55.fejezet

 Sziasztok:)

Köszönöm szépen a türelmetek a résszel kapcsolatban, hát most végre elhoztam^^ Elég sok ötletem van, szóval a szünetbe mindenképp hozok többet is. És egy kis közérdekű információval szeretnék nyitni felétek, a Thomast megihlető karakterről, Dylan O'Brien-ről. Kérlek titeket szorítsunk érte! Az útvesztő harmadik részének forgatásakor egy rosszul sikerült jelenetet követően maga alá gyűrte egy autó és több csontja is eltört. A források szerint jól van, de még sokáig kell pihennie. Nagyon aggódom érte, de szerintem érzi a fanok aggódását. Csak ennyit akartam. Valahogy  ez indította be nagyon a fantáziám, hisz Dontson is kórházba fekszik..

Jó olvasást, béke veletek!♥

Nem menekülhetsz

Hosszú beszélgetés, és egy telefonhívás után kiadták a gyanúsítást, sőt szerintem az ítéletet is Brandonra. A sok pofázás elvette az én drágám összes energiáját, és álmosan pihegett a párnán.

-Nagyon köszönöm mindkettőjüknek. Börtönbe fog kerülni az a szemét. Ígérem.- áll fel Pete a székből.

Én is így tettem, mert láttam a tekintetén hogy velem még akar beszélni.

-Mindjárt jövök, rendben? Valamit még el kell intéznem.- néztem Thomasra.

-Siess..- motyorog félálomban.

Betakartam még egy pléddel, és el akartam lépni tőle, de nem engedte el a kezem.

Visszapillantottam rá, és fölé hajolva lágyan többször is a homlokára pusziltam.

-Aludj nyugodtan édesem. Visszajövök!

Nem válaszolt, ezért csak megsimogattam az arcát, ami végleg az álomvilágba csöppentette.

Megfordultam, és kimentem a folyosóra a férfi után.

-Elképesztő miket tett..- döbben le, miközben a kijárat felé haladunk.- Nagyon elszánt.

-Büszke lehet rá.

-Az lennék. De egyenlőre nem akarom bele élni magam ebbe az apa-fia dologba. Lehet nem fog kérni a társaságomból továbbra sem.

-Holnap kicsit beszélgetek vele erről. De csak óvatosan. Aztán ha gondolja, délután elmondhatja azt amivel tartozik.

-Rendben. Köszönöm.

-Ugyan. Azt szeretném ha boldognak látnám teljes mértékben. És ehhez lehet már csak egy apa hiányzik.

-Remélem. Most viszont mennem kell. Még ma este megírom a vallomásukat rendes jegyzőkönyvbe, amit el is küldünk a bíróságnak.

-Hálás vagyok mindenért amit tesz.

-Ez a munkám. Maga viszont pihenjen végre.

-Mindenképp. Jó éjszakát!- intek, miután kilép a főbejáraton.

Megfordultam, és visszafelé vettem az irányt a földszinti folyosón. Egészen addig, amíg a recepciónál meg nem láttam egy csöpp kis teremtményt az anyukája mellett. Azonnal ő is kiszúrt, és boldogan rohant hozzám.

-Tamara, végre! Azt hittem soha nem jössz vissza..

-Szia Maggie.- veszem a karomba.

-Ne haragudj amiért elmondtam Tomnak miket mondtál azon az estén..

-Semmi baj kincsem. Örülök hogy elmondtad. Nélküled nem lennék most itt. De veled mi újság?

-Rosszul lettem megint, és valószínűleg megint napokat itt bent leszek.

-Ez nem hangzik túl jól. Hányas szoba?

-235.

-Délelőtt felmegyek hozzád rendben? És beviszlek majd Thomashoz.

-Miért nem most?

-Még elég gyenge szegény, és most is alszik. De reggelre kipiheni magát.

-Maggie!- halljuk meg az anyukáját.

-Most mennem kell.- öleli át a nyakam.- Puszild meg helyettem is.

-Természetesen.- nyugtatom.- Aludj jól, és vacsorázz!- látom el tanácsokkal.

A nagy részét már nem hinném hogy hallotta, mert elég hamar el tűnt egy folyosón. Tovább sétáltam. Még benézek a barátomhoz, aztán haza megyek. Szeretnék végre ágyban, vízszintesen aludni, most hogy minden nagyobb veszély elmúlt.

Fáradtan csuktam be magam után az ajtót. Lerúgtam a cipőim, és amilyen halkan csak tudtam így zombi üzemmódban, a szobám felé közeledtem. A nappaliban sötét volt, azonban a konyhából fény szűrődött ki. Nem ítéltem neki nagy jelentőségteljes dolgot, és el is haladtam volna mellette, ha meg nem hallottam volna halk szipogást. Valerie még mindig itt van? Kíváncsian dugtam be a fejem, és megpillantottam az asztalnál ülni. Rengeteg elhasznált zsebkendő fetrengett körülötte, ő pedig a fejét támasztva sírt.

-Úristen, mi történt? Jól vagy?- teszem fel a butábbnál butább kérdéseket.

Ijedten kapta fel a fejét és arcát kezdte törölgetni.

-Itthon vagy?- kérdezi úgy, mintha minden rendben lenne.- Nincs semmi gond.

Mű mosoly. Ismerem már ezt. Sóhajtva ültem le vele szembe, és vártam hogy belekezdjen. De nem szólt.

-Mr. Dontson a baj, igaz?

A név hallatán ajkait egy vonalba préselte, és újra felzokogott. A vállára raktam a kezem.

-Sosem tudtam igazán elfelejteni.. Erre most hogy felbukkant előhozta a régi emlékeink pluszba, és borzasztóan érzem magam! Egyszerűen… annyira hiányzik. Most is. Legszívesebben vele tölteném minden percem ami maradt az életemből. Én.. annyira szeretem…

Halvány mosoly futott át az arcomon. Hát meg van a gyenge pontja. Még a fiánál is jobban szereti azt a férfit, még így, közel 30 év után is. Minden tiszteletem az övéké. Amiért ennyire kitartóak. Hiába váltak el az útjaik, az érzéseik továbbra is egy síkon haladnak.

-És ezt ő is tudja?

-Nem. Elküldtem. Nem akarom hogy újra fájdalmat okozzon. Se nekem.. se Thomasnak.

-Nem lökheted el magadtól csak mert félsz. A szerelem sok kockázattal jár. És néha fájdalommal is. De minden elfelejtődik ha tényleg az az ember van melletted, akit szívből szeretsz. És ő is szeret, gondolom.. Megbeszéltétek már?

-Igen. Mármint elmondta hogy nagyon sajnálja és bármit megtenne azért hogy új esélyt adjak neki. És azóta is írogat meg keres.

-Akkor ne utasítsd el!- próbálom meggyőzni.

Már nyitotta volna a száját a válaszra, de kopogtak. Kis remény csillant meg a szemében. Egyrészt mert megúszta a válasz adást, másrészt meg mert fenn állt az esélye hogy bizony az álljon kinn a ház előtt, akit a szíve mélyén várt. Feltápászkodott, és a bejárathoz ment. A nappali ajtajához siettem, és füleltem. Fordult a zár, nyikorogva kitárult az ajtó.

-Peter?- szól a megilletődött hang, de egyből erőteljesre vált.- Figyelj, megmondtam hogy..

-Tudom. De csak azt szeretném, hogy tudd, sajnálom. Nagyon szeretlek!

Összeharapott ajkakkal vártam a reakciót, de csak újabb szipogást hallottam. Percekig semmi más nem történt. Végül óvatosan kilestem a kabátok mögül, és elém tárult a látvány. A nő a nyitott bejárat előtt állt, már egyedül, és meredt ki a sötétségbe. A hideg pedig egyre csak áramlott a házba. Gyorsan mellé szaladtam, ismét bezártam, és elsegítettem a szobájáig, mert idő közben már remegett a zokogástól. Kis híján majd’ megfulladt.

-Vali, nyugodj meg! Kérlek szépen! Nem akarom hogy belázasodj.

-Annyira szeretem..- ismételgeti, és a mellkasához szorít egy párnát, miközben összegömbölyödik az ágyon.

Betakartam, bekapcsoltam neki a tévét, raktam mellé zsebkendőt, és magára hagytam. Ezt csak ő tudja leküzdeni. Ha közel engedi magához újra, még boldog lehet. De így csak szenvedni fog, és kitudja meddig..

*                               *                                   *

Felemelő érzés volt végre megint úgy ébredni és készülődni, hogy tudom, végre engem is lát a szerelmem, és nem csak én Őt. A kedvenc szoknyáját vettem fel, azt a feketét, melyen apró piros virágok voltak, és amelyben az első közös ebédünket töltöttem. Még pár nap, és fél éve ismerjük egymást. Remélem addigra lábra tud állni, és megünnepelhetjük valahogy. Elképesztő mennyire egy hangon vagyunk már a kezdetek óta. És őszintén szólva kicsit meg is ijeszt, hogy eddig még nem igen veszekedtünk. Persze ez jó, de félek hogy ha megtörténik, az nagyon hosszú szünet lesz. És ez az apa téma tökéletes elindítani a lavinát..

Gyalog szeltem át az utcákat, kis híján elcsapattam magam egy taxival, de se gáz, a lényeg a cél volt. Izgatottan álltam meg a 81-eskórterem ajtója előtt, és a rendőrök mellett még egy mély levegőt vettem. Amint lenyomtam a kilincset, belibbentem a hatalmas vigyorommal, és megpillantottam az épp reggeliző beteget.

-Jó reggelt!

-Úristen, de gyönyörű vagy..- beszél teli szájjal.

Szem forgatva léptem mellé, és kócos hajába pusziltam. Sietősen lenyelte a kakaós csiga falatot, csak hogy az összes fogát megvillantva rám mosolyoghasson.

-Hogy érzed magad?- érdeklődöm.

-Tökéletesen. Főleg hogy végre itt vagy.

-Örülök neki. Mikor keltél?

-Korán. Azt hittem itt leszel.

-Ne haragudj, itt maradtam volna, de most kicsit zavaros minden, anyukádnak is szüksége van rám..

-Minden rendben vele? A múltkor úgy elrohant..

-Jól lesz. A lényeg hogy felépülj..- fogom meg ép kezét.

Még mindig infúzióra van kötve, kicsit idegen ebben a kórházi ruházatban. A tálcán gőzölgő tejeskávéval szemezett, de az hogy igyon is belőle, egy kézzel kicsit nehézkes lenne. Megsajnáltam amiért ennyire kis tehetetlen, és a szájához emeltem a pöttyös bögrét. Mélyeket kortyolt, melynek köszönhetően orra alatt a borostán kívül hamar hab bajusz nőtt. Elnevettem magam.

-Most mit nevetsz?

-Annyira vicces vagy. Kis szerencsétlen..- markolom meg a hálóingjét a nyakánál, és lecsókoltam az ajkairól a habot az ajkairól.

Nem túl nagy az erőnléte, de elég sok szenvedélyt pakolt bele.

-Kibaszottul hiányzol..- suttogja egy kis levegővételnyi szünetben.

-De hisz itt vagyok.

-Tudom. De ennél mocskosabb értelemben..

Elszakadok tőle, és felvont szemöldökkel bámultam barna szemeibe. Kicsit elvörösödött meglepett tekintetemtől, és ez csak fokozódott, amikor kuncogni kezdtem.

-Erre inkább nem válaszolok, mert csak szenvednénk a gondolattól..

Sóhajtva dőlt vissza a párnák közé, miközben elvittem előle a tálcáját.

-Tom, figyelj.. Lenne itt valami.

-Igen?

-Szóval ma jönni fog hozzád valaki.. És elég komoly témában.

-Megint kihallgatnak?

-Nem.

-Akkor valami baj van?

-Nincs..

-Ki jön be? És miért?

Vártam pár másodpercet. Nem tudom eldönteni mennyit mondjak el neki..

-Ez elég hosszú történet.

-Itt fekszek a nap 24 órájában, időm mint a tenger.- türelmetlenkedik.

-Ennek az elmagyarázása nem az én dolgom.

-Kezdek nagyon ideges lenni.

-Ne!- simogatom meg az arcát.- Ne húzd fel magad. Csak legyél nyitott.

-De mégis mire, vagy kire?

-Az apádra!

Lesokkolódott. Hatalmas szemekkel meredt rám, és el nem tudom mondani mit láttam rajta. Teljesen megváltozott. És ha ez még nem is lett volna elég, betoppant a rendőr. Percekig farkasszemet néztek, és most tűnt fel neki hogy olyan, mintha a tükörképét látná az ajtóban. Ha Thomas nem lenne ágyhoz „kötve”, most menekülne. Elfutna. Fél. De szembe kell néznie a ténnyel: az igaz és egyetlen apja áll előtte.