32.fejezet

Mi van ha... több?

Miután végeztem Tylernél, már kedvem sem volt haza menni. Muszáj volt bemennem a kórházba. Látnom kellett az orvost, aki valószínűleg a vizsgálója csendjében rágcsálja a ceruzáját, mert már egyszerűen idegbajt kap az idétlen papírmunkájától.

Az épületbe érve megcsapta a klór szag az orrom. Felfordult tőle a gyomrom, de azért beálltam a liftbe. Egy férfi állt a sarokban, nem láttam az arcát, mert lógatta a fejét, de mégis figyelt. Izzadni kezdett a tenyerem, túl gyanús alak volt. Igazi maffia besúgó. Közelebb álltam az ajtóhoz, hogy azonnal menekülőre foghassam.

-Én a helyedbe nem állnék oda.- hallom meg magam mögött.- Kitudja mi vár rád az ajtón túl..

Nyeltem egy nagyot, de nem reagáltam. Pittyent a lift, nyílt az ajtó, én pedig kivetettem magam rajta. Szerencsére senki sem várt rám.

A nővérpulthoz érve már épp megkérdeztem volna hogy Dr. Dontson látogatható e, de hirtelen megláttam Jessicát, Derek feleségét. Szintén tökéletes besúgó. Eltakartam az arcom ahogy elhaladtam ott, és szabályosan berontottam a 27-es vizsgálóba. A fiú ekkor kapta fel a fejét a karjairól, és ahogy elnéztem már elaludt a szenvedéstől.

 Minden elárult az arca. Nagyjából olyan látványt nyújtott, mint egy búvár aki felért a víz felszínére és ismét kapott levegőt.

-Tamara!- vesz észre nehezen.

Lesöpörtem az előbbi gyanús dolgokat a vállamról, és kedves mosollyal indultam meg felé.

-Szia te álomszuszék.- nevetek és a hajába puszilok, majd felugrom a vizsgálóágyra.

-Úristen, komolyan meghalok.. Borzalmas ez a táblázatos szarság.- gyűr meg idegesen pár papírt az asztalán.

-Elhiszem. De sajnos nem tudok segíteni benne.

-Már azzal segítettél hogy itt vagy.- áll fel hálás tekintettel és megáll előttem.

Két oldalam mellett megtámaszkodik az ágyon, ezért arca elég közel került hozzám.

-Bár szívesebben lennék most máshol veled..

Próbáltam nem perverz dologra gondolni, de amikor az alsó ajkába harapott, ott már biztos volt hogy egyre gondolunk. És meg kell jegyezzem: ez egy baszott szexi mozdulat volt tőle.

-Hmm.. Most hirtelen nem is tudom mire gondoljak.- vigyorgok rá.

-A lehető legmocskosabb dologra.- hagyja rám.- Vagy segítsek még egy kicsit?- lép be a lábaim közé és magához ölel.

-Te nagyon fáradt lehetsz ha ilyen gondolataid vannak.- röhögöm ki.

-Nem, csak..

-Dr. Dontson!- szakítja félbe egy hang, mire kihátrál a lábaim közül és oda fordul.

Egy rézvörös hajú, nagyon fiatal kis cafka állt az ajtóban, meglehetősen rövidebb nővér ruhát viselve mint a többieké, és arca műre volt sminkelve. Égett a tekintete attól, hogy megbolondítsa a fiút. Első pillantás alapján is megtudtam volna tépni. Annyira átlátszó.

-Mit akar, Kate?

-A papírokért küldtek.

-Még.. nincs kész mindegyik.

-Kár. Most mit mondjak az igazgató úrnak? Esetleg… Köthetnénk egyességet.- harapdálja a száját.

Idáig bírtam. Már vettem a levegőt, amikor Tom a térdemre rakta az egyik kezét, azt sugallva hogy nyugodjak meg.

-Inkább vállalom a plusz munkát, mintsem hogy magával egyezkedjek.

-Majd meggondolja magát. Tudnék olyat mutatni..- nyúl a legfelső gombjához a ruháján.

Oké. Az én önuralmam is határos.

-Mondd, nem zavar hogy én is itt vagyok?- vigyorgok rá „kedvesen.”

-Miért, te ki vagy?- röhög ki.- Csak egy beteg. Tudsz várni.

Leugrottam az ágyról, és lassan közeledtem a csajhoz.

-Sajnálattal közlöm, hogy egészséges vagyok. Csak megsúgom az én ittlétem okát: az a fiú ott mögöttem. És tudod miért? Mert én vele élek. Ismerem már egy ideje. Nem úgy mint te. Hmm, talán ez a második napod itt? Talált? Várj, megtippelem hogy kerültél ide. Lássuk csak.. Az egyetemen döngettek egy kicsit a tanári asztalon, így munkába állhattál, aztán az előző munkahelyeden az igazgató íróasztalán kötöttél ki úgy mint egy szerető, de kiderült az igazság és elküldtek. Szólj közbe kérlek, ha ez nem igaz.- nevetek, reakciót várva.

Dühösen állta a gúnyos tekintetem, és már vette a levegőt, de végül nem mondott semmit. Így hát folytattam.

-Ha szeretnél, nyugodtan próbálkozhatsz Dr. Dontsonnál is. Ahogy érzed. De én már látom a hulládat felakasztva a kazánház egyik fűtőcsövén.

-Te beteg vagy!- fintorog.

-Lehet. De legalább nem egy kurva.- köpöm az arcába az utolsó szót.

-Tamara, most már elég volt. Felfogta.- ölel át hátulról az orvos.

-Pedig még nem is meséltem róla hogy vágtam volna fel a testét millió cafatokra.

-Jól van, édesem.- mosolyog és a hajamba puszil.

-Undorító egy páros vagytok.- próbál gúnyos lenni „Katie” és kirohanva becsapja maga után az ajtót.

Még az ablakok is megremegtek. Megfordultam a karok között, szembe a tulajdonosával.

-Remélem egy életre elijesztettem tőled.- karolom át a nyakát.

-Kitettél magadért.- bólint elismerően.

-De ha te szerettél volna tőle valamit, csak én elrontottam neked.. Akkor szólj és egy bocsánat mellett közlöm vele hogy akarod őt.

-Erre nincs szükség, mert nem tudom mondtam e már neked, de én csak téged akarlak.

Mosolyogva raktam a homlokára a kezem.

-Még mindig nem józanodtál ki? Amióta elmentünk pár napra, ilyeneket mondasz nekem.

-Talán mert bele untam abba hogy nem történik semmi.- változik komollyá az arca.

-Ezt hogy érted?- nézek rá zavartan.

-Mi van ha.. én nem csak a barátod szeretnék lenni?

-Szerinted ez csak egy szimpla barátság?- nézek rá felvont szemöldökkel.

-Igen, tudom, most is elmondasz nekem mindent, mindenben számíthatunk egymásra és a többi és a többi.. De…

-Thomas! Együtt alszunk, együtt lakunk, kézen fogva járunk, azt mondjuk egymásnak hogy szeretlek. Ez nem barátság. De nem vetted még észre. Egyszer sem akartál közelebb kerülni hozzám. Még meg sem.. csókoltál.

-Tudod hányszor próbálkoztam?- enged el és fel-alá kezd mászkálni.

Éreztem rajta az idegességet.

-Miután pénteken oda értünk a hotelba. A szobában az ágyon, emlékszel? A parton kétszer is próbálkoztam. A vacsora után. És a buli után. Mindemellett nem győztem közölni veled milyen fontos vagy számomra.. Ennek ellenére te Tylerrel..

Nem fejezte be. Elhomályosult a látásom a könnyeim miatt.

-Ezt most muszáj volt felhoznod..- bólintok elismerően.

-Tami, ne haragudj..- kezd bele, de hátrálok.- Tamara!- kiált utánam.

Meg sem hallgattam, csak én is kirohantam mint Kate. Most igazán fájt minden porcikám. Úgy érzem mindent megteszek érte, erre ő is oda üt, ahol a legjobban fáj. De hát minek az embernek ellenség ha ilyen barátja van. Várjunk.. Most akkor barát, vagy több? Édes jó Istenem, mibe keveredtem már megint?!