38.fejezet

Ezzel egyedül kell megküzdenem

-Sajnálom!- állok fel és átülve Ty mellé, szorosan magamhoz öleltem.

Igyekezett nem sírni, gondolom nem akarja hogy így lássam, de könnyei szüntelenül törtek a felszínre. A kezeim közé fogtam az arcát, és próbáltam a lelkébe beszélni.

-Túl sok szörnyűségen mentünk keresztül. Ezt mindketten tudjuk. De próbáljuk meg elfelejteni, rendben? Legalább csak erre a pár napra, amíg itt vagyok. Aztán úgyis eltűnök. Téged sem akarlak bajba sodorni.

-Várj, mi van?!- vált át a tekintete felháborodásra.- Innét is elakarsz menni?!

-Igen. Sem Tomot, sem téged nem akarlak belevinni a bajba. Tyler, most tetted túl magad a drogon. Ha megtudják hogy nálad vagyok megölnek!

-Nem érdekel. Én képes vagyok feláldozni az életem a tiédért.

-Kérlek ezt most hagyd abba! Csak annyit kérek, hogy ha Thomas ide jön és én nem leszek itt.. Ne mondd meg neki hol vagyok, mi történt és merre keressen. Te nem tudsz semmiről.

-Nem! Meg foglak védeni!

-De nem tudsz, vedd már észre!

-Akkor is minden megteszed a biztonságodért.

-Te őrült vagy!- állok fel és fel alá kezdek járkálni.

-Nem. Csak szeretlek! Úgy ahogy te is szereted a dokit. Mindent megtettél azért, hogy megvédd, ugye? Hát én is ezt teszem érted. Egy cipőben járunk, nem veszed észre?! Neked fáj az ő elvesztése, nekem pedig a tiéd fog. Rettegek mikor vesznek el tőlem! Belehalok ha bármi bajod is fog esni..

-Találunk megoldást. Kell lennie valaminek..

-Kell egy terv. Először is, le kell cserélni a telefonszámod.

-Mi? Minek?

-Mindenki miatt. Hogy senki se tudjon elérni.

-De Thomas..- kezdek bele, és rögtön eszembe jutott hogy vele nem beszélhetek többé.- Nem. Nem cserélem le. Ennyire nem futamodok meg.

-Jó, rendben. Akkor..  A legjobb az lenne ha ki sem mozdulnál a házból, és ha lehet az ablakok közelébe se menj.

-Ez igazságtalanság!

-Életben akarsz maradni, nem?

-De..

-És ami még fontos..- áll fel és a szekrénysorhoz megy.

Lehajol, kihúz egy fiókot és kiszed egy dobozt. Felém fordul, felnyitja, és a kezében egy pisztoly tűnik fel.

-Ez a tiéd. Ennek mindig nálad kell lennie.

-Úristen, nem!- rázom a fejem, és már a látványától is görcsbe ugrott a gyomrom.

Brandonnak is volt, és nem egyszer láttam már mikre képes. Féltem megfogni. Nehéz volt, rideg és kegyetlen.

-Tamara, ne legyél már ennyire naiv! Szükséged lesz rá!

Megfogtam a markolatát, és kiemeltem a bársonydobozból. A legtöbb nő egy ilyenből egy nyakláncot vagy valami ékszert húz elő. Én meg egy fegyvert..

-Nincs megtöltve, nyugodtan nézd meg.- mondja, látva hogy félek jobban megvizsgálni.- Figyelj, bátran kell használnod! Jó lenne ha nem remegne a kezed, mert hamar eltudod téveszteni. És rögtön húzd meg a ravaszt. Nem hagyhatsz időt hogy te kapj golyót előbb.

-Tudod mit csinálsz most? Arra biztatsz hogy öljek embert!

-Nem. Arra oktatlak, hogy azt öld meg, aki téged is megakar! Kegyetlen világban élünk! Keménynek kell lenned, mint egy igazi maffia vezérnek.

-De én képtelen vagyok rá..

-Tamara, nem!- fogja meg a vállaim és mélyen a szemembe néz.- Te vagy a legerősebb nő a világon. Sok mindenen mentél keresztül. De sosem törtél meg. Mert elhatároztad hogy nem gyengülsz el. Hát ez jusson az eszedbe ha olyan helyzetbe kerülsz. Erős vagy. Emlékezz!

Vettem egy mély levegőt és bólintottam. Akárcsak ő, és megsimogatta az arcom.

-Büszke vagyok rád.

-Köszönöm.- suttogom és megölelem.

Sok minden fog most történni. És nem inoghatok meg. Itt ténylegesen a túlélés a tét, ha kegyetlenek a körülmények, nekem is annak kell lennem. Eddig azt hiszem félelemben éltem.. De ideje lenne végre komolyan talpra állni és a kezembe venni a saját életem. Ha nem teszem, meghalok. De ha irányítást vállalok a saját életem felett, van egy csöppnyi esélyem a túlélésre.

Késő este volt mire Hensley haza ért a bevásárlóközpontból. Három nagy szatyorral esett be az ajtón, felpakolta őket az étkezőasztalra, és kiment bezárni a kocsit. Közelebb mentem a vásárolt dolgokhoz, hogy elkezdjem elpakolni őket a szekrényekbe. Alapvető dolgokat hozott, mint például tojás, tej, zöldségek, és ehhez hasonlók. Aztán az egyik szatyor alján feltűnt valami. Gyógyszer. Nem kevés nyugtató lapult a papír zsebkendő alatt. Valamint drog. Folyékony formában.

-Minek ennyi? És minek a I.F.SZ.?- kérdezem, amikor beér a lakásba.

-Sosem lehet tudni kik és miért látogatnak meg.

-Most arra célzol, hogy Bran átjön hozzád egy kicsit whisky-ni?

-Lehet. Jobb felkészülni. Máris egyszerűbb lenne elbánni vele ha kicsit kótyagos.

-Ez igaz. Bár tuti nem egyedül jönne.

-De ide igen. Félt téged annyira. Mert ha én rátámadok, téged simán lelőhetnek biztonsági okok miatt a testőrei. Így viszont erre nem lenne esély.

-Túl okos és megfontolt vagy.- rakom a szekrénybe a vegyszereknek mondható bogyókat.

-Nem annyira. Csak mindkettőnknek te vagy a legfontosabb. Így ugyanabba a helyzetben vagyunk, tudom mit hogyan tenne. Meg aztán ismerem is már egy jó ideje.

-De nem értem.. Emlékezetkiesése volt. Mégis mindent tud rólam. Sőt, még többet is. Tudja mi volt régen, mit tudott velem tenni.. Az orvosok szerint 30% volt az esélye hogy mindenre fog emlékezni.

-30% elég sok. Meglepő, de nem lehetetlen. Nekem Dr. Clawford kb. 25%-ot jósolt arra, hogy nem leszek öngyilkos, vagy hogy nem őrülök meg. ÉS nézd, itt vagyok.

-Itt vagy. De ezekkel!- kapom el a karját és felhúzom a pulcsija ujját.

Bizony, amire számítottam. Fel volt vagdosva a keze. Egy percre elnémult.

-Honnan tudtad?

-Tegnapelőtt amikor haza értem véres volt a derekamon a felsőm. És feltűnően gyorsan lehúztad az ingujjad. Gondolom amikor megöleltél összevéreztél. De nincs semmilyen kérdésem e felől. Megtetted. Csak abban bízom, hogy többé nem teszed.

-Egyszeri alkalom volt. Csak hirtelen tört rám sok féle érzés..

Hirtelen megszólalt a telefonom. Kimentem a nappaliba, és megnéztem.

Thomas

Nagyot dobbant a szívem, majd hirtelen összeszorult. A készülék kiesett a kezemből, és lefagytam. Most hasított belém a tudat hogy haza ért, és keres. Keres, én pedig nem vagyok ott. Aggódik. Eszébe jut a tegnap este. Hogy mit mondott. És magát kezdi hibáztatni. És sír..

-Ki volt az?

-Tom.

-Ohh.. Figyelj…

-Haza kell mennem!- túrok a hajamba.- Ezt az egészet félre fogja érteni. Azt hiszi ellene van.

-Nem mehetsz vissza. Felejtsd el! Elengedted. Az ő érdekében.

-De.. Ki tudja mit fog csinálni..

-Nem lesz öngyilkos, ne aggódj. Ahhoz túlságosan szeret élni.

-De akkor is, ott van benne a tudat hogy elhagytam. Egy szó nélkül. A világ legszörnyűbb emberének fog tartani!

-Ez benne volt a pakliban. De még mindig jobb, mintha pisztolyt tartanának a fejéhez.

-Igazán megnyugtató megállapításaid vannak.

-Tudod jól hogy nem akarok neked rosszat.- megy az ablakokhoz és minden függönyt behúz.- Nem akadályoznám meg a boldogságod, hidd el. De egyikőtöknek sem lenne biztonságos.

-Utálom hogy igazad van..

-Hát drágám, ez van.- nevet és megölel.

Hirtelen beleszúrt valami a mellkasomba. Akaratlanul is előttem termett a legelső ölelésünk képe, és immáron ez.. Az első alkalom amikor megfogta a kezem. És ez. Az érzéseink teljesen mások voltak akkor és most.

 

Kivéve az ő részéről. Az ő szeretett semmit sem változott. Ami annyit jelent, hogy ha Tomnak nem akartam rosszat mert szeretem, akkor Tylernél sem maradhatok, mert így csak őt is bántani tudják. Most már van fegyverem, bátorságom, akaraterőm, ezen az egészen egyedül is túl tudok jutni. Viszont ha el is bukok, az senkinek sem lesz fájdalmas. Tehát el kell innét is tűnnöm. Minél előbb. Talán majd az éjjel..