19.fejezet

A tiltottba belekóstolva

Amikor haza értünk lesüllyedtem egy fotelba és csak bámultam magam elé. Hensley a mellettem levő kanapára ült.

-Most már tudod mit érzek.- süti le a szemeit és tekintetében egy kis ijedtség remeg meg.

Még mindig nem jutottam szavakhoz. Csak próbáltam kinyögni valami értelmeset.

-Megnyugodtál?

-Majdnem. Még tudnom kell neked mi a véleményed az egészről.

-Tyler, nem tudok mit mondani.

-Figyelj, ha azt akarod hogy eltűnjek..

-Nem. Azt hiszem… Szeretlek!- fogom meg a kezeit.

Nem igazán hitt a fülének. Közelebb húztam magamhoz, ezért felállt és lehajolt hozzám a fotelba. Arca lassan kezdett közeledni hozzám, majd lassan összeértek az ajkaink.

 Egyik kezemmel beletúrtam kócos szöszi hajába, miközben felhúzott. Hirtelen a karjaiba kapott és felvitt az emeletre. Óvatosan döntött hanyatt és fölém mászott. Egy percre se szakadtunk el egymástól, csak a kezünk tevékenykedett. Kigomboltam kockás ingjét, majd kibújtattam belőle és ledobtam a földre. Beleharaptam izmos vállába, aztán puszilgattam a bőrét, miközben ő is megszabadított a felsőmtől. Ajkaival a nyakamra vándorolt, és apró puszik kíséretében a nadrágomtól is igyekezett megfosztani. Percek lefogása alatt már csak fehérneműben feküdtünk, teljesen egymásba gabalyodva. A szemembe nézett, hangtalanul feltéve a kérdését. Bólintottam. Óvszert keresett elő, aztán mire felfogtam milyen helyzetben is vagyunk, hirtelen belém hatolt. Azonnal felnyögtem, váratlanul ért, és elszoktam tőle..

-Ne haragudj…- puszilja le a könnyeket az arcomról.- Abba hagyjuk?

-Ne..- sóhajtok.- Csak.. Adj egy kis időt…

Hasznosan eltöltve ezt a kis időt, újra megcsókolt. Összefonta az ujjaink, aztán a fejem fölé fogta a kezeim. Ezt hamar feloldottam, szerettem volna beletúrni a hajába. Az arcát simogatni miközben csókolom.. Érezni akartam a jelenlétét.

Kicsit megmozdult, mire sziszegés hagyta el a szám. Újabb csókjával fojtotta belém a fájdalmat, és kicsit nagyobb lendülettel próbálta meg újra. Az elején még fájt, de aztán lassan élvezetessé vált. Minden olyan volt mint legelsőnek. Annyira hiányzott. A gyengédsége és minden egyes porcikája…

*                              *                           *

Reggel tudatosult bennem hogy mit is tettem. Amikor felnéztem nem Thomas feküdt mellettem mint tegnap, vagy eddig az elmúlt hónapban bármikor. Hanem Tyler. Aki már ébren volt, és rám mosolygott. Az én arcomra már nem ült ki ekkora boldogság, amit ő is észrevett.

-Megbántad, igaz?- motyogja és egyik kezével a fejét támasztja.

-Nem. Csak..

-Csak?

-Nem akarlak megint elveszíteni.

-Én mindig itt leszek neked, ha ezt szeretnéd.- néz a szemembe és megfogja a kezeim.

-Köszönöm.- mosolyodok el és közelebb hajolva hozzá megcsókolom.

Szorosan magához ölelt és hosszú percekig nem engedett.

-Mit szeretnél ma csinálni?- kérdezem.

-Nem tudom. A lényeg hogy velem legyél.

-Esetleg elmehetnénk sétálni egy kicsit. Muszáj kiszellőztetni a fejem..

-Rendben.

Kimásztunk az ágyból, felöltöztünk, és elindultunk. Illedelmesen kiengedett maga előtt a kapun, becsukta, és neki indultunk. Ujjai az enyémre fonódtak, és közelebb húzott magához, miközben egy puszit nyomott a fejemre. El nem tudom képzelni Tom mennyire fog kibukni. Képtelen vagyok így, ezek után a szemébe nézni. Annyira kínos. És kicsit meginogtam, hogy most mit is akarok.

A nap nagy részét Tylerrel töltöttem, és fél 6 felé sétáltam haza. Görcsben volt a gyomrom, nagyon nem akartam bemenni. De muszáj volt. Benyitottam, és a lehető leghalkabban vettem le a cipőm. A nappaliban égett a villany, csigalassúsággal léptem be. Dontson a foteljában ült és olvasott. Nagyon el volt mélyedve a szövegben, de ahogy levegőt vettem a szoba légteréből, felnézett. Pedig egyáltalán nem volt hangja. Megérezte. Mivel eddig háttal ült nekem, becsukta a könyvet és a dohányzóasztalra rakta. Felállt és rám nézett. Nem bírtam sokáig a tekintetét, a padlót bámultam magam előtt és az ujjaim tördeltem.

-Örülök hogy haza értél.- jegyzi meg kicsit sem kedvesen.

Nem igazán tudtam mit mondani rá, ő viszont folytatta:

-Tudom hogy csak aludni jöttél, és hogy holnap nem leszel itt, de azért elmondom hogy már korán reggel bemegyek. És későn jövök.

-Oké.- bólintok és érzem ahogy a torkomban dobog a szívem.- Én most.. megyek aludni. Jó éjszakát.- motyogom, és a szobába rohanok.

Ez.. Ez egyszerűen fájt. A hideg tekintete.. A semmit mondó szavai.. A tudat, hogy mennyire megutált.. Annyi mindent köszönhetek neki, nem veszíthetem el így! Tudom, minden az én hibám. Én rángattam bele a zűrös életembe, és most még én is bántom..

*                                 *                                *

Ez a napom már korántsem indult olyan jól mint a tegnapi. Pedig az sem volt annyira tökéletes.. Direkt korán keltem, ismét megpróbálkozva a reggeli készítéssel, és pont végeztem is, amikor Tom kijött. Volt még fél órája indulásig. Felmérte az asztal tartalmát, majd rám nézett.

-Csináltam neked egy kis reggelit.

Hezitált egy kicsit, majd állkapcsa megint megfeszült:

-Köszi, inkább veszek valahol útközben.

Alighogy kiejtette a száján a szavakat, már indult is az ajtó felé.

-Thomas!- rohanok utána, és csak az utcán sikerült utolérnem.- Várj már!

-El fogok késni.- nyitja ki a kocsija ajtaját.- Menj el Tylerhez, neki lesz ideje rád.

Bepattant a kocsiba és elhajtott. Teljesen megrökönyödve álltam az út szélén és bambán bámultam utána. Nagyon elszúrtam.. Látni sem bír. Utál.