ruhaüzletben verekedsz egy szoknyáért.

-Jó, igaz, nem így volt. A nővérem vette neked. Vagyis ő segített kiválasztani.

-A nővéred?- döbbenek le.- Ő ilyen jól ismer?

-Danielle több mesét hallott rólad mint a nővérek.- nevet.

A nővére. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem a barátnője.

-Hát akkor köszönöm neki is.

Átkarolta a vállam, és kimentünk a szobából. Bezártuk, beálltunk a liftbe, és egy puszit nyomott a hajamba. A karja lecsúszott a vállamról, és leengedte maga mellé, majd összefonta az ujjaink. Felnéztem rá, és egy mosoly után kinyílt a lift ajtaja. Elhaladtunk a recepciónál, beadtuk megőrzésre a kulcsokat, és mentünk tovább.

-Jó szórakozást, Mr. és Mrs. Dontson!- kiált utánunk a pultos srác.

Ettől a Mrs. Dontsontól mindig kiráz a hideg, és bizsergés járja át a szívem. Olyan fura.. De mégis jó.

A taxi egy fénysorral kivilágított étterem előtt tett ki minket. Meglepő módon, nem voltak tömve az asztalok. Egy pincér oda kísért minket a foglalt helyre, és elrohant az étlapokért. Thomas kihúzta nekem a széket, segített leülni, majd szembe ő is lehuppant. Körbe néztünk. Csodálatos étterem! Mintha valami elvarázsolt hely lenne. Nyugalom kerített a hatalmába.

Az étlapokkal már maga a főpincér jött vissza.

-Üdvözletem Mr. és Mrs. Dontson! Nagy megtiszteltetés számomra hogy ma este én lehetek az önök felszolgálója. Mindig itt leszek a közelbe, ha jeleznek, azonnal jövök. Itt vannak az étlapok. Nyugodtan nézzék át, pár perc múlva vissza jövök.- rakja le elénk, és eltűnt a névtábla szerint Josh.

-Thomas, ezt igazán nem kellett volna!- nézek rá komolyan.

-Tami, kérlek ne ezzel foglalkozz most.- fogja meg a kezem az asztalon.

-De biztos egy vagyon az egész!

-Na jó, nem akartam elmondani, de hogy megnyugodj, megteszem: ezt nem én fizetem. Ez a szállással jár. Az itteniek azt hiszik hogy valami nagy sebész vagyok, ezért van ez a nagy tisztelet.

-Tom, te tényleg egy nagyon jó sebész és orvos vagy! Nem tévednek.

-Nem, nincs ebben semmi extra.- böngészi a menüt.

Én is keresgélni kezdtem, miközben néha felpillantottam rá. Tudja magáról hogy tehetséges, csak nem akarja elhinni.

Nehéz percek múlva megszületett a döntés, és sikerült választanunk. Valami franciás neve van, de képtelen vagyok megjegyezni az ilyeneket. Mindegy. Az étel mellett beszélgettünk is.

-Gondolkodtál az egyetemen?- kérdezi egy pillanatra rám nézve.

-A pszichológián? Igen. De nem megyek el a felvételire.

-Miért? Hisz annyira érdekel! Tudom hogy megcsinálnád a diplomát.

-Igen, de.. Már nincs hozzá annyi türelmem mint évekkel ezelőtt. Meg így is olyan ritkán vagyunk együtt, mert te dolgozol napközben. Nem hiányozna hogy a maradék időnket is elvegyem azzal, hogy magolok.

Bele ivott a borba.

-Ne miattam ne csináld meg! Én nem akarlak visszatartani!

-Tudom. Én nem akarom megcsinálni.

Megrázta a fejét.

-Pedig megtudnád..

-Thomas, kérlek, zárjuk ezt le. Nem akarom.

-Jó rendben.

-Inkább mesélj valamit. Mi történt mostanában a kórházban?

-Nem sok minden. Haza engedtük Sterint, a motorbalesetes fiút.. Lettek újabb betegek. Mint általában a kórházakban az lenni szokott. De muszáj még itt a munkáról beszélnünk? Kikapcsolódni jöttünk.

-Bocsi..- motyogom.

-Olyan jó itt lenni, kettesben. Figyeljünk inkább csak erre.- javasolja.

Felnéztem rá, hogy hogyan gondolja, és huncut vigyorát meglátva rájöttem: általános és perverz értelemben is. Már épp válaszoltam volna, amikor megjelent a pincér egy új üveg pezsgővel.

-Elnézést hogy megzavarom a vacsorát, de ezt a főszakácsunk küldi, csakis önöknek. A legfinomabb, és legértékesebb pezsgő az ajándék. Tölthetek?

-Igen, köszönjük szépen.- válaszol, és felvont szemöldökkel néz rám, azt üzenve hogy „na látod milyen jó helyre hoztalak!”

Mosolyogva megráztam a fejem, majd koccintottunk. Tényleg isteni volt. Pedig a pezsgőt nem is szeretem annyira.

-Arra gondoltam.. Hogy a vacsora után ha van kedved, elnézhetnénk valami buliba. Vagy csak sétálnánk.

-Nahát, Dr. Thomas Dontsonnal bulizhatok valami csikorgó lemezre! Ki nem hagynám!- nevetek.

-Lehet nem úgy nézek ki mint aki minden hétvégén ezt csinálja, de alapjában véve én is szoktam bulizni.

-Idős nénikkel az intenzíven.- csipkelődök.

-Hééé!- háborodik fel.- Majd meglátod. Én vagyok a táncparkett ördöge!

Ettől még jobban nevettem, pláne amikor még el is képzeltem.. Valahogy nem állt össze a kép.

Miután távoztunk az étteremből, sétálni indultunk egy kicsit. Ez a pezsgő adott egy kezdő löketet ahhoz, hogy átvirrasszuk az éjszakát. Bár nem sokat, de azért hatott.

-Köszönöm hogy eljöttél velem.- húz közelebb magához menet közben.

-Ne hülyéskedj! Én tartozom hálával amiért elhoztál.

-Jobb lesz ha mostantól megtanulod: én mindenhová magammal foglak vinni!

-Mindenhová? És ha én arra szeretnék menni?- indulok el egy másik utcán.

Utánam rohant és a karjaiba kapva forgott velem egyet, mire hangosan felnevettem.

-Akkor én is megyek veled. Nem tudsz megszabadulni tőlem.

-Nem is akarok!- karolom át a nyakát, és miután megállt, mélyen egymás szemébe néztünk.- Szükségem van rád!

Halvány mosoly futott át az arcán, és a homlokomnak döntötte az övét. Éreztem a forró leheletét az arcomon, és az ajkai közelségét.. És aztán…