Véres rémálom
Fél 11 volt amikor vége lett az egyik sorozatomnak. A tévét
kapcsolgattam, remélve hogy ma már többet nem csinál velem semmit. Zajra kaptam
fel a fejem. Remegő kezek jelentek meg az ajtónyílásban, és Brandon beesett. De
szó szerint.
-Brandon!- rohanok oda hozzá.
Bűzlött a piától, a cigitől, és vérzett az orra. Ajkai
felrepedtek.
-Jesszusom, te verekedtél?!- segítem fel a padlóról, és
elfektettem a kanapén.
-Szerinted?- bámulja üveges szemekkel a plafont.
Nem tudott érdekelni a bunkósága. Túlságosan aggódtam.
Bevizeztem egy törölköző sarkát, és óvatosan letöröltem a vért.
„Felszisszent, de nem szólt semmit.
Lehunyta a szemeit, én pedig megsimogattam az arcát. Pont olyan volt mint egy
éve. Csak valamit ott belül.. Valami megváltozott. Lassan lehajoltam hozzá, és
lágy csókot leheltem sebes ajkaira. Kinyitotta a szemeit, és megfogva az egyik
kezem, a mellkasához szorította. Éreztem nyugtalan szívverését. Nincs jól.
Nagyon nincs jól.
-Nem akarlak
elveszíteni!- potyognak a könnyeim.
-Sajnálom! Mindent
rendbe fogok hozni!- ígéri bűnbánó tekintettel.”
-Hagyj már békén!- lök le a kanapéról.
A valóság zaja fülsüketítő volt. A francba is a
fantáziámmal! Feltápászkodtam a földről és a konyhába mentem, hogy a csap alatt
kimossam a véres anyagot. Némán sírtam. Üres a testem. Már lassan egy hete nem
is eszek, fizikailag teljesen kimerült vagyok. Kezdem feladni. Túl nagy teher
ez nekem..
* * *
Az elmúlt két napban Bran nem jött haza. Máskor is volt már
ilyen, most azonban mégis aggódtam. Három nap múlva, valamikor éjszaka közepén
zajra ébredtem. Kiugrottam az ágyból, és remegő lábakkal lépkedtem le a
lépcsőn. A hang az ajtó felől jött. Oda osontam, és vártam pár percig. Csend.
Óvatosan fordítottam el a kulcsot a zárban, a kattanás után pedig résnyire
nyitottam az ajtót, és kilestem. Förtelmes
látvány tárult elém. A beton, a lépcső, a fal és még az ajtó is vérfoltos volt.
A legrosszabb mégis az volt ami a lábtörlőn volt. A barátom ott feküdt rajta,
teljesen összetörve. Sebes kezekkel, megszaggatott ruhákkal, összehorzsolt
lábakkal. Halántékán megszáradt a ér, ujjpercein vágás nyomok találhatók.
Lerogytam hozzá. Félig az ölembe húztam. Fehér hálóingem csupa vér lett. A
fejéből folyt.
-Bran! Bran, mi történt?! Hallasz?- szólongatom, de semmi
életjelet nem ad.
Semmi reakció. SEMMI! Kétségbeesetten tárcsáztam a mentőket.
Mégis mi a franc történt?
Csend volt. Csend volt a folyosón, ami még jobban az
idegeimre ment. A szemben lévő falon egy óra kattogott. Hajnali kettő. Még
mindig pizsamában és szobapapucsban vagyok. Klór és fertőtlenítő szaga lengte
be az épületet, amitől már a hányinger kerülgetett. Felfordult tőle a gyomrom,
ráadásul a több napja tartó koplalás most kezdett fájdalmas lenni. A fiú kórterméből,
a 261-esből, kijött egy orvos.
-Miss Morgan?
-Igen.- állok fel.
-Dr. Thomas Dontson. Ráz velem kezet.
-Mi van Brandonnal?- türelmetlenkedek.
-Ami a barátját illeti… Jelenleg stabil az állapota.
-Lehet tudni mi történt vele?
-Egyenlőre nem tudjuk. Sokkos állapotban hozták be, és
pontos adatot és statisztikát csak azután tudunk készíteni, ha Mr. Sterin
felébred.
-Leszarom a statisztikájukat! Mondják meg mi történt a
barátommal!
-Már elmondtam, kisasszony. Még semmit sem tudunk. Javaslom
hogy menjen haza, és holnap jöjjön be. Délután.
Mély, klóros levegőt vettem, és átgondoltam. Beláttam hogy
igaza van.
-Rendben, köszönöm. Elnézést az előbbiért…
-Higgye el, megértem! És mindent megfogunk tenni a
barátjáért. De egyenlőre a maga érdekében menjen haza, pihenjen. Teljesen
kimerültnek látszik. Jól érzi magát? Ne vizsgáljuk meg?
-Nem kell, köszönöm.- hárítom el.
Elköszöntem és haza indultam. Most valahogy más volt a
lakás. Tudtam hogy nem fog haza jönni egy darabig, és bár örültem is neki,
mégis szomorú voltam. Féltem…
Nagyon jo lett😍❤
VálaszTörlés