46.fejezet

Sziasztok:)

Ez lenne 2016-ban az első bejegyzésem. Először is, szeretném megköszönni a rendszeres olvasóimnak az elmúlt fél évet, nagyon jól estek a visszajelzések, köszönök mindent! ♥ Fantasztikusak vagytok. Szóval sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kívánok így másodikán nektek. ♥ Továbbá szeretném megköszönni Barta Nikinek, hogy újabb trailert kaptam, ezúttal gif-ekkel, szóval minden megvan hozzá. Youtube-on megtaláljátok!:)

Na nem húzom tovább, jó olvasást, remélem tetszik mindenkinek. Szerdán szeretném hozni a következő részt, remélem sikerül felrakni.

 

Vérszomjas bosszú

Több folyosón is átcipeltek minket, amit végig ordibáltam, mert Tamit nem csak hogy szorították, még a haját is folyamatosan tépték. Azt már meg sem éreztem velem hogy bánnak. Hirtelen lekanyarodtak vele.

-Hova viszitek?!- üvöltök, és szabadulni akartam az őrök karjaiból.

-Meg kell büntetni.- feleli az egyik, és látom ahogy a lány felzokog.

Egy könnycsepp gurult le piszkos arcomon, tudva mennyire rossz most neki. Brandon ismételten megfogja erőszakolni, amitől görcsbe ugrott a gyomrom. Bevittek egy növényekkel teli terembe, ahol vasoszlopok tartották a falat, és volt benn egy asztal, amin fura tárgyak, sejtéseim szerint különböző kínzóeszközök voltak. És rászáradt vér. Leültettek a földre és hozzákötöttek egy oszlophoz háttal. Dühösen néztem a fogva tartóimra, akik csak röhögtek rajtam.

-Fogalmatok sincs róla milyen érés ez, ugye?

-Nem esik semmi baja a csajnak. Bármilyen furcsa, de Zero is szereti, akárcsak te.

-Akkor miért jó neki szenvedni látni?

-Elég sok mindennel tartozik neki, többek között a több hónapos emlékezetkiesést is neki köszönheti. A bosszú mindig előbb jár mint a szerelem.

Most én nevettem el magam.

-Úgyis megtalálnak minket, és akkor mind megdögöltök! Ha nem itt, akkor majd a börtönbe!

-Mégis ki mentene meg?- köpnek oda szigorúan mellém.- Mindenkit megöltünk. Csak ti maradtatok.

Mindenkit? De.. és Will?

-Engedjetek el!- kezdek rugdalózni.

-Jobban tennéd, ha a maradék napjaidat nyugton töltenéd.- hagynak magamra, és becsapják az ajtót.

A vasoszlopnak döntöttem a fejem, és a plafont bámultam. Mély levegőket vettem, amikor sikolyokat hallottam. Ezt nem hiszem el.. Itt ülök, és tudom mit tesznek a barátnőmmel, és nem csinálok semmit. Kezdem elveszíteni a reményem. Éhes vagyok, fázom, és most el is tudnék aludni. De nem lehet. Bármikor visszahozhatják..

Talán mégis elaludtam kicsit, mert a nagy feketeségből zokogásra és sikításra kaptam fel a fejem. Tamit tuszkolták be az ajtón, zilált volt, és szerencsére rendesen visszaöltöztették. Amint meglátott kevésbé állt ellen, és hagyta hogy az oszlop másik felére kössék. Így legalább megtudtam fogni a kezét. Amint az őrök kimentek, beszélni kezdtem hozzá.

-Mit tett? Jól vagy? Mid fáj? Nagyon durva volt?

Némán nyelte a könnyeit.

-Tamara az istenért, szólalj már meg!- kezdek vergődni, hogy legalább lássam.

De nem ment. Alig láttam belőle valamit is.

-Thomas..

-Itt vagyok édesem.- szorítom meg a kezét.

-Megfog minket ölni!

-Nem. Nem fogom hagyni!

-Nem tehetsz semmit. Láttam. Láttam, mindenkit megölt! És láttam a tervét.. Minden apró kis részletet megtervezett.

-Mesélj! Mesélj el mindent amit láttál!

-Nem tudom Thomas, fáj minden porcikám, félek és..- zokog fel még jobban, és ijesztően hangosan.

Tovább ficánkoltam, míg végül meg nem lazult a kötél. Körbe néztem. Tőlünk nem messze egy üveg volt eltörve, és a darabjai szanaszét. Az egyik elég közel volt hozzánk. Elhasaltam, és a lábammal próbáltam elérni. Épphogy sikerült, és egyre közelebb tudtam rúgni.

-Most mit csinálsz?

-Kiszabadítom magam.- nyögtem, mert időközben elég kényelmetlen pózba kuporodtam össze, hogy a kezeim közé vehessem a szilánkot.

Dörzsölni kezdtem a vékony kötelet, és hosszú percek múlva az ujjamon kívül, azt is sikerült elvágnom. Felsóhajtottam, és nagy nehezen felálltam.  A lány elé guggoltam.

-Mid fáj? Bántott komolyabban?- vizsgálom végig, és több horzsolás és véraláfutást is találok rajta.- Mióta tart ez?

-Kb. három napja. De volt olyan nap amikor csak bezárt.

-Mikor ettél utoljára?

-Tegnap reggel.

-Adott be valamit?

-Egyszer egy nyugtatót. De mi lenne ha nem kérdezősködnél, hanem kiszabadítanál?!

-Nem lehet. Én elmegyek megkeresem Willt. De ha téged is elviszlek még jobban keresni fognak.

-Mi?! Nem hagyhatsz itt!- esik kétségbe.

-Nem foglak itt hagyni! Visszajövök. Negyedóra és újra itt leszek! Ígérem!

-Nem! Thomas, kérlek! Akkor inkább haljunk meg, csak együtt. De nem akarom, hogy lepuffantsanak hirtelen, és én meg csak várlak..

Elmosolyodtam.

-Itt az órám.- rakom oda mellé.- Most elvágom a köteled, de csinálj úgy mintha még mindig ott lenne. Mérd az időt. Ha 15 percen belül nem leszek itt, indulj el az alagsorba. De óvatosan! Onnét ki tudsz szökni, és azonnal menj ki a William Jeepjéhez. Itt a kulcs, és egy pisztoly.- dugom bele a csizmája szárába.

-Honnét van?

-Menet közben kiloptam az őröktől.- motyogom, és nagyon figyelek rá, hogy ne vágjam meg, miközben kiszabadítom.

Miután sikerült, felakartam egyenesedni, de megfogta a kezem, és oda húzott magához.

-Annyira dögös vagy így véresen és szakadt ruhával.. Mint egy igazi rosszfiú.

Felkuncogtam, látva hogy nem hogy elvesztette az érdeklődését irántam, hanem még jobban kiéhezett a személyiségemre. Közelebb hajoltam és szenvedélyesen megcsókoltam. Remegő kezei közé fogta az arcom, így biztosítva magának, hogy ne szakadjon hamar vége a pillanatnak.

-Tom..- sóhajt.- Kérlek nagyon vigyázz magadra!

-Vigyázok. És vissza fogok jönni. De ha mégsem.. Tudod mi a dolgod. Ne érdekeljen mi történt velem, csak menekülj!

-Nem lennék képes itt hagyni téged!

-De meg kell ígérned hogy elmenekülsz!

-Nem! Akkor inkább meghalok.

Ismét megcsókoltam, ebbe viszont került fájdalom és hála is.

-Szeretlek, és szeretni is foglak, akármi fog történni!- állok fel.

Többet nem szólt, csak halkan sírva végig nézte ahogy kimegyek az ajtón. Előszedtem egy pisztolyt, és lassan elindultam a folyosókon. Tippem sincs hol lehet Spencer, de tudva hogy a póker partik miatt elég nagy feszültség van köztük, ezért sejtésem szerint Sterin közelébe lehet. Visszamentem arra az átjáróra ahol elkaptak minket. Abból a teremből megint hangok hallatszódtak. Megbújtam a fal mellett levő kórházi ágy mögött, amiről egy lepedő lógott le, és elképzelésem sincs mit keres itt. Lényegtelen. Két őr távozott beszélgetve, aztán rövid időn belül Brandon is. A kezét ökölbe tartotta, és nézegette rajta a vért.

-Basszus..- suttogom.

Percek leforgása alatt minden kiürült, ezért bátran léptem be a terembe. Nem pont olyan látvány fogadott, mint amire számítottam. Will egy oszlophoz volt kötve, akárcsak mi, és arcára rászáradt vér tapadt, és még friss is a homlokából, az alsó ajkából és az orrából.

-Vigyél el!- mormogja idegesen.

Azonnal oda ugrottam, és kikötöztem. Felsegítettem. Azt hiszem ült amikor megverték, mert stabilan állt, akár egy terminátor.

-Kinyírom az összeset a gecibe!- megy az egyik szekrényhez, és kinyitja.

Gépfegyverek kerültek elő. Sokkal jobb teljesítményűek, mint ami a kezembe van. Egyet oda dobott hozzám.

-Töltve van. Mi van Tamarával?

-Jól van. Már ha lehet ezt mondani. Körülbelül 5 perc múlva indul az alagsorba.

-Akkor hív segítséget. Rendben. Na nyírjuk ki őket!- indul el.

-Hé, Will!- kapom el a karját, és visszatartom.- Nem! Nem gyilkolászunk. Nem kockáztathatunk tovább, érted?! Most már egyenes az út a kijutáshoz!

-Akkor menj! De én látni akarom ahogy Sterin vére folyik a padlón!

Elegem lett a makacsságából, és elkapva a pólóját durván a falnak löktem és ott tartottam.

-Fogd már fel hogy vége! Kimegyünk innét perceken belül!

-Tényleg? Életben hagynád azt aki elrabolta a barátnőd és bántotta? Életben hagynád azért, hogy újra megtegye? Adnál neki esélyt újra?!- hergelt.

A mély levegőket élesen szívtam be, és erősen nyomtam a falhoz, végül elengedtem. Igaza van. Szó nélkül nyújtott felém egy Schmeisser 40-es gépfegyvert, ő maga pedig egy Steyr 34-est fogott.

-Keressük meg és nyírjuk ki!

Bólintottam. Kész dömping volt az egész, és olyan mennyiségű adrenalin kezdett kitörni belőlem, hogy körülöttem minden eltompult. Éreztem ahogy lüktet a vér a halántékomban, remegnek a kezeim, és görcsösen markolom a fegyvert. Will is hasonlóan festett, úgy ment előre, mintha nem is lenne esély rá hogy golyót kapjon. Kész terminátorként törtetett, nyomában velem. Egy fickó tűnt fel a mellettünk lévő folyosón, mire lazán kinyújtotta a karját és három golyót küldött a testébe. Kegyetlen volt. Éreztem ahogy kiélesednek az érzékeim, a csend miatt minden apró kis zörrenés felerősödött a fülembe, és még meg se jelent egy másik őr az ajtó mögött, én már készen álltam rá hogy átküldjem a másvilágra.

Hát ez lett belőlem. Egy kegyetlen gyilkos..