15.fejezet

Hello kedves olvasó társaság!

Sajnálom, mostanában nem voltak részek, mert táborban voltam, és az unalmas részeknek is annyi, ígérem, mert a következő rész, ami péntek, szombat felé várható, felkavarja az álló vizet. Elég rendesen. Remélem azért tetszettek az eddigi részek, kössétek fel a gatyátok, nem sokára beindul a buli.

Egy pillanat alatt elveszíthetlek

Fél kettő felé sétáltunk a főút környékén, amikor ott haladtunk el, ahol a piercinget csináltattam. Drága jó barátom a „műhelye” előtt bagózott, és már messziről kiszúrt.

-Hello kiscsajszi!- vigyorog, majd elpöcköli a cigijét.

-Dan, szia!- ölelem meg.

Nem szólt semmit, csak miután elengedtem, akkor mérte végig a fiút akivel jöttem.

-Csak nem a legszerencsésebb férfi a világon?- néz rám.

-Nem, nem a barátom. Vagyis de igen, csak nem úgy. Dan, ő itt Thomas.- mutatom be őket egymásnak.- Thomas, ő itt Dan, egy nagyon régi barátom.

Kezet fogtak.

-És mikor jössz tetkót csináltatni?

-Nem tudom. Ahova akartam is, annak a helynek vége.- sóhajtok.

-Te jó ég, mit csináltál?- nézi meg a hegem, de szinte azonnal a hátam mögé is dugom.

-Semmit.

-Tamara! Ismerlek! Ugye nem bántod magad?

-Nem, dehogy.. Csak baleset volt.

-Nagyon ajánlom, különben kikapsz!

-Bocsi bátyus.- nyomok egy puszit az arcára.

Tom arca kifürkészhetetlen volt. De láttam rajta hogy nem tetszik neki a helyzet. Csöppnyi féltékenységet véltem a szemeiben, és bár nem direkt csináltam, mégis tetszett.

-És te Thomas? Tetoválás? PC?

-Nem, köszi.

-Csak nem félsz? Csak kicsit fáj!- csipkelődik a srác.

-Danny!- szólok rá.- Hagyd már.

-Elnézést kérek, hercegnő.- vigyorog rám.

Csak megforgattam a szemeim.

-Nekünk most mennünk kell. Örülök hogy láttalak.- ölelem meg még utoljára.

-Én is örültem. De ígérd meg hogy nem sokára eljössz!

-Kicsit összeszedem magam és eljövök csináltatni.- ígérem.- Szia!

-Csumi.- megy vissza a boltjába.

Némán lépkedtünk tovább. Dontson nem akart megszólalni. De még az érzelmeket is eltűntette az arcáról, teljesen fa pofával bámult előre és a zsebébe mélyesztette a kezeit. A vállammal kicsit meglöktem a karját, de még erre sem figyelt. Hát jó, nem erőltetem. Majd elmondja mi a baja..

Egy parkon haladtunk át, amikor már nem bírtam tovább. Ugyanis létezik olyanom hogy bűntudat..

-Tom, mi a baj?

-Semmi.

-Ne mondd már! 20 perce meg se szólaltál!

-Nincs mit mondanom.

Elkaptam a karját és megállítottam, úgy, hogy velem szembe álljon.

-Kérlek áruld el mi a baj!

-Igazán szeretnéd tudni?- vonja fel a szemöldökét.

Bólintottam.

-Az hogy ez a Dan bármelyik pillanatban elvehet tőlem!

Meglepődtem és csak nagyokat pislogtam.

-Ha ő azt kérné hogy költözz hozzá, te simán bele mennél, mert úgy tekintesz rá mint a bátyádra.

-Nem mondanék rá igent.

-Miért?

-Mert akkor eltűnnél az életemből. És azt sem tudnám hogy búcsúzzak el tőled.. Lehetetlen.

Elmosolyodott és magához ölelt.

-Azt akarom hogy te vigyázz rám.- suttogom.

Még jobban magához szorított, akárcsak én őt magamhoz. Az előbbieket komolyan mondtam. Elképzelésem sincs..

Otthon kicsit fáradtan rúgtam le magamról a cipőm, egész nap sétáltunk, fájnak a lábaim. Lerogytam a kanapéra és hátra döntöttem a fejem a támlájára úgy, hogy a plafont bámultam. Dontsont még ezek után se lehetett lelőni, már a konyhában volt és a vacsorán agyalt.

-Szerinted mit csináljunk?

-Süssünk pizzát. Van egy nagyon finom szósz receptem, még anyukám tanította.- szedem össze minden erőm, és én is a konyhába megyek.

Előszedtünk minden hozzávalót, minden tálat, és amíg ő a feltéten dolgozott, én megcsináltam a tésztát. Mivel elég meleg van, ezért hamar megkelt, és kiborítottam a deszkára. Leválasztott egy darabot belőle és forgatni meg dobálni kezdte.

-Biztos hogy jó ötlet ez?- kérdezem kételkedve.

-Így csinálják a profik is!- dobja fel a magasba.

-És te profi vagy?

-Csak figyeld.- vigyorog.

Tény és való hogy ügyesen dobálta, és hogy lássa az arcom amikor ezt beismerem rám nézett. Ez elég volt ahhoz hogy a tészta a padlón kössön.

-Ahha. Tényleg, egyszerűen mesteri!- dicsérem a szemem forgatva.

-Ez direkt volt.- bólint.

-Jobb lesz ha én csinálom.- állok oda a pulthoz és neki látok.

Rövidesen karjai a derekamra fonódtak, és szembe fordított magával.

-Majd én megcsinálom!- erősködik.

Nevetve túrtam bele a lisztes kezemmel a hajába és a szemeibe néztem:

-Nem. Te majd a feltéteket rakod rá.

Felvonta az egyik szemöldökét, mérlegelte hogy melyik a jobb. Végül bólintott. Gyorsan befejeztem a maradék tészta kinyújtását, és átadtam neki a helyet. Megmostam a kezeim és felültem mellé a pultra. Megkente őket szósszal, majd rám nézett.

-Miket rakjak rá?

-Rád bízom.

-Akkor meglepetés.- mosolyog.

Csak néztem ahogy elmerül eme „fárasztó” munkába, és döbbenten vettem észre hogy még e közben is úgy koncentrál, hogy össze ráncolja a homlokát. Ilyenkor pedig a szemüvege picit mindig lejjebb csúszik. Berakta a tepsiket a sütőbe, majd rám nézett. Megtapsoltam, mire meghajolt előttem.

-Dicséretes munka volt! Büszke vagyok rád.

-Majd amikor megkóstolod.. El is olvadsz, olyan finom lesz!- fényezi magát.

-Te csináltad, úgyhogy biztos fantasztikus lesz.- hagyom rá.

Felugrott mellém a konyhapultra, majd egyik ujjával bele nyúlt a lisztbe és az orromra kente.

-Nyaaa!- mosolygok.

-Úgy láttam lekopott a púdered.- vigyorog.

-Bekaphatod!- bokszolok a karjába.

-Na gyere..- nevet.

-Dilis!- nézek rá.

Ő is felém fordult és mélyen a szemembe nézett. A mosoly az arcára ragadt, de nem bántam, mert ilyenkor a legaranyosabb. Megigazítottam a szemüvegét, majd ahogy a keretet elengedtem, végig simítottam borostás arcát.

-Holnap mivel dolgozol.. Arra gondoltam hogy haza megyek egy kicsit.- dobom fel az ötletem, amit ő persze nem fogadott nagy lelkesedéssel.

-Minek?

-Nem tudom. Rég voltam már ott.

-Tudod mi a véleményem.

-Tudom.

-Mindig olyat akarsz tenni amiből csak bajod lehet.

-Mégis mi bajom lehet abból ha egy kicsit haza megyek?

-Akármi. Ott lesz Tyler. Vagy hagyott ott neked valami csapdát. Esetleg rád küldi az embereit ha egyedül vagy.

-Kicsit sok sci-fit nézel!- nevetek.

-Lehet.- von vállat mosolyogva.

-Rendben. De ha te ettől nyugodtabb vagy, akkor itthon maradok.

-Menj el nyugodtan.,

-Ígérem vigyázok magamra!- fordítom felém az arcát és mélyen a szemeibe nézek.

Nem szólt semmit csak magához ölelt és a hajamba puszilt.