Hey hoo!
Itt lenne az első igazi rész. Az elején kicsit rövidebb hosszúságú fejezetek lennének, körülbelül olyanok mint ez. De lesz hosszabb is, ha jobban beindul a történet. Jó olvasást!
Ébredés a pokolban
Reggel egyedül ébredtem. A mellettem levő hely hideg.
Gondolhattam volna... Végzett velem és elment a kocsmába. Megnéztem a kezeim.
Vörös volt és véres, amiért tegnap szabadulni akartam. Fájt minden lépésem és
sírtam, mert nem tudom hogy fajulhattunk idáig. Lementem a konyhába, és hideg
víz alá tartottam a kezeim. Bizsergett a csuklóm a megkönnyebbüléstől.
Nemsokára dél. Összeszedtem magam és összedobtam egy ebéd félét. Épp
lekapcsoltam a tűzhelyt, amikor hallottam hogy a barátom haza ért. Ösztönösen
rezzentem össze. Minden kezdődik előröl. Vettem egy utolsó mély levegőt, majd
megjelent a látókörömben.
-Szia.- köszönök.
-Van kaja?- vágja le magát az asztalhoz.
-Most csináltam.- rakok elé egy tányért, majd a konyhapult
felé fordulok, hogy az asztalra tegyem az edényt.
Mögöttem valami hatalmas zajjal a földre esett. Lehunytam a
szemeim, és másodpercekkel később néztem csak hátra. Az anyukámtól kapott rózsás étkészlet egyik
tányérja millió darabokban hever a földön. Elnyeltem a szavaim.
-Tudod jól hogy utálom anyád tányérjait!- mormogja.
-Ne haragudj..- veszek elő egy másikat, egy sima fehéret, és
azt adom oda neki.
Lehajolva felszedem a nagyobb porcelán darabokat. Lesöpörte
azt a tányért is az asztalról, teli levessel.
-Ez meg mi a szar?! Ez neked ebéd? Te ezt megbírod enni?
Vagy csak nekem adsz ilyet?!
Már ez megy lassan négy hónapja. Minden percben megaláz.
Pedig én tényleg mindenemet bele adtam, hisz szeretem! Mindenek ellenére, nekem
még mindig Ő az életem.
Hirtelen elkapta a hajam, és felrángatott.
-Áú!- nyögtem fel fájdalmasan.
-Kussolsz te büdös ribanc!- ordít velem.
-Bran, kérlek!- próbálom tartani magam, de könnyeim a
felszínre törnek.
-Mondom kussolsz!- pofoz fel.- Ha már egyszer ilyen szart
raktál elém, ajánlom hogy a másik éhségem csitítsd!
Minden ugyanúgy mint tegnap. Egyszerűen már nem is volt erőm
ellenkezni. Teljesen összetört. De én még mindig azt a szerény, mosolygós,
kedves és udvarias srácot látom benne, akit egy éve megismertem. Nem tudom
utálni őt!
-Későn jövök haza.- csatolja be az övét, majd lelép.
Erőtlenül és kihasználtan feküdtem az ágyban. Meztelen testemre
húztam a takaróm, és próbáltam lenyugtatni magam. Nem igazán sikerült. Utálok
így élni. Elegem van ebből az egészből.. Felzokogtam a fejem alá gyűrt párnán
és zaklatott lelkem álomba merült…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése