Hideg zuhany
Fél négyre értem vissza hozzá, és azonnal a vendég szobába mentem és pakolni kezdtem. Nem akartam megvárni vagy össze futni vele. És azt hittem sikerül is ezt megvalósítani, ám amikor becsuktam a vendégszoba ajtaját, kezembe a táskámmal, haza ért. A padlót bámulva jött be, aztán lassan emelte fel a fejét, végig nézve rajtam, majd mélyen a szemembe. A bűntudat minden létező formája megjelent rajta, majd a háta mögül elővett egy csokor virágot. Fehér rózsákkal volt teli. Aztán végig mért és meglátta a táskám.
-Kérlek ne haragudj..- motyogja.- Én igazán nem akartalak megbántani!
-Pedig sikerült.- felelem fél vállról.
-Ezt neked hoztam.– nyújtja felém a virágokat.
Hezitáltam, de végül elvettem tőle.
-Megértem hogy ha haragszol, csak kérlek ne menj el. Ha bajod esne, azt sosem bocsájtanám meg magamnak!
Nem szóltam semmit. Őszintén szólva féltem haza menni. De nem akarom hogy azt lássa rajtam hogy csak erre a felajánlásra vártam. Ledobtam a virágot az asztalra és hátat fordítva neki, bementem a szobába. Nem szólt semmit, csak sóhajtott.
A sarokba hajítottam a sporttáskám és az ágyra zuhantam. Eddig csak az fájt hogy viccelt velem. Most viszont azért vérzett a szívem, mert ilyen bunkón viselkedek vele. Ő most is mindent megtett. Holott nem is ő a hibás.. Megint én vagyok a probléma, a hülye, a hisztis, a hálátlan, az erkölcstelen. És ez sose lesz máshogy. Akármennyire is akarok megváltozni, én ilyen maradok. Talán nem Brandon tett ilyenné, talán ő tökéletes volt.. Csak én nem.
Ekkor jöttem rá hogy ennyi volt. Csak a baj van azzal hogy élek. Tönkre teszek mindent. Képtelen vagyok valamit is jól csinálni. Hiszem hogy néha mind követünk el hibákat, de én egyfolytában azt teszem. Én sosem leszek ünnepelt hős, én csak egy tömegsírba való vagyok. Egy névtelen személy, és maradványaim elnyeli majd a föld.
Bárcsak én is ébredhetnék egyszer amnéziával. Bárcsak újra kezdhetnék mindent. Semmi sem hiányozna ebből az életből. Itt minden.. Rossz. És fáj. Illetve… Van valaki akit nem tudnék olyan egyszerűen itt hagyni. Azt, aki a másik szobában van. Azt akit épp ellöktem magamtól. Hülye kis dolgok miatt.
Azonnal felültem és átmentem hozzá. Thomas az ágyán hasalt és összekulcsolt karjain pihentette a fejét. Nem nézett rám. Zokogva rogytam oda az ágyára és felemelve a karjait oda bújtam hozzá.
Szorosan átöleltem a testét és valamennyire megnyugodtam ahogy ő is magához vont. Talán még nincs veszve semmi..
-Sajnálom..- szipogok.
Nem szólt semmit, csak szorított az ölelésén. Bele puszilt a hajamba, és maradt a csend, amely körénk ült. Minden lélegzetvételét éreztem a mellkasomon, szívdobbanásai akárcsak az óra másodperces mutatói, és minden kis életjelétől egyre azt éreztem, számomra csak Ő létezik.
* * *
Késként hasított végig a szívemen a tudat: együtt aludtunk. Igazán csak akkor fogtam fel amikor résnyire nyitott szemeken át megláttam, hogy Tom arca alig pár centire van az enyémtől. Még borostásabb volt mint tegnap, amitől én kis híján kiestem az ágyból. Aztán felmérve a helyzetünk rájöttem, hogy ez lehetetlen, mert hosszú karjaival magához láncolt. És így szabadulni se tudtam. Na nem mintha szívesen válnék el tőle, de azért kicsit felültem, az egyik karomra rátámaszkodva.
-Thomas..- simogatom meg az arcát, majd eltűröm a szemébe lógó haját.- El fogsz késni.
-Mmmm…- mormog magába álmosan.
Elmosolyodtam. Lejjebb hajoltam hozzá és a homlokára nyomtam egy puszit.
-10 perced van elkészülni.
-Szabadnapot vettem ki.- motyorog, amivel meglepett.- A tegnapi után a mai napot mindenképp veled akarom tölteni.
Ettől ismét könnyek szöktek a szemembe, de nem engedtem hogy lefolyjanak az arcomon.
-De mielőtt megint elkezdenénk a tegnapról beszélni, egyezünk meg abban hogy elfelejtjük.- ajánlja.- Nem akarok már azzal foglalkozni. Más terveim vannak.- vigyorog.
-Ez érdekesen hangzik. Esetleg kaphatnék egy kis előzetest?
-Arra gondoltam hogy elmehetnénk moziba, aztán sétálhatnánk, és együtt főznénk valami vacsorát.
-Hmm, megvalósítható tervek.- egyezek bele.
Tekintete végig haladt azon a karomon amin támaszkodok, és láttam ahogy a heget nézi. Tudtam hogy undorító, és idegesített hogy azt bámulja, ezért elhúztam a kezem úgy, hogy sehogy se lássa. Valahogy az nem az a testrészem amit szívesen mutogatok. Mondjuk ilyen nincs is.
-Már most sokkal szebb.- nyugtat.
-Sose lesz már olyan mint volt.
-Olyan nem lesz. De ennél még jobb lesz.
-Ennél minden jobb.
-Nyaaaa, legyél már egy kicsit pozitívabb!- húzkodja meg óvatosan a hajam.
Ránéztem, mire akaratlanul is mosoly húzódott a számra.
-Így mindjárt más.- nevet és egy puszit nyom a homlokomra, majd kimászik az ágyból.
A szekrényéhez ment, kinyitotta az ajtaját és bele túrt az egyik polcba. Naná hogy legalul volt az amit fel akart venni. Zavartalanul levette a pólóját előttem, majd széthajtogatta a tisztát és magára kapta. Ő talán nem, de én eléggé zavarba jöttem. Ezt csak onnét tudom hogy ilyenkor mindig összeharapom a szám és megigazítom a hajam. Mire kidugta a fejét a felső nyakán, én már az ajtó felé sétáltam.
-Öltözz át aztán elmegyünk reggelizni.
Nem válaszoltam, igyekeztem a szobámba hogy a falba verhessem a fejem. Nem is tudtam hogy ilyen izmokat rejteget a felsője alatt…
Egy kávézóban kezdtük a napot. Nem igazán voltunk éhesek, ezért hamar ott hagytuk a helyet, és igyekeztünk tovább. A mozi előtt aztán tanakodni kezdtünk.
-Én a Csajkeverőkre szavazok.- adja az ötletet.
A plakátra néztem. Főszerepben Zac Efron.
-Benne vagyok.- vágom rá.
Vettünk jegyet, és amíg volt pár perc, kólával ültünk be a nézőtér középső részébe. Mögénk tizenévesek vágódtak le, hátrébb nálunk idősebbek, elénk pedig pár velünk egykorú. Aztán a lámpák lekapcsolódtak, és a film elkezdődött.
Ööö… Nem tudom hogy jó választás volt e. Tudni kell, hogy az egész témája néha burkolt formában, de a legtöbbször nyitottan, a szex. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a mögöttünk ülő 16 éves fiúk és lányok jókat röhögtek meg visítoztak. Oké, voltak vicces részek, de ők ehhez még nem elég érettek. Így nem is nagyon érthetik. És azt is észre vettem hogy a filmben néhány témánál Thomas feszengeni kezdett. Mintha zavarban lenne. Vagy feszélyezné valami. Ezt meg én nem értettem.
Fél óra után a történet eljutott odáig, hogy eljöjjön az első OLYAN jelenet. Kukorica röpült az ölünkbe, végtelen vihogással társulva. Az idegeim kezdtek elpattogni, és nagyon-nagyon kicsin múlt hogy ne forduljak hátra. Aztán egy kéz fogta meg az enyéim, és ujjait az enyémre kulcsolta. Dontson nézett rám. A félhomályban láttam a tekintetét, és volt is benne valami furcsa, de nem tudtam mire vélni. Most a jelenet miatt…? Vagy azért hogy ne idegesítsem fel magam a tinik miatt? Vagy csak szimplán azért hogy a filmre figyeljek? Nem tudom.
Előre fordultam és lenyeltem a hangoskodók viselkedését, még ha néha meg is akadt a torkomon..
Majdnem két óra elteltével megszabadultunk a teremből. Viszont még a pláza folyosóján is mögöttünk haladt a fiatal társaság, megvitatva egyes jelenetek részleteit.
-Nem volt rossz film.- jegyzem meg, megpróbálva elterelni a figyelmem az idegesítő tényezőkről.
-Ja. Csak az a helyzet hogy ez az egész a valóságban nem létezhet.
-Biztos vannak emberek akik így élnek.
-Mind a ketten tudjuk hogy ez nem igaz. Te is sok mindent átéltél már. És én is..
-Nekünk talán nem jöttek össze a dolgok. De mások még élhetnek boldogan.
-Szerinted az akinek ilyen élete van.. Boldog?- néz rám.
Jogos a kérdése. És elgondolkodtató.
-Nem tudom. Talán..
-Láttad a szereplőket. Erkölcstelen volt amit csináltak, és megbántottak vele másokat. És ők se voltak boldogok.
-De a vége Happy End lett.
-Persze. Mert így kaszál vele a legtöbbet a filmgyártó. Senkinek sem tetszene ha öngyilkos lenne a főszereplő a sok szenvedéstől. Pedig ez lenne a legéletszerűbb.
-De az emberek azért szeretik a boldog végű filmeket, mert ők maguk nem boldogok.
Nem szólt semmit. Igazam volt. Ami elég szomorú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése