41.fejezet

Most vagy soha..

Reggel amikor felébredtem, anya már reggelit csinált. Csak a konyhában tudtam magamra venni rendesen a pólót, ezért elsőre nem is láttam mit készít.

-Jó reggelt.- köszön kicsit sértett hangon.

Tegnap azt hiszem megsértődött. De most ez érdekelt a legkevésbé.

-Szia.

-Gyere, ülj le enni.

-Nem vagyok éhes.

-Tegnap sem ettél.

-Mert nem kérek.- szedem elő a telefonom, és megnézem hívtak e esetleg a kórházból.

-Rendben. Akkor mégis mit akarsz ma tenni?

-Elmegyek Willhez. Muszáj elmesélnem neki..

-Ha te ezt jónak látod..- von vállat.

-Igen, jónak látom. Évek óta a legjobb barátom.

-Én úgy tudom mostanában ő sem keresett.

-Mert végre barátnőt talált magának. Én se nagyon kerestem amíg itt volt Tami. Mert mindkettőnknek más volt fontosabb. De ha problémám van, mindig megkereshetem.

-Hát akkor menj.- fordul vissza a tűzhelyhez.

Megforgattam a szemeim, és mielőtt valami rosszat mondtam volna, az előszobába siettem. Ki nem állhatom amikor ezt csinálja.. Mindig a kamaszkorom jut eszembe, amikor megsértődött valamin és kiabált velem vagy szándékosan basztatott minden apró kis dolog miatt. Már rég a szobámban voltam, de ő a nappaliban úgy beszélt, mintha nem is hallanám. Én meg halkan szidtam hogy fogja már be, mert már rohadtul ideges voltam. Ennek már van 10 éve, de ez az érzés kissé visszatért, szóval jobbnak láttam lelépni otthonról.

Felálltam a kocsi beállóra, kiszálltam, bezártam a járművet és a kapuhoz mentem. Kovácsoltvas volt az ajtó, és a kapu is, a köztes részek pedig téglakerítés. Csengettem, mire eszeveszett ugatásba kezdett egy fekete Labrador. Kicsit sem volt ijesztő a drága, csak azt hitte magáról. Ismét csengettem, mire nyílt az ajtó, és megjelent Elena.

-Dorothy, a helyedre!- szól az ebre, mire az elhallgat, és hátra somfordál a kertbe.- Szia, Thomas!- enged be.

-Szia!- nyomok két puszit az arcára.

-Gyere be nyugodtan!- tessékel a házba.

Nagyon megváltozott a beltér. Sokkal modernebbek a bútorok, minden színben úszik, és teli van pozitív energiával. Elég sokat dolgozhattak rajta, főleg a lány, mert ha jól láttam a függönyök, a párnák és még a lámpa is kézzel készült.

-Will most nincs itthon, elment bevásárolni, de percek kérdése és haza ér. Ülj le, hozzak valamit inni?

-Nem, köszönöm.- süllyedek a kanapéra.

-Történt valami? Elég nyúzottnak tűnsz.

-Hát.. Ami azt illeti nincs minden rendben. Sőt.. Semmi sincs rendben.

-Hol van Tamra?

-Hát éppen ez az..- húzom félre a szám.

-Édesem, megjöttem!- hallunk hirtelen kiabálást az előtérből, kulcszörgést, majd hirtelen megjelenik az én drága barátom, jó nagy szatyrokkal.- Tom?- lepődik meg és gyorsan lepakol.

-Szia William!- fogunk kezet és félvállal megölel.

-Hogy hogy itt?- mosolyog.

-Segítség kéne..- felelem halkan.

Hangnememből lerítt, hogy valami tényleg nincs rendben, ezért mindketten leültek egy fotelba.

-Mesélj.- kérik.

-Tamara… Eltűnt. Elrabolták.

-Mi van?!- hüledeznek.- De ki?

-Zero. Te ismered.- biccentek a fiú felé.

-Ja, igen. Pár hónapja futottunk össze egy pókerpartin.

-Ő az exe. Úgy volt hogy amnéziás, de hirtelen visszatértek az emlékei..

-És mit tudsz most a lányról?

-Semmit..- borulok ki idegesen.- Ez a harmadik napja hogy abszolút nem láttam, a telefont fel sem veszi, és rohadtul aggódok miatta, nem szeretném hogy bármi baja is essen, ráadásul borzalmasan hiányzik..- telnek el könnyel a szemeim, de igyekszem nem elsírni magam és sóhajtok egyet.

 -Ez borzalmas..- motyorog Lena.- És most mi lesz?

-Megakarom keresni. Információim szerint 4 elhagyatott gyár közül lehetnek az egyikben. Holnap reggel indulok megkeresni. De előbb szükségem lenne pár dologra..- nézek a haveromra, aki egyből érti.

-Ezt megbeszéljük. De nem Elena előtt.- áll fel.

-Mi? Miért?- értetlenkedik.

-Azért édesem, mert ebbe neked nem kéne belefolynod.

-De..

-Kérlek menj fel és keress egy filmet estére. Vagy foglald el magad. De nekünk ezt meg kell beszélnünk.

A lány szomorúan bólintott, és megcsókolta Spencert, majd felszaladt az emeletre.

-Szóval..- ül le elém megint.- Fegyver, igaz?

-Igen. És talán egy tőr, vagy nagyobb kés se ártana.

-Kinnt van a garázsba minden. Még ma szerzek be töltényeket. Holnap viszem, és mehetünk.

-Tessék? Mehetünk?

-Ugye nem gondoltad hogy egyedül mész?- nevet.

-De.

-Figyelj, az a görény egy kerek milliótól fosztott meg, ráadásul egy fantasztikus lány életét veszélyezteti, aki történetesen a legjobb barátom barátnője, szóval nálam ez egyértelmű volt, hogy én is megyek.

Bólintottam.

-Köszönöm.- ölelem meg, amilyen szorosan csak tudom.

-Ugyanmár.. Látom rajtad mennyire tönkre tesz..

-Borzalmas érzés..

-Elhiszem. De megígérem, hamar véget vetünk ennek az egésznek.

Elengedtem, és az utunk a garázsba vezetett. Kifújtam az orrom, miközben ő egy szekrény alól kihúzott egy dobozt. Felrakta a kocsija motorháztetőjére, és beletúrt. Egy Magnum és egy Colt 45-ös pisztoly került elő a kezei közt.

-Melyiket kéred?

-Most komolyan? Magmun? Nincs már meg a Beretta M9-esed vagy a Desert eagles?

-De, itt van mindegyik.- nyúl a dobozba.

-Akkor legyen a Beretta. Az a kedvencem.

-Rendben. Akkor az enyém pedig a Colt revolver.- választja ki a számára legmegfelelőbbet.

Tovább keresett, és késeket is talált, éles, nagyobb tőrökkel, vagy már kis híján kardokkal együtt.

-Holnapra kiélezem a két legjobbat.

-Rendben.- bólintok, és a pisztolyommal barátkozom.

Ezer éve fogtam a kezembe, ráadásul nem túl jó emlékeim vannak vele kapcsolatban. Fogtam már véres kézzel a markolatát..

-Thomas..- zökkent ki Will.

-Igen?

-Tudom, elég hihetetlenül hangzik a történet, de tudnod kell hogy ez vészesen komoly.. Tényleg használnod kell majd. Szóval..

-Tudom hogyan kell.

-Jó, oké. Csak legutóbb sem sült el a legjobban.- húzza félre a száját.

-Will, bízz bennem.

-Én bízok. De nagyobb kérdés hogy tudnád e megint használni.

-Tamiért bármit megtennék!

Elmosolyodott. A komoly helyzetet próbálta egy kis viccel elütni, és a hónalja alá szorította a fejem, mire a hajamat kócolta:

-Menthetetlenül szerelmes vagy öcskös..

-Mert te aztán nem.- nevetek fel, és átkarolva a derekát, dobok rajta egyet a levegőben, mire a földre esik, rántva magával. Tudva hogy egyformán csikisek vagyunk, igyekeztük elérni a másiknál a hatást, ami komoly védekezésekkel is járt. Míg mások ilyen helyzetbe beverik egymás pofáját, mi csikizünk.

-Barom!- röhög fuldokolva, és igyekszik erősebb lenni nálam, de nem tudott.

Meg is lepődtem, hisz erősebb, mint én. Nem sokkal, de azért mégis. Nem egy ketrecharcban vett már részt. A poén viszont az, hogy ő egy ügyvéd.. Na mindegy. És rájöttem hirtelen, miért vagyok jobb erőben. A stressz és a feszültség. Valamint kicsit a sírás is. Be vannak durranva az izmaim, és talán van egy kis lázam is. De nem érdekel. Holnap bevetés, akármi is fog történni.

Otthon elég nehéz idegállapotban estem be az ajtón. Anyu a kedvenc fotelom mellé állított egy olvasó lámpát, szemüveg csücsült az orrán, és keresztrejtvényt fejtett. Csak akkor pillantott fel, amikor egy légtérbe kerültünk.

-Mentél valamire?

-Nem. Illetve holnap elmegyünk egy kicsit Willel, elvisz valahova hogy lenyugodjak.

-Ez remek ötlet. Mennyi időre mentek?

-Két nap.

-Ha visszaértek, és Tami nem lesz itt.. Be kell jelentened a rendőrségen.

-Tudom. Van kaja?

Pár másodpercig gondolkozott, hogy jól hallotta e.

-Persze. Gyere, melegítek neked.

Felállt és a konyhába ment. Nincs ingerem enni, de muszáj lesz. Komoly erőfeszítésnek fogom kitenni magam, kell az energia. Még ha oda is veszek.. Legalább úgy történt, hogy mindent megtettem a barátnőmért. Akkor legalább megnyugodna a lelkem..

Evés közben gondolkoztam. Szóljak Tylernek? Ő is nagyon szereti Tamarát, ráadásul a plusz erő sem ártana.. Még nagyobb lenne az esélyünk, főleg hogy ő ebben a körben jártas. Vagyis volt. Ártani úgysem tud, max nem jön el. De nem hinném hogy visszamondaná.

Előszedtem a telefonom. Nem keresett senki, amit elég rossz volt látni. Kikerestem a számot, felálltam az asztaltól és kivonultam az udvarra. Csípős szél fújt, és mivel pólóba voltam libabőrös lett a karom. Elsétáltam a kert hátsó részébe, a kerítés melletti hintába huppantam bele, és vártam.

-Hallo?

-Szia Tyler.

-Thomas, mit akarsz már megint? Már mondtam hogy nincs itt.

-Tudom.

-Akkor? Talán van valami hír?- válik bizakodóvá.

-Sajnos nincs. De holnap indulok megkeresni. Azért hívtalak, hogy nem e jönnél te is.

Némaságba borult a vonal túlsó végét hallgató, majd elkezdett nevetni.

-Te nem vagy normális! Elmondtam neked hogy ne keresd meg! Megakarsz halni?!

-Hát inkább minthogy tétlenül üljek itthon.

-Rendben. Akkor menj, nyírasd ki magad. Rám ne számíts.

-Hát ennyit ér neked Tamara? Tényleg szeretheted..

Ismét csend. Érzékeny pontra tapintottam, mert kezdett úrrá lenni rajtam is a düh.

-Mit is tudhatsz te arról hogy én mit érzek iránta.. Sejtelmed sincs milyen érzés amikor azt hiszed végre vele lehetsz, aztán azt látod rajta hogy nem is szeret téged és nem boldog veled.

-Nem tudom mit tudhatnék róla, de szerinted milyen érzés volt amikor eltűnt egy éjjelre, és amikor hazaért egyből tudtam mit tett veled. Tiszta szívemből szerettem, de mégis más karjaiban kötött ki.

-Bánom hogy megtettük.. Téged is megbántottunk, és nekem is csak rosszabb lett.

-Rosszabb? Ugyan már.. Hisz lefeküdtél vele!

-De arra keltem hogy nem rám számított maga mellett. Csak egy félrelépés voltam neki. Egy hiba. Végig néztem ahogy beléd szeret..

-Biztos borzasztó érzés lehetett.- felelem gúnyosan.- De nem érdekel. Nem érdekel semmi ami kettőtök között volt. Most csakis az érdekel, hogy megtaláljam!

-Sok sikert.- mormog a telefonba, és kinyomja.

Magam mellé hajítottam a készüléket és a hinta támlájának hanyatt döntve a fejem az eget bámultam. Kezdett sötétedni, és még jobban rázott a hideg. Ugyanakkor jól is esett a hűvös, tiszta levegő, jól kiszellőztette az agyam. Meg kell próbálnom higgadtnak maradni holnap. Fel kéne fognom, hogy ez tényleg nem csak egy játék, és komolyan életek forognak kockán..