10.fejezet

Segítség épp időben

Annyira nem lepődtem meg amikor felállt a kocsifelhajtóra. Tudtam hogy magához visz. Az viszont már meglepetésként ért hogy milyen házban él. Kicsi volt, de annál szebb. Gyönyörű volt a kert, rózsák, szép sövény, hinta hátul és egy kis dísz tó. Bent a lakásban leesett az állam. Egyszerű nappali, teljesen felszerelt konyha, egy vendégszoba, egy fürdő és gondolom az ő szobája. Az egésznek volt valami kisugárzása és nagyon tetszett. Elegáns és stílusos az egész. Olyan.. Orvoshoz illő.

-Ülj csak le.- biccent a kanapé felé és bement a szobájába.

Mivel egyedül maradtam és nem akartam leülni, ezért körbe sétáltam a nappalit úgy, hogy felmértem a polcok tartalmát. Kevés fotó a családjával, egy pár dísz tárgy ami inkább szuvenírként szolgált és jó sok könyv. Leemeltem egyet, melyre nagy betűkkel rá volt írva hogy pszichológia. Fellapoztam találomra és a sorok közé mélyedtem.

-Megkapod ha szeretnéd.- hallom magam mögött.

Annyira olvastam hogy a hangtól ijedtemben összecsaptam a könyvet.

-Nem.. Nem kell…

-Ugyan.. Azt mondtad érdekel.

-Igen, de..

-Vidd csak el.- zárja le a témát.

Magamba tudtam hogy nem fogom elvinni, de nem ellenkeztem. Kiment a konyhába, én pedig a könyvvel együtt leültem a kanapéra.

-Kérsz valamit?- kiabál ki.

-Nem köszi.- felelem és tovább olvasom azt a bekezdést amely a lélek tanulmányozását feszegeti.

Amikor kijött egy bögrével ült le egy fotelba, és éreztem magamon a tekintetét. De nem reagáltam rá, túlságosan is érdekelt a gépelt írás azon az oldalon.

          „Mindenkire rátörhet az életében a kétségbeesés vagy a kilátástalanság, mely bénító hatást gyakorol rá, megfosztja álmaitól. Az esetenkénti lelki mélypont még hasznos is lehet, mert képessé teszi az illetőt arra hogy a későbbi problémáit könnyebben leküzdhesse. Viszont amikor ez a depresszió huzamosabb ideig tart, vagy különösebb ok nélkül lép fel, gyötrelem lesz az érintet számára. A levertség jöhet akár a múltban történt dolgok miatt is, nem ad semmi előjelet, hirtelen tör rá az emberre, szinte cselekvés képtelenné teszi az áldozatait, akik így kedvetlenséget és ürességet éreznek majd magukban. Vannak akik rövid idő alatt már a végüket járják, szó szerint. Vannak olyan emberek akik nem tudnak szabadulni a sötét múlttól, és a szűk világlátásuktól, és öngyilkosságra vetemednek. Míg a nők hajlamosabbak a depresszióra mint a férfiak, az utóbbiak nagyobb hajlamot mutatnak a halállal végződő öngyilkossági kísérletekre, mivel a férfiak természetüktől függve általában sokkal elszántabbak.”

Csak úgy daráltam a betűket, hátha találok valami megoldást a problémámra, mert nem akarom az előbb olvasott módon végezni. Aztán rájöttem hogy nem ebben fogom megtalálni a megoldást, hanem saját magamban. Felpillantottam és megláttam ahogy a fiú engem néz és mosolyog.

-Téged tényleg érdekel ez az egész.- eszmél fel.

Csak becsuktam a könyvet és ráraktam a dohányzóasztalra.

-Nem maradhatok itt.- kezdek egy teljesen más témát.

-Miért?

-Mert nem várhatok el tőled még több dolgot. Már így is túl sokat tettél értem.

-Ez nem arról szól hogy az adósom leszel e vagy sem. A lényeg az hogy biztonságban legyél. Nem kockáztatom meg hogy Tyler akár egy ujjal is hozzád nyúljon.

-Thomas..

-Ne próbálj lebeszélni róla. Nem engedlek haza.

-És mégis meddig? Egyszer csak haza kell mennem. És 100% hogy Tyler ma már nem látogat el hozzám. Szóval ma otthon aludhatnék. És ha valami mégis történik, azonnal felhívnálak.

Mérlegelte a dolgokat, végül bólintott.

-Rendben. De csak azért engedem, mert ma itthon leszek egész éjjel. De ha be kell mennem a korházba, elmegyek érted és elhozlak ide.

-Oké.

-Akkor most haza viszlek.- áll fel és lerakja a bögréjét.

-Ne, igazán nem kell. Megoldom.

-Nem hagyhatom hogy haza felé sétálva valaki belökjön egy kocsiba.- veszi a kezeibe a kulcsokat és kikísér.

Némán ültem mellette az alig 5 perces út alatt, igyekezetem nem mindent gyanúsnak feltüntetni a külvilágból. Felállt a kocsi beállómra és kiszálltunk. A kapuban álltunk meg, egymással szembe.

-Ha valami történik, azonnal hívj!- mondja komolyan.

-Igen, tudom.

Megfogja a karom és közelebb húz magához:

-Nem teheted meg vele.. Remélem ezt te is tudod.

Bólintottam, mire folytatta:

-Te annál többet érsz minthogy így megkapjon egy csettintésre.

Nem válaszoltam, ezért elengedett és visszaült a kocsijába. A motor újra beindult, és elhajtott. Megfordultam és bementem a lakásba. Tudtam hogy Tyler itt járt, de azt nem gondoltam volna hogy ilyen felfordulást csinált. Szétszórta a párnákat és kiszórta a szekrényekből a ruháim. Sóhajtva kezdtem felszedni az anyagokat a földről, amikor lépteket hallottam. Már annyira kész vagyok idegileg, hogy próbáltam nem foglalkozni vele, úgy gondoltam hogy csak képzelem a dolgokat.

-Na végre hogy haza értél édes!

A hangra azonnal felegyenesedtem és megláttam a fiút. Szöszi haja tiszta kóc volt, gondolom egész nap itt lebzselt azt várva hogy ide érjek. Hátrálni kezdtem a fal felé, ő pedig közeledett hozzám. Próbáltam észrevétlenül a farzsebem felé nyúlni hogy előszedjem a telefont és értesítsem Dr. Dontsont, de elkapta a kezem és a falhoz préselt miközben hozzám simult.

-Tyler, kérlek ne..- motyogom, amikor elkezdi csókolni a nyakam.

-Tartozol ezzel.- suttogja a bőrömre mire kirázott a hideg.

Szabad kezemmel a hátam mögött kutattam, és sikerült kiszednem a telefonom. Muszáj volt bele mennem a dologba, csak így volt esélyem segítséget kérni. A másik kezemmel megsimogattam Hensley arcát és a szemeibe néztem pár másodpercre, mire elmosolyodott. Elrejtettem az érzelmeim és boldognak tűnő fejjel csókoltam meg, majd bele túrtam a hajába. Éreztem kidolgozott felső testét a mellkasomon, annyira összesimultunk, ezért két kézzel öleltem át, és amíg csókolóztunk, pötyögtem a tudta nélkül egy SmS-t Tomnak. Miután végeztem félre dobtam a készüléket, ugyanis a srác nem elégedett meg a csókkal, felemelt magára és muszáj volt összefonnom a lábaim a derekán. Elhátrált a kanapémig majd rádöntött és fölém mászott.

-Nem nagyon ellenkezel. Megleptél.- vigyorog.

-Csak eszembe jutott hogy milyen jó is vagy te az ágyban..- kuncogok.

-Hiányoztál!- nyom egy újabb csókot a számra és elkezdi lehúzni rólam a pólóm.

Kezdtem aggódni hogy a segítség nem ér időben ide.

-Ácsi! Hadd lássam előbb a kockáid!- próbálok kifogást keresni és időt nyerve lassan húzom le a pólóját.

Elégedettséget ültettem az arcomra, és úgy néz ki sikerült is, bár nem volt nehéz, hisz tényleg jó teste van. Megint az ajkaimra tapadt. Harapta és szívta őket, mire azt hittem megpusztulok, mert már teljesen elzsibbasztotta őket. Aztán áttért a nyakamra és megtalálva a legvékonyabb bőr részt nem kímélve szívni kezdte. Muszáj volt felnyögnöm, valamilyen szinten fájt is, de eltekintve attól hogy ő csinálja, piszkosul jól esett, mert mégis volt benne valami gyengédség. A nyögésem hallatán még jobban bele lendült és kezei becsúsztak a pólóm alá. Túl sokszor voltunk már ilyen helyzetben, pontosan tudja mi az amivel ki tud készíteni. De most nem fajulhatnak el a dolgok, le kell fékeznem.

-Tyler!- tolom el egy kicsit magamtól.- Tyler kérlek hagyjuk abba!

-Most már nem lehet cica. Túl messzire mentünk..- gombolja ki a nadrágom.

-Te fogsz mindjárt jó messzire elmenni két percen belül!- hallom meg végre a megmentőm.

Azonnal oda jött hozzánk és elrántotta fölülem a fiút, majd felsegített.

-Te meg mi a szart keresel itt?! És egyáltalán ki a faszom vagy?

-Nem értem miért akarsz olyanokat megtudni, amik nem tartoznak rád.

Hozzá vágtam Hensleyhez a pólóját:

-Azt hitted tényleg bele megyek a játékba? Undorító!- törlöm meg fintorral a szám és visszagombolom a nadrágom.

-Az egész a te hibád! Jobb lesz ha leszállsz Tamaráról! Világos voltam?!- förmed rá az orvosra és meglendíti a kezét.

A hősöm szerencsére időben elkapta a karját és behúzott egyet ököllel az arcába, majd térddel a gyomrába rúgott, így az összegörnyedve rogyott a földre.

Orrából vér kezdett el folyni, mire Dontson oda hajolt a füléhez:

-Tűnj el innét amíg szépen mondom! Vagy hívhatom a rendőrséget is. De még kaphatsz is ha kérsz. Akadj le Tamaráról. Ő az enyém!

Ismét felegyenesedik, és felrángatja a földről, majd az ajtó felé kezdi lökdösni. Én már nem láttam végül őket, kint voltak a ház előtt, de még hallottam ahogy Tyler felnyög. Gondolom kapott még a pofájába. Kirohantam és láttam ahogy Thomas a lépcső előtt áll, és az erőszaktevő már nincs itt. Rám nézett. Eltört a mécses és zokogva rohantam oda hozzá és megöleltem. Karjait szorosan fonta át a derekamon és magához húzott amennyire csak tudott.

-Ugye jól vagy? Bántott? Történt valami?

-Nem, semmi.. De annyira féltem hogy nem érsz ide…

-Siettem ahogy tudtam. Ne haragudj!

-Az én hibám. Ott kellett volna maradnom nálad!

-Nem! Nekem nem szabadott volna hagynom hogy haza gyere. Tudhattam volna.. Annyira féltettelek!- temeti el a hajamba az arcát.

Mellette lassan kezdtem megnyugodni, és kicsit hátráltam, hogy a szemébe tudjak nézni. Arca meggyötört volt, fáradt. Megigazítottam a szemüvegét és visszatoltam az orrán. Halvány mosoly futott át rajta és a homlokomra nyomott egy puszit.

-Remélem most már belátod hogy nem maradhatsz egyedül itt.

Bólintottam, mire bementünk a lakásba. Elengedett és felszedett néhány ruhát a földről.

-Keress egy táskát és pakolj össze. Jössz hozzám.

-Még mindig van kifogásom azzal szembe hogy hozzád menjek. Nem költözhetek oda..

-Nem érdekel.- vigyorog.- Most már az van amit én mondok.

-Pff!- nevetek.

-Ide a fülembe puffogj ha kérhetem!- pimaszkodik.

Sértődöttet játszva kezdtem össze szedni a kedvenc ruháim. Mellettem állva nézte miket pakolok. Felemelte a Black Veil Brides-os pólómat és végig mérte a festett arcú bandát.

-Neked aztán sok együtteses pólód van.

-Ők az életeim.

-Ismered az Avenged Sevenfold-ot?

-Persze.

-Akkor lesz egy meglepetésem.- kacsint.