48.fejezet

Furcsa jelek

A vizsgálóágyon ücsörögtem, és ujjaim közt a gyűrűt forgattam. Ezüst volt a karikája, és tört fehér kő volt négy kis fog közé szorítva. Gyönyörű volt. Aztán az ékszerről a kezeimre esett a pillantásom, majd a ruhámra. Mindenem tiszta vér.

-Elnézést hogy megvárakoztattalak, de volt egy tömegbaleset az autópályán, és rengeteg sérültet hoztak.- jött be egy idősebb nő, orvosi köpenyben.

Szinte az anyám is lehetne, ha a korát nézzük. Közelebb jött hozzám, és végig mért. Kicsit kínosan ücsörögtem ott, még én is féltem megtudni milyen sérüléseim vannak.

-Elmondod mi történt veled?

-Ha most elmondom.. hányszor kell még megismételnem?

-Látom nem szívesen beszélsz róla.- jegyzi meg.

-Mégis ki beszélne szívesen arról mi történt vele, ha ilyen állapotba hozzák be?!- fakadok ki, és talán most kezdem felfogni a dolgok súlyát.- Hol van a barátom?

-A műtőben. Nyugodj meg, a golyót már kivették.

-Milyen az állapota?

-Sajnos még életveszélyes. De most téged kell megvizsgálni.

-Nem kell. Én tényleg.. jól vagyok.

-Először is, megtisztítunk a vértől.- megy a fiókjához, és nedves törlőkendőt vesz elő.

Elfogadtam tőle és súrolni kezdtem a karom és a lábaim, mivel szoknyában voltam. A térdem és a combom teli volt lila foltokkal, a karomon pedig és hosszú késszúrás éktelenkedett. Keresztbe az fölött, amit még én okoztam magamnak, és ami által megismertem Dr. Dontsont.

-Össze kell varrni.- állapítja meg a nő, és fertőtlenítőszer után kutat.

Már megint az a barna üveg, sárga folyadékkal, és borzasztóan maró érzéssel. Aztán a tű, melytől másodjára éreztem magam wodoo babának. De már nem szisszentem fel. Egyszer sem. Annyira nem érdekelt semmi, ami velem történt, hogy nem is éreztem. Mert nem akartam.

-Hol bántottak? Mit csináltak veled?

-Megerőszakoltak.- motyogom.

-Egy valaki? Ugye csak nemi szerv volt benned?

-Fuj, persze!- fintorgok.

-Rendben. El kell menned a nőgyógyászhoz. Muszáj megnéznünk okoztak e benned kárt.

-Nincs szükségem nőgyógyászra!- ijedek meg.

-De igen, kötelező. Lehet kaptál el valami betegséget, vagy esetleg tényleg komoly károkat okoztak a szervezetedben..

-Nem!- kezdek el sírni, mert csupán a szó rossz emlékeket hoz vissza számomra.- Nem akarok..

-Na gyere.- segít le az ágyról, és kivisz a folyosóra.

Zokogva sétáltam, a lehető leglassabban az orvos mellett. Aztán a nővérpultnál megláttam a rendőrt.

-Mr. Dontson!- rohanok oda, szinte a barátságos tekintet nyakába ugrom.- Kérem ne engedje! Segítsen! Kérem szépen..

-Miss Morgan!- kiabál rám a nő.

-Hé, hé, mi történt?- tartja távol tőlem kórházi dolgozókat.

-A kisasszony nem hajlandó nőgyógyászhoz menni.- köpnek be undok tekintettel.

-Hányas vizsgáló?

-14.

-Majd én oda kísérem.- ígéri meg, és elindulok vele is.

Mindenki megnyugodott hogy le van a gond velem, és észre sem vették hogy az ellenkező irányba haladunk. Mentünk pár folyosót, amin összeszedtem magam, végül leültetett egy várószékbe és megállt előttem.

-Mi a baj? Fél a nőgyógyásztól?- érdeklődik lágy, kedves hangon, mire bólintok.- Miért?

-Mert fáj amit csinálnak. És kíméletlenek. Egytől egyig!- mormogom gyűlölettel.

-Értem. Elhiszem, hogy nem kellemes érzés. De muszáj. Meg kell tudnunk, hogy történt e valami komoly baja.

-Ne velem legyenek elfoglalva az isten szerelmére, a barátom életveszélyes állapotban van!

-Megfogják menteni. Ha jól hallottam sikeres volt a műtét.

-De ez még nem jelent semmit..

-Jó, rendben. Inkább mesélje el, mi történt pontosan magával.

Megforgattam a szemeim, mert már most elegem van ebből a kérdésből.

-Thomas nélkül egy szót sem mondok. A tettesek egytől egyig halottak, szóval a vallomásunk letétele nem időhöz kötött.

-Elképesztő hogy minden kérdésem alól ki tud bújni.- vigyorog.

Idegesen doboltam az ujjaimmal a térdemen, és a szemben levő órára pillantottam. Hajnali, jobban mondva már reggeli fél négy.

-Tényleg nem megy el az orvoshoz?

-Nem. Majd Thomas segít az otthoni kórházban. Tudja, ő orvos..

-Biztos nem akar semmit sem mesélni arról, hogy mi történt?- ül le mellém érdeklődve.

Épp szóra nyitottam a szám, amikor megláttam, hogy William közeleg az egyik vizsgálótól. Rövid ujjúban volt, és bal karján vastag gézréteg feszengett.

-Will! Mi történt veled?- sietek oda hozzá.

-Áh, semmi. Csak egy késszúrás. Nem vészes.- von vállat.- És veled?

-Csak egy.. késszúrás.- nézek fel rá, és nem tudom miért, de egyszerre nevettünk fel.

Szorosan megöleltem.

-El sem tudom mondani milyen hálás vagyok neked!- suttogom a válla és a nyaka közé.

Éreztem hogy a leheletemtől libabőrös lesz.

-Tom szinte a testvérem. Ezért nem tartoztok hálával.

-De igen. Köszönöm, mindkettőnk nevében is!

-És vele mi van?

-Már megműtötték. Bizonytalan az állapota.

-Tudod jól hogy erős.

-Beszéltél Elenával?

-Igen. Úton van ide, és haza visz minket.

-Nem, én itt maradok mellette.

-Tamara, nem lehet. Haza kell jönnöd. Meg kell nyugtatnod Miss Katerint.- utal az otthon aggódó anyukára.

-De..

-Megbeszélem az orvosokkal hogy holnap haza szállítsák. És akkor az otthoni kórházba éjjel-nappal mellette lehetsz.

-Megtennéd?

-Persze. Mindjárt jövök.- indul el a nővérpult felfedezésére.

-Miss Morgan! Várjon egy kicsit! Mit is mondott, hogy hívják a barátja édesanyját?

-Valerie Katerin. Miért?

Hirtelen nem tudott semmit sem mondani. Tátott szájjal nézett rám, és pislogni is elfelejtett.

-Mr. Dontson! Minden rendben?

-P..p..persze.- hebegi.

Felvont szemöldökkel néztem rá, nem értettem mi lehet a baj..

-Nekem most.. mennem kell. Nem sokára meglátogatom önöket. Hátha javul a fiú állapota.- hátrál még mindig kicsit sokkban.

Semmit sem értettem a reakciójából, de időm sem volt ezen agyalni, mert megláttam szemből jönni Spencer barátnőjét.

-Tamara!- kezd el futni, és meglepetésemre azonnal megölelt.- Úristen, úgy aggódtam! Jól vagy? Mi történt? A fiúk?

-Otthon mindent elfogok mesélni, de most eléggé fáradt vagyok, kicsit jó lenne végre aludni.

-Persze, megértem. Will mondta mi történt Tommal. Nagyon sajnálom..

-Rendbe fog jönni.- mosolyodok el keserűen.

-Hát persze. Főleg otthon. Holnap szállítják át, délután már be is mehetsz hozzá.- jelen meg William is.

-Édesem, hála az istennek!- csókolják meg egymást.

Emlékszem, még a múltkor kínosan éreztem magam amikor azt néztem a vacsoránál hogyan csókolóznak. Most már csak mosolyogtam, és nyeltem a könnyeim. Jó lesz végre haza menni.

-Na induljunk! Feljön a nap mire hazaérünk.- tapsol párat Elena, és kézen fogva a barátját, megindul.

Kicsit nehezen hagytam el a kórházat, mégiscsak olyat kell itt hagynom élet és halál között, aki mindennél fontosabb számomra..

*                                  *                                      *

Azonnal görcsbe ugrott a gyomrom, amikor megálltunk Tom háza előtt. Hátra néztek rám.

-Figyelj, ha bármire szükséged van..- kezd bele Elena, de közbe szólok.

-Meg leszek.

-Biztos?- érdeklődik a fiú is, de tudja hogy eléggé szarul vagyok.

-Biztos.- nyitom ki az ajtót, és kiszállok.

Intettem nekik mielőtt elhajtottak, majd az otthonom felé fordultam. Vettem egy mély levegőt, de azonnal meg is bántam, mert iszonyúan fájtak a bordáim. Nem volt mit tenni, elindultam be. Az előszobában levettem az elszakadt cipőcském, de a barátom ingét magamon hagytam, amit még a mentős nyomott a kezembe. Beléptem a nappaliba, és koszos mezítlábas talpaim halk dübörgést adtak vissza a csendes épületnek.

-Thomas?- hallom meg a vendég szoba felől.

Ledermedtem, és csak álltam ott mint egy teljesen idegen a nagy házban, és attól fél hogy lebukik hogy itt van. Most én hallottam papucsos lépteket, és álmos sóhajt, hisz már reggel 6 óra volt. Valerie nem számított rá hogy már a nappaliban összefut a házba érkezővel, ezért elkerekedtek a szemei, főleg azt látva milyen csapzott voltam.

-Tamara!- eszmél fel.- Jézusom, hogy nézel ki? Hol van Thomas? Mi történt?- rohan hozzám és amilyen szorosan csak a karjaiba zár.

Hosszú, hullámos barna haja kókuszillatot árasztott, és teste még meleg volt a paplan alól kibújva. A biztonságérzet most először érződött meg körülöttem, és sikerült felfognom a történteket az órák elteltével. Felzokogtam, amitől még szorosabban ölelt.

-Mi van Tommal?- tol el egy kicsit magától, de csak a szemébe tudtam nézni és sírni.- Ugye nem..?- kapja a szája elé a kezét, a legtragikusabb lehetőségre gondolva.

-Nem..- nyögöm ki.- Csak karon lőtték. Jelenleg még életveszélyes az állapota, de holnap szállítják haza a kórházba.

-De mégis mi a franc történt? Hol voltál, ki bántott és mi ez az egész?- mér alaposan végig.- Véres vagy és teli vagy horzsolásokkal.. Engedek fürdővizet, rendben? Addig igyál egy bögre teát, egyél is, és utána elbeszélgetünk.

Bólintottam, ezért elindult a fürdő felé.

-Valerie!- szólok neki, mire visszafordul.- Sajnálom, hogy belekevertem Thomast. Minden az én hibám. De nem vártam el hogy utánam jöjjön..- motyogom, és az arcom törölgetem a fiú ingujjával.

-A fiam szerelmes. Életében talán a legeslegjobban. Az életét ismeretlen emberek megmentésére tette fel, sok áldozatot meghozva így. És most olyant kellett megmentenie, akit szeret. Egyáltalán nem hibáztatlak egyikőtöket sem. Csakis azt, aki ezt tette veled. És vele is.

-Őt.. Tom lelőtte.

Elakadt minden szava.

-Az én fiam.. megölt valakit?

-Azt hiszem igen..

Levegőt vett egy újabb mondatra, de nem tudott mit mondani. Minden szó a torkán akadt. Újra elindult a fürdőbe, és percekkel később vízcsobogás csapta meg a fülem. Még mindig csak álltam, amikor a hasam elég nagyot mordult. Eddig fel sem tűnt hogy szinte éhezek. Napok óta nem ettem, és utoljára is talán csak egy almát kaptam. Kegyetlen dolgokat műveltek velem, annyi szent.. A konyhába mentem, és kinyitottam a hűtőt. Volt ott minden, de a szemem egyből a gyrosra esett. Azonnal kivettem, beraktam a mikroba, és amikor végre a számban érezhettem az ízét… kicsit megkönnyebbültem. A gyomrom egy feneketlen tó volt, amely mindent el tudott nyelni. A nagy adag főtt étel után találtam csokit is, és azt is befaltam. Aztán felálltam, hogy megfürödjek, de hirtelen éles szúrást éreztem magamban. Elég érzékeny helyen, ott lenn. Talán tényleg baj van, és jobb lenne megvizsgáltatni.. De félek. Ha kiderül, hogy valami fertőzést kaptam, meg fogok őrülni.. Vagy ha olyan súlyos károkat mért bennem az a barom, amitől nem lehet gyerekem.. Vagy akár a továbbiakban a szeretkezés sem biztonságos.. Esküszöm megkeresném a hulláját és a saját kezemmel tépném millió cafatokra azt a görényt.

-Tami, mehetsz..- kiabál a nő, én pedig összetörten botorkáltam be a szobába tiszta ruháért.

A nap még csak most kelt fel, de biztos vagyok benne hogy legalább délig aludni fogok. Azt se tudom mikor hunytam le a szemeim, legalább csak hosszú percekre. Teljesen hasznavehetetlenné váltam..

A zuhany valami elképesztően jól esett, miután kiáztattam magam a kádban. Muszáj volt kétszer tisztálkodnom, mert egyszerűen undorodtam a sok kosztól és vértől ami rajtam volt. Csak álltam a zuhanyrózsa alatt, és az arcomra folyattam a vizet, hátha pár percre meg tudok szabadulni a gondolataimtól. Nem tartott sokáig az érzés, mert váratlanul görcsbe rándult az egész testem, és égető érzést éreztem a bal oldalamon. Azonnal oda kaptam a kezem, és megláttam két elég mély késszúrást.

Eddig észre se vettem, pedig a méretét elnézve, szörnyű nyoma fog maradni később. Elkeseredtem. Ezekkel együtt már négy ilyen heg lesz a testemen, és akaratom ellenére kerülnek oda. A lényegen viszont semmit sem változtat. Egyre undorítóbb leszek, elcsúfítanak ezek az emlékek által maradt helyek, és lőttek a bikininek meg a has pólóknak, mert ha valaki meg látna.. Azt hiszi egy őrült öngyilkos vagyok.. Csak sosem jött szegénynek össze.